Közösen fejleszt gépjárművekhez optimalizált szoftverplatformot a Bosch és a Microsoft. Az új környezet segítségével könnyen elvégezhető a járművek fedélzeti rendszereinek és vezérlőegységeinek központi frissítése.
Ráadásul még egy fontos kritériumnak megfelel, hiszen a nyílt forráskódnak köszönhetően a gyártók egyedi igényeit is ki tudja szolgálni. Az autók egyre okosabbak lesznek, hiszen egyre több szenzor és szoftveres megoldás dolgozik bennük. Ráadásul a közeljövőben a közlekedési eszközökben is egyre több alrendszer kapcsán jelennek mega mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldások, amelyeknek informatikai szempontból komoly hardverigényük van. Gondoljunk csak a vezetéstámogató rendszerekre, az egyre fejlettebb szórakoztató, vagy navigációs szoftverekre. Ezeknek az eszközöknek a működtetéséhez, összehangolásához pedig fejlettebb, gyorsabb, nagyobb tudású fedélzeti számítógépekre és folyamatos, központi szoftverfrissítésekre van szükség. Vállalatunk ezért kiemelt figyelmet fordít a járművekhez kapcsolódó informatikai fejlesztésekre, a vezérlőegységek mellett a szoftveres platformokra is.
Közös munka
Hiába a nagy autóipari tapasztalat, be kell látni, hogy a leírtakban más iparágak komoly múlttal rendelkeznek. A Bosch ezért a Microsofttal közösen fejleszt egy olyan új szoftverplatformot, amely vezeték nélküli összeköttetést biztosít az autók fedélzeti számítógépe és egy felhő alapú központi rendszer között. Az új platformot, amely a Microsoft Azure termékére épül, és tartalmazza a Bosch szoftvermoduljait, kifejezeten arra tervezték, hogy a vezérlőegységeket és a jármű fedélzeti számítógépét működtesse és a járművezetők számára gyorsabb hozzáférést biztosítson a digitális szolgáltatásokhoz. A Bosch és a Microsoft együttműködése egyesíti a világ vezető autóipari beszállítójának szoftveres és elektronikai ismereteit, valamint az informatikai óriáscég szoftvertervezéssel kapcsolatos szaktudását. Az együttműködés lehetővé teszi azt is, hogy akár folyamatos központi frissítéseket végezzenek el a járművek fedélzeti számítógépén, és a nyílt forráskódnak köszönhetően azt is, hogy az ilyen platformot használó autók gyártói is kifejleszthessenek és a rendszerbe integrálhassanak új, egyedi funkciókat.
A bonyolult legyen egyszerű!
A jármű teljes élettartama alatt érvényes szigorú biztonsági követelmények nagyon összetetté teszik a vezeték nélküli szoftverfrissítéseket és az autók digitális szolgáltatásait. A különféle szériák és modellek széles választéka persze még nagyobb kihívást jelent. A két nagyvállalat által fejlesztett platform azonban megoldást kínál a fenti problémákra, hiszen képes hatékonyan elvégezni a központi frissítéseket a jármű fedélzeti számítógépén és a vezérlőegységeken. Az új megoldással ráadásul egyszerűbbé válik a szoftverfejlesztés folyamata is, zökkenőmentes és kényelmes működést biztosít a járművek kapcsán. Az előre integrált platform ugyanis nagymértékben csökkenti a frissítések bonyolultságát, így segít, hogy a jármű szoftvere mindig naprakész legyen, köszönhetően annak, hogy az autók és a központi adatfelhő szoftverarchitektúrája illeszkedik egymáshoz. A Bosch és a Microsoft azt is tervezi, hogy nyílt forráskódúvá teszik a GitHub vállalati platformját, hogy ösztönözzék az autógyártókat és beszállítókat annak használatára.
Cél az is, hogy az autók elektromos rendszere egyszerűsödjön
Egy vezérlőegység, mind felett
Persze ahhoz, hogy a járművek hatékonyan működjenek, nem elég csupán a szoftvereket fejleszteni, a nagy teljesítményű vezérlőegységek is nélkülözhetetlenek lesznek. A Bosch ezért az új igényeknek megfelelő elektronikus modulokat is fejleszt, amelyekbe a vezérlőegységek egyre több funkcióját lehet integrálni. Hamarosan ezek a számítógépek képesek lesznek kezelni minden alrendszert, miközben most még akár száz különböző vezérlőegységet kell beépíteni egyetlen járműbe. A Bosch célkitűzése tehát az, hogy a rengeteg eszköz helyett csupán néhány, vagy akár egyetlen számítógépet kelljen használni járművenként, ami lényegesen olcsóbb és persze egyszerűbb megoldást jelent. Már csak azért is lenne ez praktikus, mert így a jelenleginél jóval egyszerűbbé válhat a járművek teljes elektronikai rendszere. A Bosch ezért most azon dolgozik, hogy a másodpercenként több milliárd művelet elvégzésére képes eszközök még az önvezető autók működtetéséhez, az adatalapú szolgáltatásokhoz és az állandó szoftverfrissítésekhez szükséges kapacitással is rendelkezzenek.
Persze nem ez az egyetlen újdonság, amelyen mérnökeink dolgoznak, készül egy olyan szoftver is, amely kétdimenziós képek alapján képes felismerni az autó környezetében felbukkanó objektumokat, majd ezeket 3D-ben rekonstruálni. Ez felhasználható új járműfunkciók – például részben automatizált parkolás – gazdaságos fejlesztésére.
Új kihívások, új divízió
Mivel egy modern autó egyre inkább kerekeken guruló számítógéppé válik, képességeit nagyrészt a benne található szoftverek és hardverek határozzák meg és a jövőben ez még inkább így lesz. A számítástechnikai megoldásoknál kulcsfontosságú az elektronikus rendszerek egyszerűsítése és összehangolása. Ezzel a feladattal 2021 eleje óta vállalatunknál egy új divízió foglalkozik, amelyik a világ több mint 20 országában, több mint 40 helyszínen, mintegy 17 000 munkatársat foglalkoztat. Ez az új részleg a legkülönfélébb területek fejlesztési tapasztalatait gyűjti össze. Ennek köszönhetően pedig a Bosch átfogó vállalati architektúrát kínál ügyfeleinek, amely nemcsak a hardverfejlesztést egyesíti az összes különféle érzékelőhöz (például radarhoz, ultrahang szenzorhoz és videókamerához), hanem tartalmazza a motorvezérlő egységet és a szoftveres hátteret is.