Skip to main content
 
Technológia

Nem babra megy a játék

2018-03-13 No Comments 10 perc olvasási idő

Akár 1000 lóerő teljesítmény, akár 2700 newtonméter forgatónyomaték, üzemanyagcellás hajtáslánc közel 2000 kilométeres hatótávolsággal, intelligens fuvarszervezés és „ingyen” üzemanyag. A tudományos-fantasztikus filmek világa a holnap nyerges vontatójában – avagy természetesen a haszonjárművek következő generációjában is megtaláljuk a Bosch megoldásait!

Több ezer euró különbséget jelent már „csupán” tízszázaléknyi fogyasztáskülönbség is a távolsági fuvarozásban – egyetlen jármű esetében és egyetlen év alatt. Az évente akár 125 ezer kilométernél is többet teljesítő haszonjárművek esetében a vállalkozás sikere vagy kudarca sokszor valóban az ilyen pár százalékos különbségeken múlhat. Ne csodálkozzunk ezek ismeretében, hogy az utak óriásaiban valóban a mindenkori csúcstechnika dolgozik. Ezek után az sem meglepő, hogy már több ezer előrendeléssel rendelkezik a Nikola Motor Company a fenti paramétereket ígérő Nikola One nyerges vontatóra. Ezek ugyanis a fuvarozók számára valóban a sci-fik világát idéző számok: a gyártó számításai szerint a referenciaként használt dízelmotoros teherautónál közel 50 (!) százalékkal takarékosabb lehet majd a 2020-ban piacra kerülő vontató a kedvezőbb légellenállás és a rendkívül hatékony hajtáslánc jóvoltából.

A nagyon hatékony hajtáslánc lelke egy üzemanyagcellás rendszer. Az üzemanyagcellában a tartályokban – nagy nyomáson, cseppfolyós állapotban – tárolt hidrogén és a légköri levegő oxigénje egyesül, s ezzel áramot termel. Az üzemanyagcella legnagyobb teljesítménye 300 kilowatt, azaz 408 lóerő, ám ez nem egy „hajtómotor”, hanem egy hatótávbővítő – a 320 kilowattóra kapacitású lítiumion akkumulátorokat tölti. Mivel a járműnek nem kell nagy akkumulátorcsomagokat cipelnie, ezért a tömege sem sokkal nagyobb egy dízelmotorosnál. A jelenlegi energiasűrűség mellett nagyjából két tonnát nyom ennyi energiatároló – ez körülbelül a duplája a dízelmotornak.

A nyitóképen és itt is a nappali fülkés, regionális felhasználásra szánt Nikola Two látható. Jól látszik, hogy a termék dizájnja még nem végleges, hiszen csak e bejegyzés képein három különböző iterációt láthatunk

A becslések szerint elegendő csupán az üzemidő 50 százalékában dolgoznia az üzemanyagcellának, amelynek kipufogógáza száz százalékban gáz halmazállapotú dihidrogén-monoxid (gyk.: vízgőz). Az így megtermelt áram az akkumulátorokba kerül, s ezek táplálják a két hajtott tengelyen a Bosch eAxle elektromos hajtótengelyeket. Igen, aki figyelt múltkor, amikor – majdnem – a kerékhez hasonló, forradalmi újdonságnak neveztük a Bosch integrált hajtásláncát, az egyből kérdezheti: „Ezer lóerő? Az eAxle legnagyobb teljesítménye 408 lóerő!” Nos, itt még pici homály fedi a képet, hiszen a Nikola nyerges vontatóinak specifikációja még jóindulattal is csak tervezettnek nevezhető. Így egyrészről elképzelhető, hogy kapnak mégis egy eddig még be nem jelentett csúcsváltozatot. Ám az a rettentő állapot is előállhat, hogy az ígért ezerből valójában „csupán” 816 lóerő valósul meg. Ne felejtsük, hogy ez ugye nem állandó teljesítmény, hanem csúcsteljesítmény – ami azonban még mindig azt jelenti, hogy tartósan is leadhat 550-600 lóerőt a két hajtótengely. Összehasonlításképpen a legerősebb közúti nyerges vontatók immár hét éve nem léptek túl a 750 lóerőn, ám ezeket a változatokat jellemzően csak a nehézfuvarozásban használják. A távolsági fuvarozásban megszokott 12-13 literes dízelmotorok manapság jellemzően 440-500 lóerősek, és legnagyobb forgatónyomatékuk is elmarad a Nikola csúcsértéke mögött. Vagyis a két eAxle vígan és hatékonyan elhúzhat egy negyventonnás szerelvényt!

A nyitóképen és itt is a nappali fülkés, regionális felhasználásra szánt Nikola Two látható. Jól látszik, hogy a termék dizájnja még nem végleges, hiszen csak e bejegyzés képein három különböző iterációt láthatunk

Ám mindez a lemezek alatt rejlik, ebből az egyszeri moziba járó nem lát elsőre semmit. Neki csak az tűnik fel, hogy olyan a Nikola, mint egy azonosítatlan repülő tárgy. Nemcsak a szuperszéles szóló gumiabroncsok és a hasznos járműhosszból rengeteg teret rabló hatalmas fülke furcsa az európai szemnek, hanem a hétéves lízingszerződés is a fülnek. Odaát normálisnak számít, hogy ilyen hosszan használja az első tulajdonos a járművét. Ám a lízingszerződés a teljes körű garancia és karbantartás mellett tartalmazza a felhasznált hidrogént is, így a futásteljesítménnyel arányos árazást ígérnek. Ez remekül hangzik, hiszen az üzemeltetők költségeinek körülbelül 30 százalékát az üzemanyag-költségek adják. A sorokban ülő szkeptikusok már említik is: minden új üzemanyag esetében a legfontosabb kérdés az elérhetőség, az infrastruktúra. A Nikola éppen ezért saját hálózatot kíván kiépíteni, tavaly meg is kezdték ennek első lépcsőjét: egy 3200 kilométernél is nagyobb távolságot lefedő, 16 állomásból álló láncot. A hidrogéntöltő állomásokon helyben elektrolízis útján állítják majd elő a hidrogént. Állomásonként napi nyolc tonnát termelnének majd lehetőség szerint megújuló energiaforrások felhasználásával. A járművek napi fogyasztását 50-75 kilogrammra becsülik, az előrendelések száma alapján már most számolnak azzal, hogy a kapacitást hosszú távon akár 32 tonnáig bővíthessék. Minden eladóponton 5-10 kútoszloppal szolgálják majd ki a járműveket, amelyek teljes feltöltése 15-20 perc. A jövőben 364 tagúra bővítik mjad a hálózatot, az országban nagyjából 640 kilométerenként kívánnak egy-egy kutat létesíteni.

A távolsági fuvarozásra szánt Nikola One fedélzetén tárolt hidrogén a felhasználási körülmények függvényében kb. 1290-1930 kilométerre elegendő. Az akár hálózatról is tölthető lítiumion akkumulátorok pedig 160-320 kilométerre elegendő energiát tárolnak

A hagyományos dízelmotort rendszerint az alváz szintje fölé építik be, ezzel szemben itt az akkumulátorok, a hajtótengelyek és az üzemanyagcella mind a váz síkjában vagy az alatt találhatók. Ez alacsonyabb tömegközéppontot, és ezáltal stabilabb járművet eredményez. Ráadásul az azonnal rendelkezésre álló maximális forgatónyomaték jóvoltából a belső égésű motorral felszerelt társaihoz képest fele annyi idő gyorsul fel utazósebességre. A villanymotor jóvoltából ráadásul a fékút is rövidebb! Hiszen míg a légfékrendszerek felépítésüknél fogva jellemzően késedelemmel reagálnak, addig itt a fékpedál lenyomását követő tizedik ezredmásodpercben már lassítja is a járművet a hajtótengelyek negatív nyomatéka. Ez a plusz fékrásegítés teljes terhelés esetén vészfékezve egy modern vontatónál 10 méterrel rövidebb fékutat eredményez, ami pont két személyautó hossza. Másrészről pedig a regeneratív fékezés az akkumulátort is tölti, valamint kíméli az üzemi fékrendszert – ami így három-négyszer hosszabb élettartamú.

Ilyen hatalmas érintőképernyőt még európai vontatóban sem láthattunk eddig, nemhogy a Tengerentúlon. A digitális visszapillantó „tükör” szintén a következő évtized trendjeit vetíti előre

Ráadásul a járművezető számára a villamosított hajtáslánc nem csupán a már említett előnyöket nyújtja. Ugyanis azzal, hogy a „csőrben” a motor helyett immár a vezető ülhet közel 30 százalékkal tágasabbá vált a fülke! A rendkívül jó körkörös kilátás az egyértelmű biztonsági plusz mellett világos teret is eredményez. Igazi modern munkahely ez LTE-szabványú internetkapcsolattal, fedélzeti vezeték nélküli hálózattal, valamint 12 és 110 voltos csatlakozókkal és számítógépasztallal. A műszerfalon kialakított érintőképernyő a megszokott infotainment funkciók és a haszonjárművekben természetesnek számító telematikai szolgáltatások mellett egy további hatalmas pluszt is kínál. Ez nem mást, mint a Nikola saját fuvarbörzéje. A szoftver nemcsak a hidrogéntöltő állomásokat jeleníti meg a kiválasztott útvonal mentén, hanem felkínál különböző rakományokat is. Így egyből látja a járművezető, egy-egy megbízás mennyi plusz távolsággal és idővel jár, mennyi többletbevételt jelent. A terhelhetőség nagyobb arányú kihasználása a hatékonyságnövelés egyik kulcsa.

Két teljes méretű ágy, méretes gardróbszekrény, sok további tároló, teljes méretű hűtő és fagyasztó, mikrohullámú sütő, légkondicionáló. A pihenőidő szórakoztató eltöltését médialejátszó és 40 hüvelyk képátlójú, ívelt képernyőjű, 4K felbontású tévé segíti

 

Akárcsak egy jó filmben, a végére hagytuk a csattanót: bár maga a Nikola sci-fibe illő, a motorjának stáblistáján akár Te is szerepelhetsz! Ha a modern munkahely és a villamosítás felkeltette az érdeklődésedet, eláruljuk, hogy e monstrum hajtótengelyét is a folyamatosan bővülő Budapesti Fejlesztési Központ végzi majd!

 

Feliratkozás a hírlevelünkre:

[wysija_form id=”1″]

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Felvillanyozó forradalom

Kulcsszó: hatékonyság

Közelebb a jövő, mint gondolnánk!