Kötöttpályás járművek viszonylag ritkán szenvednek balesetet, amikor viszont igen, az szinte mindig komoly következményekkel jár. A balesetek nagy része megelőzhető lenne a Bosch szerint, ezért is fejlesztettek mérnökeink ilyen járművekhez is ütközésmegelőző rendszert.
Ezeket a fejlesztéseket most közösen teszteli a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és a Bosch. A részben a magyar fővárosban fejlesztett és Hatvanban gyártott részegységek korábban már bizonyítottak Németországban és Hollandiában. Magyarországon elsőként a debreceni 2-es vonalon helyezik tesztüzembe azokat.
Kell hozzá egy villamos
Talán mondani sem kell, hogy a villamosvezetők munkája hatalmas koncentrációt igényel. A forgalom többi részvevője mellett figyelni kell a jármű paramétereire és az azon tartózkodó utasokra is. Ez az egyik oka, hogy időnként kisebb-nagyobb ütközések bizony minden vonalon előfordulhatnak. Sőt, egyes vonalakon akár kimondottan gyakori az összeütközés. Ha ezek következményei között nincs is személyi sérülés, az anyagi kár szinte mindig jelentős. A Bosch kamerákra és radarokra támaszkodó rendszere ezeket hivatott megelőzni. Természetesen bármilyen járműre nem telepíthető utólag a rendszer, de a második legnépesebb magyarországi városban szolgálatot teljesítő CAF Urbos 3 minden feltételnek megfelel. A telepített ütközésmegelőző megoldás veszély esetén figyelmezteti a villamosvezetőket, akik így előbb megkezdhetik a fékezést.
Utakról a sínekre
Ezt az új rendszert a cégcsoport magyarországi és németországi mérnökei közösen fejlesztették, a kamerát és a radart a Bosch hatvani autóelektronikai gyár készíti. A megoldás alapját tulajdonképpen ugyanaz a rendszer szolgáltatja, amely automatikus vészfék néven már évek óta dolgozik személy és tehergépjárművekben, valamint autóbuszokon. A vezérlőegység a másodperc tört része alatt dolgozza fel a szenzorok adatait. A kamera valós időben követi a jármű előtti forgalmi viszonyokat és előre jelzi a várható mozgásokat. A radar eközben pontos méréseket végez, így nyújtva teljes támogatást a járművezetőnek. Ezzel a pályára belógó járművek, vagy a figyelmetlen gyalogosok is hamarabb a vezető „látóterébe” kerülnek.
Miért nem fékez?
Bár a rendszer képes lenne automatikusan fékezni is a villamosvezető helyett, jelenleg csupán a figyelmeztetési funkciót használják a szakemberek Debrecenben. Ennek ellenére mindkét vállalat mérnökei és maguk a járművezetők is sikereket várnak a hat hónapos teszteléstől. Egyrészt nagy segítség lehet majd a kora őszre jellemző esős ködös időszakban, amikor a radarérzékelő jóval messzebb ellát majd, mint a vezető. Másrészt ugyanez igaz a sötét hajnali/esti körülmények között is, hiszen a rendszer ismeri a villamosvonal minden centiméterét.
Fontos a kalibráció
Az ütközésmegelőző rendszert a Bosch mérnökei aprólékosan kalibrálják a debreceni 2-es vonalhoz. Ebben az időszakban az érzékelőkkel felszerelt jármű több száz kilométert tesz meg, természetesen utasok nélkül. A rendszer méterről méterre tanulja meg a vonalspecifikus tereptárgyakat, amelyek bekerülnek a fejlesztői csapat adatbázisába. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha mondjuk másik vonalon akarják használni a szerelvényt, akkor a folyamatot ott is el kell végezni, viszont egyforma szerelvények esetében elég mindössze egy járművön végigcsinálni. Így is minden oszlop, bokor, trafóállomás stb. azonosítható lesz a szerelvények számára, vagyis nem lesznek téves figyelmeztetések. A villamos maximális sebessége 50 kilométer/óra, ilyen sebesség mellett a rendszer akár 80 méteres távolságból is érzékeli a potenciális veszélyforrásokat.
Miért pont ott?
A debreceni 2-es villamos vonalán gyakoriak a balesetek. Öt év alatt 130 esetet regisztráltak és mind a 18 darab jármű összetört már legalább ötször, de olyan is van, amelynek száma mellett már tíz eset áll. Ha ezek nagy része megelőzhető lesz a rendszer segítségével, az jelentős megtakarítást hoz a cégnek és természetesen biztonságosabbá is teszi az utazást. Ilyen jellegű tapasztalatokat biztosítottak a németországi tesztek, ahol 40 százalékkal csökkent a telepítés után a balesetek száma. Ezt ráadásul úgy regisztrálták a szakemberek, hogy közben nőtt az utas és ezzel a villamosforgalom az adott vonalon.
Mindez azt bizonyítja, hogy az ütközésmegelőző rendszernek van létjogosultsága. Hogy a magyarországi és németországi mérnökök közös munkájának gyümölcse hogyan bizonyít Debrecenben, arról a későbbiekben mi is beszámolunk majd a Boschblogon!