Skip to main content
 

Okostelefon-integráció kerékpáron is, robogómegosztó a fejlődő országokba is, valamint fejlett motorostámogató rendszerek a motorkerékpárokon – a kétkerekűek számára is rengeteg újdonságot tartogatnak a Bosch legfrissebb fejlesztései.

Természetesen nem hiányozhattak a városok leghatékonyabb egyéni közlekedési eszközei – a kétkerekűek – sem a Las Vegas városában az év elején megrendezett CES fogyasztói elektronikai szakkiállítás Bosch-standjáról. Most már egyre szebb az idő hazánkban is, és egyre több helyen előkerülnek a kétkerekű közlekedési eszközök, a sport- és játékszerek, így nem fájdalmas vágyakozástól fűtve, hanem örömteli várakozással telve vesszük sorra ezeket.

Nagy kihívás előtt állnak: a klasszikus motorkerékpárok törzsközönsége vészesen öregszik, muszáj megszólítani a fiatalabbakat, valamint meghódítani a fejlődő országok kisebb vásárlóerővel rendelkező, ám óriási piacait

Nagy kihívás előtt állnak: a klasszikus motorkerékpárok törzsközönsége vészesen öregszik, muszáj megszólítani a fiatalabbakat, valamint meghódítani a fejlődő országok kisebb vásárlóerővel rendelkező, ám óriási piacait

Elektromos támogatás

Akár 200 kilogrammnyi árut szállíthat egy rásegítéses teherkerékpár!

Akár 200 kilogrammnyi árut szállíthat egy rásegítéses teherkerékpár!

Több oldalról megközelítettük már az elektromos kerékpárok témáját, az e-bringák két eddigi legfontosabb alkalmazásáról részletesen is írtunk. Górcső alá vettük, hogy miként teljesítenek mindennapi használatban. Ám azt is körüljártuk, hogy a villanyos rásegítés vajon rontja vagy fokozza a szabadidős tevékenységek örömét. Az elmúlt évben azonban előtérbe került egy újabb lehetséges alkalmazásuk is, ahol szintén hatalmas előnyt jelenthet a villamosítás. A teherhordó kerékpárok kifejezetten városi használatú eszközök, ideálisak kisgyermekes családok közlekedésére és a településeken belüli kiszállításra. Az elektromotoros támogatással a Bosch számításai szerint az utolsó kilométereken végzett szállítások több mint fele gond nélkül teljesíthető. Gondoljunk csak bele, milyen más lenne a városok közlekedése és levegője, ha nem személyautókkal és kishaszonjárművekkel végeznénk az urbánus áruszállítás egy jó részét…

A költséghatékony komponensek fokozzák az elérhetőséget. A nagyobb igényeket támasztó felhasználókat pedig olyan többletfunkciók csalogatják, mint az autók és motorkerékpárok után az elektromos kerékpárokhoz is elérhető blokkolásgátló.

Komplett rendszereket kínál a Bosch a gyártóknak különböző teljesítményszintekkel és alkalmazásokhoz, ezek mindent tartalmaznak: a motoregységet, az akkumulátort, a kijelzőt és a kábelezést is
Bosch Powerpack 400 akkumulátor: egy jól megpakolt városi teherhordónak nagyjából 40–85 kilométer hatótávolságot biztosít
Bosch Performance Line meghajtóegység: agyváltóval akár 50 newtonmétert képes leadni, szükség esetén a rásegítés mértéke elérheti a 260 százalékot
Komplett rendszereket kínál a Bosch a gyártóknak különböző teljesítményszintekkel és alkalmazásokhoz, ezek mindent tartalmaznak: a motoregységet, az akkumulátort, a kijelzőt és a kábelezést is

Az egyik legfontosabb potenciális jobbítási lehetőség minden termék esetében a felhasználói élmény fokozása. Ezért vásárolta meg a Bosch a 2017-es évben a frankfurti székhelyű Cobi startupcéget, amely kifejezetten kerékpárokhoz készít okostelefon-integrációt. A rendkívül sokoldalú rendszer lelke az okostelefon-tartó, amely egyúttal tölti is a telefont az elektromos kerékpár akkumulátoráról. A kerékpáros fedélzeti számítógépként is funkcionáló egység a haladási sebesség kijelzése mellett a hatótávolságot is megjeleníti, és a hajtáslánc beállításai is vezérelhetők segítségével. Mindehhez egy kormányra szerelt vezérlőegységet és kifejezetten a kerékpározáshoz fejlesztett felhasználói felületet kínál – így mindig az útra figyelhet a kerékpáros.

A COBI.Bike számtalan további funkcióit kínál:

  • Online és offline navigáció
  • Zenelejátszó
  • Időjárás-előrejelzés
  • Riasztó
  • Fedélzeti számítógép
  • Tárcsázó
  • Csengő
  • Világításszabályzás
A felhasználó okostelefonját észlelve automatikusan feléled a riasztóként is funkcionáló Cobi, nem kell mindig manuálisan kapcsolódni

A felhasználó okostelefonját észlelve automatikusan feléled a riasztóként is funkcionáló COBI.Bike, nem kell mindig manuálisan kapcsolódni

Megosztható villanyrobogó

A kétkerekűlovasok fejlődésének következő lépcsőfoka a robogó, amelynek modern formája természetesen villanymotoros. A mai idők szelének megfelelően már ennyinél sem állunk meg, hiszen ezeket eleve szolgáltatásként, közösségi robogómegosztóknak kínálja a Bosch. Az ötlet a német technológiai és szolgáltatóvállalatnál sem új keletű: a Coup villanyrobogó-megosztó 2016-os startja óta immár 3500 elektromos kétkerekű áll a felhasználók rendelkezésére a német, a francia és a spanyol fővárosban. A Las Vegas-i kiállítási standon egy következő generációs ilyen eszközt láthattunk, kifejezetten egy fejlődő ország piacára szabva.

A sisak lehajtott állapotban védi a fedélzeti számítógépet az időjárás viszontagságaitól és az esetleges vandalizmustól. A felhasználó az okostelefonjával oldhatja a reteszelést

Az elégedett felhasználónál nincs jobb ajánlólevél: Remek ötlet, hogy a nyitott sisak a jármű szerves része, annak külön tartót alakítottak ki a kormányon! Így elég mindig csak egy maszkot magunkkal vinni, nem szükséges saját fejfedőt cipelni. Sőt, emiatt szabad marad az ülés alatti csomagtartó, ami egy kifejezetten a napi ügyes-bajos dolgok intézésére szánt, igény szerinti használatú járműnél hatalmas előny.

A kerékagymotoros hajtás a kevésbé erős jószágok ismertetőjegye – legfeljebb három kilowatt állandó teljesítményt nyújt
Alacsony ülésmagasság
Bosch kerékagymotor
Integrált fedélzeti számítógép, sisaktartó
Csomagtér az ülés alatt

Ám még a felhasználónál is több előnyt nyújtunk a gyártóknak és a szolgáltatóknak, ugyanis a Bosch szinte mindent egy kézből biztosít: Az egyszerűbb robogókhoz 0,5–5 kilowatt csúcsteljesítményű kerékagymotorokat, ami a hagyományos villanymotoroknál akár 10 százalékkal hatékonyabb lehet. A nagyobb villanymotorok pedig akár 11 kilowatt csúcsteljesítményt is elérhetnek, ami igazán meggyőző gyorsulást és tempót biztosít. Emellett a termékpalettán szerepelnek lítiumion-akkumulátorok, szabályozóegységek és ember-gép interfészek is. Sőt, kihasználva a vállalat széles körű szoftveres tapasztalatát, flottakezelési és járműbérlési platformot is kínál a cég. Így a hardveres részegységek mellett akár a karbantartásütemezéssel, a töltöttség kezelésével, valamint a végfelhasználónak használati jogosultságot nyújtó digitális kulccsal együtt átfogó megoldást kaphat a Bosch partnere.

Balra a hatótávolság és az elérhető látványosságok, jobbra az „érzés utáni útvonalvezetés”

Balra a hatótávolság és az elérhető látványosságok, jobbra az „érzés utáni útvonalvezetés”

A fejlődő piacok is fontos stratégiai célt képviselnek, meghódítandó vásárlók milliót jelentik. Ezért készül nekik külön olcsóbb összeköttetési egység az ilyen robogókhoz, és e törekvésnek látjuk most egy újabb érdekes példáját. A kimondottan az ázsiai és dél-amerikai metropoliszokba fejlesztett navigációs alkalmazást villanyrobogókhoz tervezték, így természetesen a hatótávolság áll a középpontban. Az alkalmazás egyértelműen, egy körrel szemlélteti, hogy az aktuális töltöttséggel melyik látványosságok érhetők el. Ám az „útvonalvezetés” kicsit eltér a felénk megszokottól: nem fordulóról fordulóra navigál, hanem azt mutatja meg, hogy hozzánk képest merre található az úti cél.

Az irány adott, hajrá!
Egy zsúfolt óriásvárosban nyilván szükséges ez a rugalmas hozzáállás ahhoz, hogy ép ésszel túléljük a közlekedést.

Megfigyelték ugyanis, hogy az óriásvárosokban sokszor inkább érzésre közlekednek az emberek, vagyis mindig arra tartanak, amerre éppen lehet. Ezt az egyik navigációs veterán kollégánktól mi így ismerjük: mindig arra megyünk, amerre éppen zöld az út!

Nem a méret a lényeg, hanem a két kerék

A közepes hatótávolságú első radar a követési távolságot szabályozó adaptív sebességszabályozó és az ütközésre figyelmeztető rendszer alapja

A közepes hatótávolságú első radar a követési távolságot szabályozó adaptív sebességszabályozó és az ütközésre figyelmeztető rendszer alapja

A hátsó radar a holttérfigyelőn keresztül figyel a veszélyekre

A hátsó radar a holttérfigyelőn keresztül figyel a veszélyekre

Erről álmodnak a kismotorok: a csúcskategória aktuális fejlesztési iránya a még tovább fokozott biztonság. Például a Bosch mára már több mint egymillió motorkerékpár-blokkolásgátlót értékesített, ez a berendezés az Európai Unió területén három éve minden 125 köbcentiméternél nagyobb új motoron kötelező. A közeljövő egyik fontos újdonságát a radaralapú rendszerek jelentik majd. Természetesen ezek is igen összetett berendezések: a radar jelei alapján a motorvezérlést és a fékrendszert is szabályozni kell, illetve az ember-gép interfészen keresztül látható, hallható vagy érezhető módon figyelmeztetni a motorost. A Bosch-balesetkutatás becslései szerint ezek az új radaralapú rendszerek minden hetedik motorosbalesetet megakadályozhatnak. Az okostelefon-integráció, ami még a nagymotorok körében is ritkaságszámba megy, már egészen a kerékpárokig leszivárgott. Valószínűleg a fejlett motorostámogató rendszerek is előbb-utóbb utat találnak maguknak a kisebb járművek felé, elsőként azonban valószínűleg a gyártók zászlóshajóiban találkozunk ezekkel. Ami talán nem is baj, hiszen ezek azok a gépek, amelyekké fölnőni szeretnének a kisebb motorok, és amelyekbe belenőni vágynak azok motorosai.