Skip to main content
 
Technológia

Nagynak akar látszani

2022-11-15 No Comments 11 perc olvasási idő
Nagynak akar látszani

Kezdő motorosoknak és fiataloknak kedveskedik a neves olasz motorkerékpár-gyártó új modelljével. A Malaguti Drakon 125 szép, kényelmes és agilis egyszerre. A Bosch kiegészítőinek köszönhetően pedig már a legkisebb Malaguti is tudja azt, amit a nagyok.

Új fejezetet nyitott a Malaguti Drakon 125-ös modelljével, ezzel ugyanis belépett a legkisebb „naked bike” motorkerékpárok piacára. A fejlesztés középpontjában a vízhűtéses, 125 köbcentis motor állt, amely 9500-as fordulatszámon 13,5 lóerő maximális teljesítményt és 7500-as fordulatszámon 11,4 Nm maximális nyomatékot képes leadni. De nem csak a dinamizmusra figyeltek a mérnökök, a 145 kilós tömegnek, a széles kormánynak, a fordított villának és a közel függőleges üléspozíciónak köszönhetően az utazás kényelmes és szórakoztató is.

Az új erőforrás a kategória élvonalába emeli a Malaguti Drakont
A kijelzőt a Bosch szállítja a Malagutinak

Mindent tud, amit a nagyok

Az új Malaguti sok mindent megkapott, amit a nagyobb testvérei is, így például felszerelték a vállalatunk által gyártott elektronikus befecskendező rendszerrel, blokkolásgátlóval (ABS) és LED fényszórókkal, valamint nagy felbontású, három színben állítható TFT-kijelzővel is. Ezt az egységet már több neves gyártó is szériatartozékként kínálja. A Bosch innovációjának segítségével kényelmesebben és biztonságosabban motorozhatunk, mivel egyszerre képes megjeleníteni szinte minden információt, és ezeket a kijelző méreteinek köszönhetően egy szempillantás alatt áttekinthetünk. Még a mobiltelefonunk tartalmát is megoszthatjuk menet közben az eszközzel, így nem maradunk le semmiről, viszont végig a vezetésre koncentrálhatunk.

A meztelen igazság

Valószínűleg azért döntött úgy a neves olasz motorkerékpár-gyártó, hogy piacra lép egy 125-ös „naked bike” géppel, mert jelenleg ez a kategória az egyik legvonzóbb kétkerekű a fiatalok körében. Ennek a stílusnak egyik fő jellemzője a külső burkolat hiánya, ami nem csak könnyebbé, de sokak számára szebbé is varázsolja a gépeket. A védőburkolat mellőzése miatt ugyanis a mechanika nagy része láthatóvá válik, és így kiemeli az egyes modellek valódi arculatát. Általánosságban elmondható, hogy sokoldalú motorkerékpárok, amelyek kompaktabb méreteket kínálnak, így sokkal kényelmesebb opcióvá válnak a mindennapi használatra, akár hosszabb, hétvégi kirándulásokon is.

A meztelen igazság

Annak ellenére, hogy ma is divatos stílust képviselnek ezek a motorkerékpárok, történetük nem mostanában kezdődött, hanem egészen az 1980-as évekig nyúlik vissza. Akkoriban jelentek meg az első „meztelen” motorok, úttörő modellekként. Akkoriban a sportmotorkerékpárokkal szemben nyújtottak alternatívát, első sorban azoknak, akik agilis, de mégis kényelmes motorokat szerettek volna vezetni. Most pedig végre megérkezett a 125-ös kategória legfejlettebb Malaguti motorkerékpárja, hogy rögtön a legszebb dizájnt, teljesítményt és mozgékonyságot kínálja, amit egy ekkora gép csak nyújtani képes.

Nemcsak szép, dinamikus is

Mivel a Malagutinál eddig hiányzott ez a kategória – ez az első 125 köbcentis Malaguti naked bike –, mondhatjuk, hogy előzmények nélkül, a semmiből fejlesztették ki az új Drakon 125-öst, de a gondos tervezésnek és a dizájn letisztultságának köszönhetően máris a márka „bolognai szellemének” képviselőjeként tekinthetünk rá. A gép egyhengeres, négyütemű, vízhűtéses motort kapott, amely a már említett 13,4 lóerő teljesítményt és 10,5 Nm forgatónyomatékot kínálja, hozzá pedig egy hatfokozatú sebességváltó társul.

Nemcsak szép, dinamikus is

Íme, a 3D-s tervezés eredménye

Persze nemcsak a motorral kapcsolatban volt igényes a Malaguti, figyeltek az egyéb kiegészítőkre, műszaki megoldásokra és az esztétikára is. A már említett TFT kijelző mellett elöl különleges villával, hátul pedig ugyancsak egyedinek mondható lengőkarral büszkélkedhet. Megkapta a Bosch motorkerékpárokhoz kifejlesztett ABS-rendszerét is, egy 300 mm-es első és egy 218 mm-es hátsó féktárcsával, mindkettőt 2 dugattyús hidraulikus féknyereg dolgoztatja. Ezenkívül mindkét kerék 17”-os könnyűfém keréktárcsákat kapott, 100/80 és 130/70 gumiabroncsokkal. Ezek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy az olasz gyártó számára a szépség is kiemelt szerepet kapott a Drakon 125 tervezésekor. A folyamat során egyébként a hagyományos tervezés mellett 3D-s modellezéssel és nyomtatással alkották meg a dizájnt a tökéletességre törekedve.

Az új Drakont bemutató videó

Új testvérek is érkeznek

A Drakon 125 sikerén felbuzdulva a Malagutinál tovább dolgoznak a fejlesztéseken, ennek köszönhetően a Madison 125 is megújult, a Mission 125 gép pedig elektromos változattal bővült, eMission néven, de ne felejtkezzünk meg az új XTM125 és XSM 125 modellekről sem.

A Mission és…
…a Madison modellek is megújultak