Skip to main content
 
Történelem

A közlekedésbiztonság hajnala

2015-08-05 2 hozzászólás 6 perc olvasási idő

Mindig is meghatározó szerepet játszott a Bosch az autózás területén és ezzel együtt a közlekedés biztonságáért is sokat tett. Ám, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy egészen pontosan hogyan, konkrétan mely innovációival lendítette előre a „közlekedésbiztonság szekerét”, akkor rá kell jönnünk, milyen keskeny a határvonal a kényelem és a biztonság között.

Tökéletes műszaki állapotú jármű és – korunk jelenlegi műszaki lehetőségeit figyelembe véve, ma még – felelősségteljes vezetésre alkalmas sofőr is szükséges a biztonságos közlekedéshez. Ezek alapján szinte a Bosch valamennyi terméke fontos biztonsági eszköznek tekinthető, kezdve a még 19. században bemutatott egyszerű és megbízható gyújtásrendszerrel. Hiszen az autózás hajnalán még teljesen természetesnek számított, ha útközben valamit meg kellett „bütykölni” a ló nélkül is üzemelő négykerekűn, és az út mentén parkoló járművek természetesen már akkor is balesetveszélyt jelentettek. Hasonlóképpen, a vezető kényelmét fokozó berendezések is azt segítik elő, hogy a sofőr figyelmét még kevésbé vonja el bármi a vezetéstől, így valójában mindezek – például az 1936-ban bemutatott utastérfűtés – is a közlekedés biztonságát szolgálják. Most mégis megpróbáljuk „csupán” azokat az innovációkat bemutatni, amelyeket közvetlenül, kifejezetten a biztonság fokozására fejlesztettek ki cégünk mérnökei.

Egy megfelelően karbantartott, műszakilag felkészített jármű a biztonságos közlekedés alapja – jól tudják ezt a Bosch szervizekben is

Egy megfelelően karbantartott, műszakilag felkészített jármű a biztonságos közlekedés alapja – jól tudják ezt a Bosch szervizekben is

Mindenképpen fontos és egyértelmű biztonsági kellékeknek tekintendők az 1913-ban megjelent, saját generátorral és akkumulátorral ellátott világítási rendszerek. Talán nem is szorul magyarázatra, hogy mennyivel biztonságosabb menet közben is folyamatosan látni az utat és az esetlegesen felbukkanó akadályokat, mint csupán – a mai értelmezésben – helyzetjelzővel részt venni a közlekedésben. Nem beszélve a fent említett esetről, amikor valamiért megállásra kényszerül az utazó, ám az autó álló helyzetben is látható marad, az ilyenkor is működő világítási rendszer jóvoltából. A korszerű autós fényforrások mellett, szintén a „Látni és látszani” elv jegyében fejlesztettük ki 1921-ben az elektromos kürtöt, majd 1926-ban az elektromos működtetésű ablaktörlőt, amelyet 1928-ban követett az ugyancsak elektromos irányjelző és a fékpedál lenyomását megkönnyítő mechanikus rendszer. Sőt, mindezek mellett a Bosch már 1923-ban bemutatta az alacsony nyomásra figyelmeztető mai abroncsnyomás-ellenőrző rendszerek mechanikus ősét. Gondoljunk csak bele, mennyire elképzelhetetlen lenne a közlekedés ezek nélkül a ma már teljesen természetes és magától értetődően használt, mégis alapvető biztonsági rendszerek nélkül. Ugyanakkor jól mutatja vállalatunk ezen a területen is folyamatos fejlesztési törekvéseit az 1930-ban bemutatott ködfényszóró, vagy az 1957-ben világelsőként megjelent aszimmetrikus fényszóró. Az 1950-es fékszervo is fontos mérföldkő és az 1959-ben bemutatott elektromos működtetésű szélvédőmosó szintén a Bosch-nak köszönhető. A H4 halogén izzókkal működtetett fényszórókat 1972-ben vezettük be.

A mai napig alapvető fontosságú biztonsági követelmény a közlekedésben a „Látni és lLátszani ” elv

A mai napig alapvető fontosságú biztonsági követelmény a közlekedésben a „Látni és látszani ” elv

A fentiekhez hasonló sikertörténet a közlekedésbiztonsági fejlesztések területén a blokkolásgátlóé, avagy ABS-é. Ki hinné, hogy már közel negyven esztendős ez a mára szintén magától értetődő módon minden autóban megtalálható biztonsági berendezés, amelyet 1978-ban mutatott be elsőként a Bosch. A blokkolásgátló már a nevében hordozza funkcióját, hiszen e rendszer jóvoltából fékezés közben megszűnik a kerekek blokkolása, azaz a jármű nem álló kerekekkel sodródik irányíthatatlanul arra, amerre éppen tartott a fékezés megkezdésének pillanatában, hanem lassulás közben is irányítható marad.
Nem sokkal a blokkolásgátló bemutatása után, 1980-ban kezdtük meg a légzsákvezérlő egységek gyártását. Ez nélkülözhetetlen a ma már minden új személyautóban megtalálható légzsákrendszer megfelelő működésbe lépéséhez egy ütközés során. A légzsákvezérlő egység irányításával kinyíló légzsák ilyenkor energiaelnyelő felületként nyújt védelmet az utasok számára, akik így nem közvetlenül a jármű kemény belső felületeinek csapódnak, hanem tompítva érik őket az elkerülhetetlen ütések.

Mindegy, hogy lassít vagy gyorsít a jármű, a Bosch rendszereinek célja a manőver biztonságos befejezése. Blokkolásgátlóval fékezés közben is irányítható marad az autó

Mindegy, hogy lassít vagy gyorsít a jármű, a Bosch rendszereinek célja a manőver biztonságos befejezése. Blokkolásgátlóval fékezés közben is irányítható marad az autó

Ahogy a blokkolásgátló lassuláskor avatkozik be a kerekek megcsúszásának megakadályozása érdekében, úgy az 1986 óta gyártott elektronikus kipörgésgátló (TCS) induláskor, illetve általánosságban gyorsításkor teszi ugyanezt. Ennek segítségével például csúszós felületű emelkedőn is képes elindulni az autó, ahelyett, hogy feltartaná a forgalmat és ráfutásos balesetek kockázatát nagyban növelő, balesetveszélyes torlódást okozna.
Mindeközben mérnökeink természetesen az 1913-ban indult világítási üzletág termékeit is folyamatosan fejlesztették, ennek gyümölcse az 1991-ben megjelent Litronic gázkisüléses fényszóró. A mára a köznyelvben xenonfényszóróként élő rendszer a halogén izzósnál jóval nagyobb fényerővel világítja meg az utat, lényegesen alacsonyabb energiafogyasztás mellett. Ráadásul ez a fény a természetes napfényhez hasonló, melegebb árnyalatú és a rendszer élettartama is hosszabb a halogénizzós fényszórókénál.
Négy évvel a Litronic fényszóró megjelenése után, a blokkolásgátló tökéletesítésének eredményeként mutattuk be az elektronikus menetstabilizálót, de erről és a többi Bosch közlekedésbiztonsági innovációról már egy következő bejegyzésünkben írunk.

A BMW Hetes sorozatában debütált a Bosch Litronic fényszóró, 1991-ben

A BMW Hetes sorozatában debütált a Bosch Litronic fényszóró, 1991-ben

2 hozzászólás

  • Bíró Dániel szerint:

    Ugyan légzsákkal kapcsolatos a kérdés, de ide beillik. Egy gondolatkísérletben, ha történik egy ütközés, mely olyan paraméterekkel bír, hogy a légzsákokat a vezérlő nyitná. Mit történik akkor ha az akkumulátor még pont a légyzsáknyitás előtt kiesik a rendszerből? Van valami, (pufferkondenzátor, kis méretű akkumulátor mely csak ha szükséges akkor biztosítja a tápfeszültséget rövid ideig) ami biztosítja a légzsákok nyitását? Itt magára a patron felrobbantására gondolok, nem pedig a vezérlő működtetésére.

    • BoschHungary szerint:

      Kedves Dániel. Igen van, mégpedig a vezérlőben van egy energiatároló kondenzátor aminek segítségével az akummulátor hiányában is képesek vagyunk légzsákot nyitni.