A legtöbb ember, aki ismeri a belső égésű motorok működési elvét csodálkozva ráncolta a homlokát, amikor tavaly a BMW bejelentette az első vízbefecskendezéssel ellátott benzinmotorját. Pedig a Bosch mérnökeivel közösen fejlesztett rendszer csupán a fizika legegyszerűbb törvényeit használja ki a teljesítmény fokozására.
Mivel akkoriban csupán egy tanulmányautóban kapott szerepet a rendszer a legtöbben csak legyintettek, mondván: mire sor kerül a szériagyártásra, sok dolog kikerül még belőle, például a vízbefecskendezés is. Azóta már kiderült, nem így történt, sőt a Bosch a közelmúltban több gyártónak is szállítani kezdett a rendszerből, így az várhatóan egyre több járműben jelenik majd meg.
Érdemes tehát részletesebben is foglalkozni a témával és magával a Bosch rendszerével. Az elv és az elképzelés nem új keletű. Már a XX. század korábbi évtizedeiben is többször kísérleteztek hasonló megoldásokkal. Elsősorban repülőgépeknél és versenyzésre használt Otto-motoroknál. A legnagyobb probléma az volt, hogy a pontos adagolás szinte megoldhatatlan volt – eddig! A mérnökök érdeklődésének a technika iránt egyszerű volt: még a modern motorok is elpazarolják a felhasznált benzin körülbelül ötödét. A tüzelőanyag jelentős része ugyanis a hűtést szolgálja, különösen nagy fordulatszám esetében. A motorépítők számára egyértelmű volt, hogy ha az erre pazarolt üzemanyag megtakarítható lenne, vagy a teljesítmény fokozására használnák, nagyot javíthatnának az Otto-motorok hatásfokán. Mindkét szempont nagyon fontos, főleg az egyre kevesebb hengerrel és kisebb lökettérfogattal felvértezett, turbófeltöltővel lélegeztetett erőforrások világában.
Így született meg a Bosch rendszere, amelynek előnyei elsősorban jelentős gyorsításokkor, vagy autópályán haladás közben jelentkeznek. „A vízbefecskendezéssel megmutatjuk, hogy akad még egy és más a belső égésű motorok kelléktárában” – mondta Dr. Rolf Bulander, a mobilitási megoldások üzletág elnöke, a Robert Bosch GmbH ügyvezető igazgatója a bemutató kapcsán. Az erőforrás az optimálisabb gyújtási szögnek köszönhetően még hatékonyabban üzemeltethető. Ez azt jelenti, hogy tökéletesebb égés jön létre, ami ugyan nagyobb hőterheléssel jár, de ezt a befecskendezett vízgőz orvosolja.
Az innovatív motortechnika mögött tehát egy egyszerű műszaki felismerés rejlik: a motor nem melegedhet túl. Ennek megelőzésére – ahogyan már korábban is említettük – mind a mai napig szinte minden Otto-motorban – az égéshez már nem szükséges –további benzint fecskendeznek be. Ez elpárolog, és így lehűti az érintett részegységeket. Ugyanezt a fizikai hatást használják ki a Bosch mérnökei is a vízbefecskendezéssel: még a benzin meggyújtása előtt finom vízködöt fecskendeznek a szívócsőbe, amely a víz jelentős párolgási tulajdonságának köszönhetően hatékony hűtésként szolgál.
Éppen ezért rendkívül kis mennyiségű víz szükséges csupán: száz kilométerenként mindössze néhány száz milliliter a fogyasztás. A befecskendező rendszert desztillált vízzel ellátó kompakt víztartályt így bőven elegendő néhány ezer kilométerenként feltölteni. Ha a tartály esetleg kiürülne, az sem probléma: a motor továbbra is hibátlanul üzemel – mindössze a vízbefecskendezés előnyeiről, a nagyobb forgatónyomatékról és a kisebb tüzelőanyag-fogyasztásról kell lemondani. Ráadásul a felhasznált víz mennyisége nagyban függ a motor lökettérfogatától és a felhasználás módjától. Amennyiben a vízbefecskendezésnek folyamatosan dolgoznia kell, akár 13 százalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető, ami igen jelentős.
Persze– jogos – kérdések sokakban felmerülhetnek az eddig olvasottak alapján. Hogyan számolták ki a mérnökök ezt a bűvös 13 százalékos megtakarítást? Számítani kell a motoron belüli korrózióra a rendszer használatával? Hogyan védik a felhasznált desztillált vizet a külső hatásoktól, például a megfagyástól?
A Bosch rendszere komplex, így mindenre gondoltak a mérnökök. A WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures, világszinten harmonizált vizsgálati eljárások könnyűgépjárművekhez) tervezett jövőbeli globális fogyasztásmérési ciklus során a vízbefecskendezés akár négy százalék megtakarítást eredményez. Ezeket a ciklusokat a vegyes felhasználás szimulálására használják, a valós körülmények közötti potenciálja még ennél is jóval nagyobb a rendszernek. Gyorsítások során vagy autópályán haladás közben akár az említett 13 százalék tüzelőanyag is megtakarítható. Ennek oka abban rejlik, hogy nagyobb terhelésnél megnő a motor hőtermelése is.
Ráadásul a motor rozsdásodásától sem kell tartani. A vízbefecskendezőket a mérnökök a szívócsőben helyezik el, amely sok esetben műanyagból, vagy korróziómentes öntvényekből készül. Emellett a víz még az égés előtt elpárolog a motorban, és a kipufogógázzal együtt teljes mértékben távozik. Emberi beavatkozás pedig csupán az átlagosan 3000 kilométerenként szükséges utántöltésekkor van szükség. Minden más esetben a rendszer önállóan működik. A motor leállításakor a víz visszajut a tartályba, ha pedig télen meg is fagy, a motor hőtermelésének köszönhetően az indítás után nem sokkal felolvad és a rendszer ismét működőképes lesz.
Nem is olyan régen már olvashattatok a Bosch Magyarország Blogon egy olyan bejegyzést, amelyben különleges autóipari találmányok voltak a főszerepben. Néhány év múlva a vízbefecskendezés is helyet követelhet magának egy ilyen blogposztban. A téma kapcsán pedig a BMW M4 GTS modellt kell majd nevesítenünk, hiszen ez a különleges jármű az első fejlett vízbefecskendezéssel szerelt sorozatgyártású személygépjármű. Igaz, különleges mivolta miatt mindössze 700 példányban készül. A vízbefecskendezéssel felszerelt GTS háromliteres, hathengeres turbómotorja 69 lóerővel erősebb és 50 Nm-el nagyobb forgatónyomatékot produkál, mint a „sima” M4. Így éri el a bejegyzés elején leírt 500 lóerőt és 600 Nm forgatónyomatékot. Az elképesztő számadatoknak pedig ezzel még nincs vége. Az 1585 kilogramm tömegű különlegesség 3,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/órára, száguldásának pedig csak a korlátozó elektronika vet véget 305 kilométer/óra sebességnél. Mindezeket úgy produkálja az M4 GTS, hogy a szabvány szerinti ciklus alapján 8,5 liter üzemanyagra van szüksége 100 kilométeren.
Nem csoda, hogy a BMW egy különleges feladatot szánt bemutatásakor az M4 GTS-nek. Az idei évtől „Ő” lett a Német Túraautó-bajnokság (DTM) hivatalos biztonsági autója. Ez komoly felelősséget jelent az erőforrásnak, a fékeknek és a persze a futóműnek is. Az M4 GTS versenyautós vérvonalát mutatja, hogy a mérnököknek szinte alig kellett átalakításokat végezniük azért, hogy megfeleljen a sorozat komoly előírásainak. A modellhez felár nélkül rendelhető Clubsport csomag része a bukócső, a tűzoltó készülék és a hatpontos verseny biztonsági öv. A Bosch által támogatott sorozatban való szerepvállaláshoz így csupán a LED-technológiás fényhidat szerelték fel, illetve a szintén LED-technológiás fényszórókat villogó funkcióval egészítették ki.
Mozgásban a világ első fejlett vízbefecskendezéssel szerelt sorozatgyártású járműve, a BMW M4 GTS
Így került a különleges Bosch technológiákkal felvértezett BMW, a Bosch által támogatott versenysorozat egyik legkülönlegesebb szerepébe. A vízbefecskendezés azonban immár nem csak a BMW M4 GTS privilégiuma. A Bosch a rendszert most már más gyártók számára is hozzáférhetővé tette, így várhatóan hamarosan kisebb és egyszerűbb járművekben is találkozhatunk vele, csakúgy, mint számos más Bosch fejlesztéssel.
Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb bejegyzésekért:
[wysija_form id=”1″]
Kapcsolódó bejegyzések: