Skip to main content
 
Okosvilág

Az elővigyázatosság védheti meg az autóipart is

2020-03-10 No Comments 6 perc olvasási idő

Eddig csupán a második világháború miatt maradt el a Genfi Autószalon, amely idén ráadásul jubileumra készült, hiszen 90. alkalommal rendezték volna meg. Európa és egyben a világ egyik legnagyobb autós seregszemléje már szinte nyitásra kész volt, amikor a szervezők kénytelenek voltak lefújni.

Az ok egészen prózai, mégis érdemes egy kicsit mögé nézni. A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében a svájci Szövetségi Tanács minden 1000 főnél nagyobb rendezvényt betiltott február 28-án. Az intézkedés elsősorban a báli szezon kezdete miatt volt fontos, az ország vezetői ezzel akarták elkerülni, hogy a nagyszabású bálok inkubátorként szolgáljanak a fertőzésnek. Csakhogy ezzel, a patinás autós rendezvényt is lehetetlenné tették, tegyük hozzá gyorsan, érthető módon. Az intézkedés elrendelésekor azonban mindössze öt megbetegedésről tudtak az országban, ismerve azonban a svájci mentalitást, lehetett erre számítani.

A Genfi Autószalonon a legfrissebb autóipari újdonságokat láthatja évről évre az európai szakma és a nagyközönség
Már a szakmai napokon is tömeg van, a publikus napokon pedig többszázezren vettek részt

Ismerve a kiállítás felépítését és működését az is érthető lett volna, ha a rendelkezés kimondottan csak emiatt született volna meg. Genfbe ilyenkor valóban a világ minden részéről érkeznek, először csak a kiállítók szakemberei, aztán az újságírók, végül pedig a látogatók, a nagyközönség. Előbbiek nagy része egyébként már valószínűleg a helyszínen tartózkodott a bejelentés idején, de a jelentős tömeget nem ők képviselték. A kiállítás publikus napjain tavaly több mint 600 000 ember fordult meg a Palexpo területén. Ez jól mutatja milyen veszélyeket rejtett volna magában a rendezvény és egyben azt is, milyen fontos eseménye ez az autóiparnak.

Biztosak lehetünk benne, hogy a helyszínen már minden készen állt az újabb premierekre

Biztosak lehetünk benne, hogy a helyszínen már minden készen állt az újabb premierekre

A gyártókat is sokként érte a bejelentés és érezhetően nem tudtak mit kezdeni a hírrel, a kialakult helyzettel. A leszervezett, gondosan megkomponált bemutatók forgatókönyvei hirtelen a szemeteskosarak mélyére estek és újra kellett gondolni mindent. A legtöbben természetesen az online bemutatók mellett döntöttek, csakhogy ez sem volt olyan egyszerű és gördülékeny, mint ahogy elsőre gondolnánk. Egyrészt Genfben minden szervezetten megy, így hiába van rengeteg kiállító, a bemutatók egymást követik, nem esnek egy időbe. Másrészt főleg a tanulmányok esetében az is gondot jelentett, hogy a járművek félúton jártak a gyártó központja és a svájci város között. Márpedig ezekből a különleges járművekből általában mindössze egy darab létezik, egy kamion gyomrából pedig mégsem lehet online bemutatót közvetíteni.

Természetesen az online bemutatóknak is megvannak az előnyei, de bizonyos dolgokat, például a prototípusokat lehetetlen megismertetni így a szakmai közönséggel

A legjobb szó a kialakult helyzetre a kuszaság. Volt olyan gyártó, ahol az eredeti bemutató időpontjában, de egy nappal a kapkodva összehozott online leleplezés előtt postázta az automatizált rendszer a sajtóanyagot. Persze képek és egyéb vizuális tartalmak nélkül, de minden műszaki adattal és a részletes szöveggel együtt. Nagyon kellemetlen szituációk alakultak ki, láthatóan a legnagyobb és legkomplexebb szervezetek sem voltak felkészülve a kialakult helyzetre.

Persze könnyen lehet, hogy az a felkészültség és óvatosság, amivel például a svájci szakemberek is hozzáálltak a szituációhoz, megóv minket a kínaihoz hasonló helyzetektől Furcsaságokra azonban a legoptimistább forgatókönyvek szerint is fel kell készülnünk. A szintén a járműiparhoz kapcsolódó, sőt annak laboratóriumaként funkcionáló motorsport világában például már jól láthatók a problémák. A MotoGP már bejelentette a szezon két futamának elhalasztását, csakúgy, mint a Formula 1 az áprilisi Kínai Nagydíjét. Utóbbi sorozat esetében viszont már az Ausztrál szezonnyitó is érdekes kérdéseket vet fel (március 13-án, alig néhány órával az első szabadedzés kezdete előtt a nagydíjat végül elhalasztották – a szerk.). A csapatok ugyanis kizárólag olyan ázsiai országokat érintve tudnak eljutni a legkisebb kontinensre, amelyekkel szemben korlátozások vannak, vagy voltak érvényben az elmúlt időszakban. Még érdekesebb a szezon második és harmadik versenyének a kérdése. Bahreinben zárt kapus nagydíjat rendeznek, a Vietnámi Nagydíj előtt pedig sosem látott biztonsági intézkedéseket ígértek a szervezők. Az országba jelenleg kéthetes karantén van érvénybe az olasz állampolgárokkal szemben. Ez pedig nemcsak az itáliai csapatoknak (Ferrari, Alpha Tauri) okoz fejfájást, hanem a sorozat szintén olasz gumiabroncs-beszállítójának is.

A koronavírus a Formula 1 több versenye fölött is Demoklész kardjaként lebeg

A koronavírus a Formula 1 több versenye fölött is Demoklész kardjaként lebeg

Általános gazdasági leállásról, vagy teljes iparági összeomlásától nem kell tartanunk, a Genfi Autószalon elmaradása és sportesemények átszervezése jól mutatja, hogy valóban nagy feladat kezelni a helyzetet. Túlzottan aggódni azért nem érdemes, mert Genfben ismét tucatnyi korszakalkotó újdonság mutatkozott be. Ez a bejegyzés eredetileg róluk szólt volna, de a kialakult helyzet miatt róluk egy következő alkalommal értekezünk majd. Tartsatok velünk akkor is!

Szerencsére azért újdonságokból az idei évre is jutott

Szerencsére azért újdonságokból az idei évre is jutott