Tavasszal nem csupán a természet, de a gazdasági élet is feléled, új lendületet kap, a Boschnál éppúgy, mint Magyarországon. Több esemény jóvoltából is alkalmam nyílt mindezt átélni, és örömmel osztom most meg mindenkivel gondolataimat ennek kapcsán.
Kimagaslóan fontos esemény volt a járműipari vállalatok számára a Nemzeti Befektetési Ügynökség szervezésében 2016-ban immár harmadik alkalommal megrendezett Járműipari Konferencia. A Magyarországon jelen lévő legnagyobb járműipari vállalatok „csúcstalálkozóján” természetesen a Bosch is jelen volt, sok más beszállító és az utánpótlásképzésért felelős felsőoktatási intézmények mellett. E rendezvény jelentősége abban áll, hogy itt a járműipar képviselői egymással együttműködve vitathatják meg az autógyártás aktuális kérdéseit és a továbblépési lehetőségeket, ami nagyban elősegíti az ágazat fejlődését. Az idei Járműipari Konferencián kiemelt témaként szerepelt az innovatív és magas hozzáadott értéket előállító befektetések ösztönzése, valamint a hazai beszállítók szerepének növelése. Mindezek aktualitását az adja, hogy az olyan nagy autóipari vállalatoknál, mint amilyenek mi is vagyunk, egyre jelentősebb szerepet kap a kutatás-fejlesztés és az innováció, hiszen ez a további növekedés alapja.
Ezen a seregszemlén örömmel vázoltam az iparág hazai szereplőinek, hogy a Bosch tovább erősítette pozícióját az elmúlt évben. Cégünk szinte minden gyártó járműveihez szállít alkatrészeket az Acurától a Volvóig. Örömmel számoltam be a kilenc magyarországi telephelyünkről és arról, hogy 2015-ben már több mint 12000 munkavállaló segített az eredményeink elérésében. Jó volt látni, hogy a konferencia résztvevőinek elismerő tekintetét, amikor megemlítettem: 1700 új munkavállaló csatlakozott hozzánk 2015-ben, közülük 700 diplomás, 330 pedig mérnök végzettségű.
A Járműipari Konferencia után néhány héttel megerősítést kaptunk arra vonatkozóan, hogy a Bosch helyesen gondolkodik és jó úton halad a kutatás-fejlesztés terén. Hiszen a Nemzeti Befektetési Ügynökség 2015 legkiemelkedőbb hazai beruházóit elismerő rendezvényén a Robert Bosch Kft. kapta az Év K+F Beruházója díjat. Nagyon örülök ennek az elismerésnek, amelyet Oliver Schatz kollégám, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának vezetője vehetett át. Azért is örültem ennek nagyon, mert többször megfogalmaztam már, hogy a magyar gazdaság egyik húzó cégcsoportja vagyunk és az éves bevételünk megközelíti a magyar GDP 3 százalékát. Ha az önjáró autók fejlesztéséről vagy a hálózatba kapcsolt életről beszélünk, Magyarország már megkerülhetetlen tényező és ebben óriási szerepe van a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának. Az autóipari K+F központnak a Bosch csoport a jövőben is kiemelt stratégiai szerepet szán, amelyhez a magyar mérnökök magas színvonalú munkája elengedhetetlen.
Számunkra kiemelt jelentőségű az oktatás, ezért is támogatjuk Hatvanban a közösségi oktatás indulását. 2015-ben kezdeményeztük a városban a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ létrehozását, amellyel egyrészt mérsékeljük a mérnökhiányt, másrészt a továbbtanulni kívánó dolgozóinkat is támogatjuk. Az április 7-én átadott új oktatási központban a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (BGE) együttműködve nemzetközi gazdálkodás felsőoktatási szakképzés, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) pedig villamosmérnöki egyetemi alapképzés indul. Itt tehát villamos- és folyamatmérnöki tudást fejlesztenek magasfeszültségű termékek és radar technológiák gyártása területén, de a problémamegoldás és a kommunikáció is kiemelt szerepet kap. Mindezt a Boschnál felhalmozott műszaki tudással, a tantervek ipari igényeknek megfelelő fejlesztésével és gyakorlatorientált képzésekkel segítjük.
Az elismerten magas színvonalú egyetemi képzés a Bosch hatvani vállalatánál is komoly érdeklődést váltott ki. 2015 októbere óta 19 – többnyire technikus – kolléga készül a felvételikre, 12 Bosch dolgozó pedig már részt is vesz a képzésben a BGE-n. Büszke vagyok a munkatársainkra, akik motiváltak és elkötelezettek abban, hogy továbbképezzék magukat, valamint tovább fejlesszék a tudásukat. Bízom benne, hogy az elkövetkező években sokan követik a példájukat, hiszen részben értük is jött létre most ez az intézmény.
Az eddig elmondottak is jól mutatják, milyen mozgalmasan indult a Bosch számára a tavasz, ám ez még nem minden. Engedjék meg, hogy egy kis személyes élményt is megosszak önökkel. Az idei március 15-i ünnepségsorozat alkalmából ugyanis hatalmas megtiszteltetésben volt részem, amikor a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetését vehettem át. Az elismerést a magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítését és a hazai befektetések növekedését elősegítő vállalatvezetői tevékenységem elismeréseként kaptam. Vallom, hogy a hazai gazdaságpolitika egyik fontos alapelve, hogy a tudástartalom növelésével versenyképesebb üzleti környezet jöjjön létre. A Bosch csoport számára Magyarország változatlanul az egyik legfontosabb ország, így a jövőben is számítunk a magyar munkavállalók tudására és elkötelezett munkájára, akiknek ezeket a sikereket köszönhetjük. A közös sikerek egyik elismeréseként tekintek erre a díjra, ami ahogy korábban is írtam, hatalmas megtiszteltetés.
A Bosch Magyarországon évek óta töretlen, az árbevétel, a termelés, valamint a kutatás-fejlesztés területén elért jelentős növekedése jól mutatja a vállalat folyamatos dinamizmusát és stabil jelenlétét. A dinamikus növekedés munkahelyeket is teremt, a Bosch egyike azon vállalatoknak, amelyek évek óta a legnagyobb létszámbővülést mutatják Magyarországon. 2011 végén, magyarországi kinevezésemkor azt a célt tűztem ki magam elé, hogy munkámat a bizalom, az innováció és a sikerorientáltság vezérli majd. Sokat teszek azért, hogy a magyarországi sikerek a nemzetközi színterekre is eljussanak, hogy a világban mindenhol megismerjék a magyarok tehetségét és a Bosch innovációit. Törekvésem, hogy a Bosch munkaadóként és piaci szereplőként egyaránt fontos szerepet játsszon Magyarországon – amely egyben a családom hazája is – és ez a pozíció tovább erősödjön. Remélem az év hátralévő része is ilyen nagyszerű eseményeket tartogat számunkra és a későbbiekben is hasonló eredmények kapcsán oszthatom meg önökkel gondolataimat.
Javier González Pareja
Értesüljön a Bosch Magyarország Blog legfrissebb bejegyzéseiről:
[wysija_form id=”1″]