Skip to main content
 
Technológia

Menő segédeszköz

2018-08-13 No Comments 10 perc olvasási idő

Aktív kerékpárosként először puhány sznobok segédeszközének tartottam az elektromos hajtású kerékpárt, az eBbike-ot. Majd néhány nap után rájöttem, hogy számos előnyt és új lehetőséget, illetve élményt nyújt.

Most induló sorozatunkban különböző szituációkban tesszük próbára a Bosch eBike hajtásrendszerét. Először a mindennapok során vizsgáltuk az elektromos bringát. A különböző élethelyzetekhez bringásokat, aktív felhasználókat hívtunk segítségül. Elsőként Chilkó Szabolcsot, aki 12 éve jár
kerékpárral munkába, hét éve ugyanazon az útvonalon.

Habár gyakran teszek kisebb-nagyobb kerékpártúrákat a családommal, alapvetően mindennapos munkába járásra használom a saját hagyományos mountain bike kerékpáromat. Ezért munkába tekerés során, ugyanazon az útvonalon, ugyanazokkal a feltételekkel teszteltem néhány napig a Bosch korszerű elektromos hajtásrendszerével ellátott Baddog Husky típusú eBike-ot.
Ez a bicikli mindent tud, amit ma egy jobb mountain bike, vagyis alumíniumból készült a váza, elöl teleszkópvillát kapott, elöl-hátul tárcsafékes, tízfokozatú a hátsó váltója, 27,5 col átmérőjűek a keréktárcsái, fő részegységei pedig olyan neves beszállítóktól származnak, mint a Shimano vagy éppen a Bosch. Tömege az elektromos hajtás elemeivel együtt éppen csak meghaladja a húsz kilogrammot, így akkor sem kell kétségbe esni, ha meg kell ragadni a vázat és gyalog felvinni valahova a kerékpárt.

A vázon diszkréten pihen a kulcsos zárral védett, levehető akkumulátor, a villanymotor pedig a pedálos hajtóműhöz kapcsolódik, így a megjelenést és a tömegközéppont helyzetét sem befolyásolja számottevően az elektromos rendszer

De lássuk, hogy mit tud az elektromos hajtása! Már az elején érdemes tisztázni, hogy ez a hajtás önállóan nem tudja mozgatni a kerékpárt, tehát nem használható úgy, mint egy villanyrobogó. Csak akkor ad rásegítést, ha tekerjük a pedált, ezt viszont nagyon kifinomultan és természetesen teszi. Folyamatosan érzékeli a lábunk nyomatékkifejtését, és ehhez igazítja a rásegítés mértékét, így továbbra is azzal szabályozzuk a sebességünket, hogy mennyire nyomjuk a pedált.
A bal oldali kormánymarkolat mellé helyezett kezelőfelületről pedig gombnyomással állítható négy fokozatban, hogy mekkora mértékű rásegítést várunk el a villanymotortól: Eco, Tour, Sport, Turbo. Én mindvégig a legnagyobb, azaz Turbo fokozatban használtam a kerékpárt, ha már lúd, legyen kövér, az Eco és a Tour ugyanis nagyon enyhe mértékben segít. Sokat elárul egyébként a rásegítés erejéről, hogy a Bosch motor teljesítménye 250 watt, forgatónyomatéka pedig 63 newtonméter. Ez utóbbi egy motorkerékpár számára is tisztességes adat!
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy álló helyzetből indulva elég néhány pedálfordulat, azaz három-négy másodperc, és máris 25 kilométer/órával robogunk. A kerékpár szó szerint kilő alattunk és szabályosan húz, mint egy gépjármű! Ráadásul fokozatot váltani sem kell sűrűn, hiszen nyolcadik fokozatból már könnyedén és gyorsan elindulhatunk, a kilencedik és a tizedik fokozatot pedig ráér 25 kilométer/óra környékén is kapcsolni. De miért ennyire sarkalatos ez a 25 kilométer/óra? Azért, mert a magyar törvényi szabályozásnak megfelelően legfeljebb ekkora tempóig segíthet a villanymotor, hogy a jármű még kerékpár-kategóriába tartozzon. Ennek megfelelően a vezérlés 25 és 27 kilométer/óra között fokozatosan „lekeveri” a rásegítést, 27 felett pedig egyedül a lábunk izomerejére kell hagyatkoznunk. Ám sík úton így is könnyedén és tartósan lehet vele 30-32 kilométer/óra körüli sebességgel haladni átlagos kerékpárosok számára, versenyzők ennél jóval gyorsabb tempóval is számolhatnak.

Városi forgalomban és dombvidéken jelentősen növelhető az átlagsebesség, de sík úton túrázásra is kiválóan alkalmas az eBike, például erős szembeszélben nagy segítséget nyújt

Városi forgalomban, ahol sokszor kell lassítani, gyorsítani, megállni, elindulni, nagy előnyt jelent ez a rásegítés, hiszen pillanatok alatt, különösebb erőfeszítés nélkül újból elérhetjük kényelmes utazótempónkat, és a váltókarhoz is jóval ritkábban kell nyúlnunk. De a legnagyobb szerepet emelkedőn játssza az elektromos hajtás. Szó szerint kivasalja előttünk az utat még az erősen dombos vidékeken is. Elég csak kényelmesen, lazán tekerni, és tartós, egyenletes 25 kilométer/órás tempóval nyomulhatunk felfelé ott, ahol egyébként tízzel is alig tudnánk, bokáig lógó nyelvvel zihálva, miközben majd’ kiugrik a szívünk a helyéről. Hasonló a helyzet erős szembeszélben is, a 25 kilométer/órát ilyenkor is könnyedén tarthatjuk.
Mindezek az előnyök beszédes számadatokban is jelentkeztek nálam a teszt során. Otthonom és a munkahelyem között pontosan 14 kilométer a távolság, odafelé több emelkedőn is fel kell másznom, hazafelé ugyanitt tempósan gurulhatok lefelé. Az utam javarészt elkülönített kerékpárúton, illetve gyér forgalmú kisebb utcákon vezet, ám mindvégig városi, elővárosi környezetben. Így sok útkereszteződés és gyalogátkelő tarkítja a járatomat, ezért sokszor kell fékeznem vagy megállnom és újból felgyorsítanom. Saját, hagyományos mountain bike-ommal tempós tekerés mellett 21-22 kilométer/óra átlagsebességgel, 38-40 perc alatt szoktam beérni, ugyanez az eBike-kal 32-33 percet vett igénybe, vagyis 26-27 kilométer/óra átlagsebességet értem el. Ráadásul kevésbé fáradtam el, és ezt az izzadásom mértéke is mutatta. Még a leghúzósabb kaptatón sem kezdett folyni a víz a sisakom alól, illetve nem szaladt fel a pulzusom, nem kapkodtam a levegőt. Hazafelé a saját biciklimmel 31-32 perces menetidőt és 26-27 kilométer/óra átlagsebességet szoktam elérni, az eBike-kal a menetidőmet könnyedén bevittem 30 perc alá, átlagsebességem pedig közelítette a 29 kilométer/órát.

eBike-kal ez egy kellemes alternatív útvonal mindennapos munkába járáshoz, hiszen a hosszú, meredek erdei kaptató nem rabolja az értékes időt, illetve nem izzaszt meg

Ez naponta 8-10 perc megtakarítását jelenti, ami egy szezonban csupán ötven „kerékpáros” munkanappal számolva már 400-500 percet, vagyis mintegy nyolc órát jelent, tehát egy teljes munkanapot! Mindezt a szélviszonyoktól függetlenül azonos, kiszámítható menetidő és kevesebb izzadság mellett, ami munkába igyekezve sokszor nagy előnyt jelent! Ráadásul az elektromos hajtás meghozza az ember kedvét, hogy alternatív útvonalakat keressen. Én például egy hegyi, erdei úton átvágva rövidebb úton is eljuthatok a munkahelyemre. Saját kerékpárommal nem szívesen megyek erre, mivel a hosszú, meredek erdei ösvény jócskán megnöveli a menetidőmet és nagyon megizzaszt, ami munkába menet nem éppen kedvező. Az eBike-kal viszont errefelé gyorsabban beértem, mint körben a simább aszfaltúton, nem izzadtam meg az emelkedőn, ellenben élvezhettem a gyönyörű erdei tájat, a tiszta levegőt és a madárcsicsergést. Ez már korán reggel feldobta a napomat, sokkal inkább úgy éreztem magam, mintha szabadságon lennék, nem pedig úgy, mintha a melóba igyekeznék. Mindezt az elektromos rásegítésnek köszönhettem!

A kormányra szerelt számítógép sok hasznos információt megjelenít egyszerre, tájékoztat az akkumulátor töltöttségéről a kiválasztott rásegítési fokozatról és a menetsebességről, az alsó mezőben pedig a különböző menetadatok léptethetők, például az aktuális hatótávolság is

Elektromos járművek kapcsán persze megkerülhetetlen a töltési idő és a hatótáv kérdése. Nos, az elsőre egyértelmű a válasz, két óra alatt teljesen feltölthető a kulcsos zár segítségével a vázról egy mozdulattal leakasztható, 500 wattórás lítiumion-akkumulátor. A hatótáv viszont nagyon erősen függ a domborzattól, a széljárástól, a menetsebességtől és a kiválasztott rásegítési fokozattól. Nagyon dombos vidéken, sok gyorsítással és sík úton is kihasználva a rásegítést (legfeljebb 25 kilométer/óra sebességgel tekerve) akár 30 kilométeren is lemeríthető az akkumulátor, míg jellemzően sík úton, főként izomerőnkre hagyatkozva a 200-300 kilométer is elérhető. Nekem átlagos városi használatnál, emelkedőket sem mellőzve, tempósan haladva körülbelül 150 kilométert jósolt a számítógép, de amikor a hegyi erdei utat választottam, ez számottevően csökkent.

eBike-kal még emelkedőn felfelé tekerni is olyan, mintha repülne az ember

Pár nap alatt sikerült tehát teljesen új kerékpáros tapasztalatokat és élményeket szereznem az eBike-kal, élveztem a működését, a használatát, sőt, a végén már a többi kerékpáros esetenként irigykedő vagy éppen lekicsinylő tekintetével sem törődtem. Rájöttem, hogy ez egy nagyon menő, sőt, jól menő segédeszköz!