Skip to main content
 
Sport

Különleges pillanatok hétvégéje

2018-06-05 No Comments 7 perc olvasási idő

Soha nem látott izgalmakat hozott a DTM vasárnapi hungaroringi futama. A hétvége azonban nem csak a boxutcai balesetek miatt marad emlékezetes. Taktikai csaták, előzések, drámák és nagyszerű programok is tarkították magyarországi versenyhétvégét.

Már szombaton is sokan kilátogattak a Hungaroringre, ami nem csoda, a Német Túraautó Bajnokság (DTM) eddig ugyanis különösen izgalmas futamokat hozott idén. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a szombati mogyoródi futam talán az idény legunalmasabb versenyét hozta. A legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy Lucas Auer önként átadta a vezetést az élről rajtoló, de lassú kerékcseréje miatt visszaeső márkatársának, Paul Di Restának. Tavaly után tehát idén is nyert egy futamot Di Resta, csakhogy amíg 2017-ben a biztonsági autó hozta meg neki a győzelmet, ezúttal márkatársától kapta azt „ajándékba”. Versenypályán ritkán látni ilyet a szezon elején, és már csak azért is furcsa, mert Auer a skót pilóta előtt állt az összetettben, így nem csapatutasítás miatt adta át az első helyét. A legtöbben azonban ekkor még nem is sejtették, hogy egyáltalán nem ez lesz a hétvége legfurcsább esete.

A hétvége első futamának összefoglalója

A nézők a picit unalmas futam ellenére szombaton is jól érezték magukat. A szoros időmérő és a látványos betétfutamok mellett idén is nyüzsgött a lelátok mögötti terület. A DTM hivatalos pihenőhelye mellett a gumiabroncsgyártó-partner Hankook és a BMW is technikai érdekességekkel szórakoztatta az érdeklődőket. Csakúgy, mint a Bosch, amely idén is az egyik legnagyobb standdal készült a rendezvényre. A különleges járművek és termékek mellett HR-es és mérnök kollégáink várták az érdeklődőket, akik akár különböző ajándéktárgyakkal is gazdagodhattak a látogatás során. Sokan fotózták a standon kiállított személyautókat, amelyek azt demonstrálták, hogy a versenygépek mellett az utcai BMW, Mercedes-Benz és Audi személyautókban is bőven akadnak Bosch fejlesztések. Hogy az autósport szerelmeseit mennyire érdekli a technológia, azt jól mutatja, hogy a hatalmas sátor szinte mindig tele volt. Amíg a felnőttek a technikai érdekességekkel ismerkedtek, a gyerekek különböző játékokat próbálhattak ki, a hangulat pedig kiváló volt mindkét nap.

A Bosch standját idén is sokan keresték

Vasárnapra azonban a pályán is fokozódtak az izgalmak. Pedig az előjelek nem kecsegetettek sok jóval, hiszen a szombati Mercedes-AMG első és második hely után a vasárnapi időmérőn taroltak a csillagos autók. Az első öt helyen Mercedes pilóta tanyázott, és a rajtrácson is érezhetően jó hangulatban voltak a stuttgartiak. Aztán a start után néhány körrel esni kezdett az eső, és az addig magabiztosan vezető Auer elvesztette az első helyet. Pascal Wherlein állt az élre, Auer pedig az élbolyból elsőként a boxba hajtott, hogy esőgumikra váltson. Ekkor jött az első dráma, Auer ugyanis megcsúszott a boxok előtti betonon és három pályabírót is elütött. Egyikük súlyosan, két társa közepesen súlyosan sérült, de ekkor még mindenki azt gondolta egyéni hibáról volt szó. Az egy körrel később érkező Eduardo Mortara azonban hasonlóan járt, csakúgy, mint Bruno Spengler. Előbbi a boxkiállásokhoz használatos infrastruktúrát rombolta le, utóbbi szerelőit sodorta el. Mivel a boxutcában teljes volt a káosz, a versenyirányítás úgy döntött megszakítják a futamot. Ekkor még senki sem tudta, mit jelent ez pontosan a későbbiekben. Néhány perccel később kiderült, azok jártak jól, akik rögtön a verseny elején kereket cseréltek, vagy azok, akik a baleset idején a boxban voltak. Akik ugyanis megpróbálták átvészelni az esőt a slick abroncsokon és a pályán voltak, amikor megszakították a futamot, hatalmas hátrányba kerültek. Nekik ugyanis az újraindítás után kellett letudniuk a boxkiállásokat és ezzel esélyük sem volta pozíciójuk megtartására.

A vasárnapi verseny első két helyezettje Marco Wittmann és Timo Glock is meglátogatta a Bosch standját

A leginkább a Mercedeseket sújtó helyzettel a bajnokság aktuális éllovasa Gary Paffett is tisztában volt, aki úgy döntött kockáztat és az újraindítás után esőgumikon maradt a pályán. Ha újra leszakadt volna az ég, ez egészen biztosan nyerő húzás lett volna, így azonban mindenki lehagyta és cseréje után az utolsó helyen fejezte be a futamot. Nagy jelentősége nem volt az intermezzónak, a pontszerzésre egyébként is nagyon kevés esélye volt már. Nem úgy a hétvége addigi részéig gyengélkedő BMW pilótáknak, akik hirtelen az élen találták magukat és végül Marco Wittmann, Timo Glock, Philipp Eng sorrendben értek célba. Az élet tehát alaposan átírta a második verseny forgatókönyvét, amelynek legnagyobb nyertese Timo Glock lett, aki visszavette az összetettben a vezetést. Mert hiába szerepeltek eddig mindhárom hétvégén jobban a Mercedes-AMG pilóták, általában keresztbe verték egymást, Glock ellenben viszonylag egyenletes teljesítményt nyújt eddig. Egyéni összetettben 11 pontra növelte előnyét Paffett előtt, a márkák összevetése viszont jól mutatja, milyen komoly az idény végén kiszálló Mercedes előnye. A csapatok összevetésében a hungaroringi hétvégének köszönhetően egy BMW-s csapat áll az élen, de utána három csillagos csapat következik. A márkák esetében még látványosabb a differencia, itt 58 pont a lemaradása a BMW-nek. Az Audi mindhárom bajnokságban nagy hátrányban van, bár épp a Hungaroringen látszott felcsillanni némi remény a versenytempót illetően. Lemaradásuk azonban komoly, így sokat kell még dolgozniuk, ha meg akarják védeni címeiket. Most van egy kis idejük, hiszen a következő versenyhétvége csak három hét múlva lesz a Norisringen.

A második verseny összefoglalója

Vasárnap tehát drámáktól sem mentes, izgalmas futamot láthatott a Hungaroring közönsége. A győztes Marco Wittmann és a második Timo Glock talán azért is táltosodott meg szombatról vasárnapra, mert az első versenynapon meglátogatták a Bosch Magyarország standját. Talán néhány jó tanács, vagy a rajongói szeretet nyomán teljesítettek jobban. Ezt talán sosem tudjuk meg, az azonban biztos, hogy ha jövőre a megújult DTM is ellátogat majd a Hungaroringre, ők pedig egész biztosan jó szívvel várják majd a versenyt. Ahogy mi is, hiszen az izgalmas futamok között ismét sikerült egy más aspektusból megmutatnunk a magyarországi Bosch csoport tevékenységét és biztosak vagyunk benne, hogy jövőre is tudunk majd újat mutatni!