Skip to main content
 
Okosvilág

Ember és gép harmóniája

2015-10-19 No Comments 4 perc olvasási idő

Az automatikus vezetés egyik legfontosabb tényezője a sofőr és járműve közti zökkenőmentes kommunikáció és együttműködés.

Bármilyen technológiát alkalmazzon, a Bosch továbbra is egyértelműen az embert helyezi a középpontba, és ez magától értetődően az automatizált vezetéssel kapcsolatos fejlesztésekre, megoldásokra is vonatkozik. Míg a vezetéstámogató rendszerek a sofőröket elsősorban a kritikus veszélyhelyzetekben segítik, az automatizált vezetői funkciók szabályos közúti szituációkban, például az autópályán mentesítik őket a monoton vezetői feladatok végrehajtásától. Azonban, mivel szó szerint átadják nekik a kormányt, teljességgel elengedhetetlen, hogy a sofőrök megbízzanak az ilyen rendszerekben. A bizalom pedig csak úgy alakulhat ki, ha a jármű mindig könnyen érthető módon, világosan tájékoztatja használóját arról, hogy éppen mit „csinál”.
Ez az ember és gép közötti interfész-alapú kapcsolat (HMI – human machine interface) igen fontos tájékoztató feladata, amikor azonban információ-szolgáltatásról van szó, a kevesebb néha többet jelent. Különösen igaz ez a közúti közlekedésre, hiszen mindössze egy másodpercnyi figyelemelterelés már városi sebességnél is bajt okozhat. A vezetőknek ezért a megfelelő időben a megfelelő tájékoztatásra van szükségük, ez pedig kihatással van a HMI alapjainak megalkotására is. A Bosch ezért a lehető legnagyobb műgonddal integrálta okos HMI-rendszereibe a navigációs, információs és egyéb szórakoztató funkciókat úgy, hogy a sofőr legtöbbször mint zongorán játsszon a különféle kényelmi funkciókat élesítő, csupán „ujjnyújtásnyira” lévő gombokon.

Mindvégig az ember uralja a technológiát – és nem fordítva

Mindvégig az ember uralja a technológiát – és nem fordítva

A tökéletesre csiszolt ember-gép kommunikáció során, a nagymértékben automatizált rendszerek egyik leginkább létfontosságú aspektusa természetesen a vezetés felelősségének átadása a sofőrtől a járműnek és vice versa. A Bosch prototípusaiban a HMI-rendszer minden alkalommal jelzi a vezetőnek, ha az út egy részében – például autópályán – az automatikus vezetés lehetséges alternatívává válik. Az automata üzemmód bekapcsolására és kikapcsolására a vezetőnek egyszerre két gombot kell lenyomnia a kormánykeréken és azokat három másodpercig lenyomva tartania. Ennek a megoldásnak hála, teljességgel kizárható annak a lehetősége, hogy az automata üzemmódot bárki véletlenül helyezze üzembe. A rendszer továbbá a kikapcsolás előtt három perccel jelzi a sofőrnek, hogy lassan át kell vennie a kormányt. Ha ez bármilyen okból nem történne meg, a jármű „választ” egy biztonságos helyet, és lehúzódva az útról, megáll.
A HMI továbbá a jármű automatikus, adott esetben az előre beprogramozott menetstratégiának megfelelő mozgásairól is tájékoztat: előre figyelmezteti a vezetőt, hogy sávot kíván váltani, hogy az egy virtuális madártávlatból biztosított képen nyomon tudja követni a manővert. Az autó, az integrált okosmegoldásoknak köszönhetően „meg tudja tanulni” a vezetési stílusunkat (sportosan avagy lassabban, kis vagy nagy követési távolságot tartva), illetve a szokásos útvonalainkat; előre beosztva, hogy mely útvonalon lehet szükség manuális, és melyen automata vezetési üzemmódra. Az út végén pedig vezetési statisztikákat is szolgáltat, hogy össze lehessen hasonlítani a manuális és automata vezetés adatait, például az üzemanyag-megtakarítást.

A HMI nagymértékben hozzájárul az automatikus vezetési technológia lenyűgöző élményéhez. A különféle funkciók és információk kezelése újszerű működési és kijelzési megoldásokat igényel, a Bosch ezen a területen már ma is vonzó HMI kijelző-megoldásokat kínál szabadon programozható műszercsoportokkal és szélvédőre vetíthető kijelzőkkel (HUD – head up display). Az automata vezetés így jelenthet valódi paradigmaváltást az autóvezetés történetében: az eddig vezetéssel és koncentrálással töltött időt produktívan (munkával), vagy szórakozással töltheti a sofőr, arról nem is beszélve, hogy a jövőben olyan emberek is volán mögé ülhetnek, és mobillá válhatnak, akik ezt máshogy nem tehetnék meg – például az idősebbek vagy a mozgáskorlátozottak.
A vezetőből így utas válhat, ami nagyobb kényelmet jelent.