Rohan az idő

A magyarországi Bosch csoport vezetőjeként, nagy örömömre szolgál, hogy elindult a Boschblog.hu. Ezen belül pedig legalább ekkora öröm számomra e rovat útnak indulása is (és hogy magyar nyelvtudásomat sikerült már olyan szintre fejlesztenem, hogy fordítási segítség nélkül, magam is megértem 🙂 ). Hiszen itt mostantól kifejezetten a Bosch csoport magyar vállalatainak történéseiről, eseményeiről esik szó, amelyek valamennyi munkatársunk, illetve a vállalat vérkeringése iránt érdeklődők számára érdekesek lehetnek.

Tehát sorozatindító írás ez, időről-időre újabb, rólunk szóló bejegyzésekkel – ha úgy tetszik ez itt a mi családi rovatunk. A családi vállalkozásként indult Bosch folyamatos terjeszkedése, bővülése ellenére ugyanis, mindig igyekezett megtartani családi jellegét. Ezért is valljuk, hogy a Bosch egy „némileg nagyobb családi vállalkozás”. Hiszen egy famíliában fontosak a hagyományok, fontos minden egyes családtag, fontosak az emberi értékek – összekapcsolódva alapítónk erkölcsi vezérfonalával, miszerint „inkább veszítsek pénzt, mint bizalmat”. Igazán komoly erénynek tartom, hogy egy ilyen nagy múltú konszernnél, mint a miénk, valódi tartalom húzódik meg a fenti gondolatok mögött, és a mai napig képesek vagyunk megtartani kvázi családi jellegünket.

Minden együtt töltött perc közelebb hozza a kollégákat
Minden együtt töltött perc közelebb hozza a kollégákat

Elsőre talán furcsának tűnhet az efféle elmélkedés egy vállalatvezető részéről, akinek bizony alaposan be kell osztania az idejét, hogy munkáján kívül másra is jusson abból – persze a munkatársaimat ismerve nem is kell ehhez vállalatvezetőnek lenni. Ám a nagy hajtás közepette, amikor legfeljebb csak azt vesszük észre, hogy „rohan az idő”, a sors olykor közbeszól, és kényszerpihenőt iktat be az életünkbe. Ilyenkor az ember egyszerűen nem tehet mást, mint lelassít, sőt megáll egy pillanatra – lehet az néhány óra is – és magába tekint, átgondolja, mire ez a nagy rohanás, mi az, ami valóban fontos számára az életben.
Velem is ez történt nemrégiben, miután nagyot rohantam – de hiába – a hazafelé tartó járathoz. A belgrádi reptér személyzete roppant udvariasan biztosított együttérzéséről, de segíteni nem tudtak, csupán egy telefonszámot adtak, mondván: a legjobb, ha „telefonos segítséget” kérek. Többórás telefonálgatás és repülőtéri bolyongás után szinte Tom Hanksnek éreztem magam – aki egyébként a Terminál című filmben zseniálisat alakított szerintem.

Vannak olyan helyzetek amikor az ember hiába felkészült, a külső körülmények megtréfálják
Vannak olyan helyzetek amikor az ember hiába felkészült, a külső körülmények megtréfálják

Pedig a budapesti Bosch központ – mint régiós székhely – vezetőjeként folyamatosan járom a környékbeli országokat, így már sikerült némi tapasztalatot szereznem a repülőtéri viszonyokról. Mégis hamar kiszolgáltatottá válik az ember egy ilyen helyzetben, amikor elveszni látszik a „légiközlekedés gépezetében”. Végül egy szemmel láthatóan nem helyi születésű urat pillantottam meg az ügyfélszolgálaton, és éreztem, hogy meg kell szólítanom. Egy perccel később már az anyanyelvemen nyugtatott meg ebben a számomra idegen országban, hogy ne aggódjak. Hamarosan intézett egy Madridba szóló repülőjegyet, négycsillagos szállodát a gép indulásáig, vacsorával és reggelivel, valamint transzferrel a szállodához és vissza. Ugyan alig maradt néhány órám aludni, mégis végtelenül hálás voltam hazájától távol szakad megmentőmnek, aki segített továbblépni a „zombi üzemmódon”. Már hogyne lettem volna az, hiszen magam is spanyolországi gyökerekkel dolgozom évek óta távol a szülőföldemtől, jelenleg második otthonomban, Magyarországon, ahonnan feleségem is származik. E segítőkész úrnak köszönhetően pedig – egy nem igazán életre tervezett utazás végén – találkozhattam édesanyámmal, barátaimmal, hajdani iskolatársaimmal és kollégáimmal, szülővárosomban, Madridban, ahol egyébként pályafutásomat is kezdtem a Bosch-nál, 1994-ben.

Ismét megerősítést nyertem, hogy a család, az emberi kapcsolatok a legfontosabbak az életben, legyen szó a legszűkebb családi kötelékről vagy akár emberekről, akiket esetleg csak a közös nyelv köti össze. Ismét tudatára ébredtem a megértés, az összetartás, illetve annak fontosságának, hogy egymást segítsük, hiszen csak így juthatunk előbbre, csak így fejlődhetünk egész életünk során. Családon belül és kívül egyaránt, ám a legjobb persze az, ha mindenhol otthonra lelünk, mindenkire testvérként tekintünk, a munkahelyünkön éppúgy, mint onnan kilépve az utcára. Én így járom utamat, amerre csak megfordulok, és szülőföldemről is örömmel indulok haza, magyar családomhoz, magyar feleségemhez és két gyermekemhez, valamint barátaimhoz. Sőt munkahelyemre, kollégáimhoz is hasonló lelkesedéssel érkezem minden munkanapomon, tudva, hogy ugyanolyan szép cél egy család boldogságának biztosítása, mint felelősségteljesen sikeressé tenni, fejleszteni egy vállalatot.

Javier González Pareja