Skip to main content
 

Fontos tényező az önvezető járművek fejlesztésével kapcsolatban az utasok bizalmának elnyerése. Valljuk be, nem könnyű átengedni az irányítást egy gépnek, ezért mérnökeink most azon dolgoznak, hogy nyugodt szívvel ülhessünk be az emberi beavatkozást nem igénylő járművekbe.

Ahhoz persze, hogy ne kelljen majd aggódnunk egy-egy út során, olyan rendszerekre van szükség, amelyek emberközpontúan képesek gondolkodni és döntéseket hozni. Ez már csak azért is fontos, mert amikor megjelennek az utakon az első ténylegesen önvezető autók, a forgalom nagyobb részét még nyilván az emberek által vezetett járművek adják. Ezért kell felkészíteni a gépeket arra, hogy ne csak egymás, de az emberek szándékait is megértsék, és időben képesek legyenek reagálni. Akár arra is, ha valaki szabálytalankodik vagy figyelmetlen, fáradt. A Bosch Research ezért most olyan megoldásokon dolgozik, amelyek egyrészt minden váratlan körülményre felkészítik a rendszert, másrészt az önvezető járművek iránti bizalmat is erősítik.

A fejlesztőmérnökök és a gyártók is pontosan tudják, az önvezető autók iránti bizalmat folyamatosan erősíteni kell

A fejlesztőmérnökök és a gyártók is pontosan tudják, az önvezető autók iránti bizalmat folyamatosan erősíteni kell

Autópályán már jól megy

A vezetéstámogató rendszereket autópályákon, gyorsforgalmi útszakaszokon már nagy hatékonysággal és biztonsággal lehet használni, így az önvezető rendszerek számára sem lesz probléma a járművek irányítása ilyen szakaszokon. Például azért egyszerűbb az autópályákon haladni, mert jól feltérképezettek, emellett a párhuzamos haladás okán egy nagyvárosi útkereszteződéssel szemben jóval kevesebb közlekedési szabályra kell figyelni.

A legfejlettebb rendszerek autópályán már megbízhatóan üzemelnek

A legfejlettebb rendszerek autópályán már megbízhatóan üzemelnek

Városi dzsungelben nehezebb

Városi környezetben azonban még akadnak kihívások a vezetéstámogató és önvezető rendszerek számára is, hiszen a betartandó szabályok száma nagyobb, ráadásul számolni kell a gépjárművek mellett kerékpárosokkal, gyalogosokkal, vagy akár az úttestre kiszaladó gyerekekkel is. Ezért az önvezető járműnek képesnek kell lennie arra, hogy hajszálpontosan meg tudja határozni saját, és a többi közlekedésben résztvevő helyzetét, majd arra is tudnia kell következtetni, ki merre fog haladni. Például a járdán labdázó kisgyerek esetében akár arra is számítania kell, hogy lelép az úttestre. Mérnökeink ezért most azon dolgoznak, hogy mindezt meg tudják oldani az önvezető rendszerek.

A városi környezet jelenti a legnagyobb kihívást

A városi környezet jelenti a legnagyobb kihívást

Lényeg a helymeghatározás

Ezeknek a szoftvereknek még nagyon sokat kell tanulniuk és a jelenleg használtnál pontosabb helymeghatározásra és folyamatosan frissülő térképekre is szüksége van a szenzorokból, kamerákból származó információk mellett. Ez rengeteg adatot jelent a városi közlekedési csomópontokból, csakis így állhat rendelkezésre elegendő adat a létező összes közlekedési helyzet kapcsán.

Találd ki, mit fog csinálni!

Ahhoz tehát, hogy az utasok megbízható közlekedési eszközként tekintsenek az önvezető járművekre, minden körülményre fel kell készíteni ezeket a gépeket. Így többek között arra is, hogy azok megértsék a többi közlekedő szándékait, viselkedésük alapján „kitalálják”, mit tesz majd a másik fél a következő pillanatban. Ez különösen fontos a gyalogosok esetében. Annak érdekében, hogy az önvezető jármű megfelelően reagáljon a járókelők gesztusaira, testtartására, a különböző viselkedésmintákat azonosítania kell. A „helyzetfelismerés” megvalósításához egy környezetérzékelő modult fejlesztenek a Bosch kutatói. Ez figyeli a városi környezetet, értelmezi az információkat és gyorsan reagál akár egy hirtelen bekövetkezett változásra, mondjuk arra, ha valaki egy forgalmi sávban szabálytalanul megáll, leparkol, vagy arra is, ha egy kerékpáros kézmozdulattal jelzi kanyarodási szándékát.

Mindenki kommunikáljon!

A biztos működéshez a lehető legtöbb információra van szükség a közlekedés valamennyi résztvevőjétől

A biztos működéshez a lehető legtöbb információra van szükség a közlekedés valamennyi résztvevőjétől

Fontos fejlesztési irány az is, hogy az autók kommunikálni tudjanak egymással, és a forgalom összes többi résztvevőjével továbbá a környezetükkel. Ez persze újfajta megoldásokat követel. Míg a múltban a hangsúly a vezető és a jármű között (a kijelző és a kezelőelemek használatával) és a többi úthasználó között (gesztusok, szemkontaktus, kézjelek) segítségével zajlott, a jövőben a jármű kommunikál majd a környezetével.
A Bosch ezért most teljesen új kommunikációs formákat kutat és fejleszt, amelyek a kialakult és működő mintákon alapulnak. A szoftver lehetővé teszi az önvezető autók és az emberek által irányított járművek, vagy gyalogosok, kerékpárosok közötti biztonságos és közvetlen interakciót, például a jármű külső burkolatán megjelenő kijelzők segítségével. Ezen túlmenően a jármű és környezete közötti kommunikáció egy része láthatatlan módon zajlik majd, ami még különösen intenzív kutatást igényel.

Az éles tesztekből azt látszik, hogy fontos a kommunikáció, így az autóknak is kommunikálnia kell a forgalom többi résztvevőjével

Az éles tesztekből azt látszik, hogy fontos a kommunikáció, így az autóknak is kommunikálnia kell a forgalom többi résztvevőjével

Érzékelők mindenhol

Az önvezető járművekben sztereó kamerákat, lézerszkennereket és különböző távolságtartományokban hatásos radarérzékelőket használnak a tájékozódáshoz. A begyűjtött információkat pedig mesterséges intelligencián alapuló, tehát tanulni képes programok dolgozzák fel. A rendszer így még olyan körülmények között is megbízhatóan azonosítja a váratlan helyzeteket, mint amikor például takarásból lép ki egy gyalogos az útra. Az érzékelési módok széles skáláját használva a szándékok és gesztusok azonosításához releváns jellemzőket vonják ki az érzékelő adataiból. Ezek képezik ugyanis az alapot a sérülékeny közlekedők által bemutatott pózok (pl. a fej és a test helyzete, a látómező vagy a lábak helyzete) és gesztusok (például egy kerékpáros kézjele) azonosításához. A digitális térképadatok egyidejű kiértékelése pedig megkönnyíti a lokalizációt a bonyolult kereszteződésekben és körforgalmakban is, így lehetővé téve a prediktív algoritmusok számára, hogy biztonságosan navigáljanak az ilyen helyzetekben is.

A Bosch jelenleg is hatékonyabb együttműködésen dolgozik