Skip to main content
 
Történelem

A jövő hírnökei

2016-12-16 No Comments 10 perc olvasási idő

Ilyenkor, a motorozástól mentes tél kellős közepén nagyon kellenek a jó hírek a kétkerekűek szerelmeseinek. A sok csapadék és a csúszós utak sokszor kellemetlen emlékeket idéznek fel, azonban a Bosch immár több mint két évtizede azon dolgozik, hogy két keréken is biztonságosan közlekedhessünk. A motorkerékpárok blokkolásgátlóinak fejlődéséről emlékezünk meg a hőskortól a legmodernebb megoldásokig.

Összehasonlíthatatlanul nagyobb élményt jelent két kerékén közlekedni, a világ tehetősebb részén ez a legnagyobb mozgatórúgó a motorkerékpárok vásárlói számára. Míg a fejlődő piacokon a kis összlökettérfogatú kismotorok olcsó áruk és fenntarthatóságuk miatt örvendenek hatalmas népszerűségnek. Azonban a kétkerekűek egy nyomon haladó, kis tömegű és érzékeny szerkezetek, így például egy ijedtségből eredő rossz fékezésnek könnyedén lehet pályaelhagyás vagy bukás a vége. A blokkolásgátló ezért fontos biztonsági eszköz, hiszen így félelem nélkül fékezhetnek a motorosok, vagyis gyorsabban és nagyobb erővel – a rendszer pedig mindig a lehető legnagyobb fékteljesítményt vezérli ki.

A következő öt évben körülbelül harmadával nő a motorkerékpárok gyártási mennyisége világszinten, többségük a 250 köbcentiméter alatti kategóriába tartozik majd. Ezek döntő többségét még sajnos blokkolásgátló nélkül építik a gyártók

A következő öt évben körülbelül harmadával nő a motorkerékpárok gyártási mennyisége világszinten, többségük a 250 köbcentiméter alatti kategóriába tartozik majd. Ezek döntő többségét még sajnos blokkolásgátló nélkül építik a gyártók

Ahogy a haszonjárművek rendszerei számára is önálló egységet hozott létre a Bosch, úgy a kétkerekűek és a motoros sporteszközök megoldásainak fejlesztése is önálló üzletágként működik. A részleg közel két éve egy teljesen új kompetenciaközpontot kapott Jokohama városában. A helyszín nem véletlen, hiszen Japánban igazán közel kerülhetnek az ügyfelekhez a fejlesztők: 2021-re több mint 160 millió kétkerekűt gyártanak majd évente, és ennek közel 90 százaléka Kínában, Indiában és Délkelet-Ázsiában készül majd. A Bosch számára hatalmas lehetőségeket rejt ez. Ázsiában például a mai napig sok jármű karburátoros, pedig az üzemanyag-befecskendezés akár 16 százalékkal csökkentheti az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Azonban a környezetvédelmi előírások tekintetében is még hátrányban állnak a fejlődő országok, emellett a törvényben rögzített biztonsági elvárások szempontjából is több éves lemaradásban kullognak.

Szériagyártású motorkerékpáron első ízben a BMW K 100 kínált blokkolásgátlót 1988-ban, az opcionális extra 11 kilogrammal növelte meg a tömeget. E motorok különleges változata a nyitóképen látható futurisztikus és legendás K1

Jóval korábban debütált a blokkolásgátló a személyautókon, mint a motorkerékpárokon. A Bosch 1995-ben kezdte meg az ABS 2L1 sorozatgyártását, ez a rendszer 4,5 kilogrammot nyomott. A kilencedik nemzedék jelentette az első kifejezetten motorkerékpárok számára tervezett rendszert, s már ekkor elkezdte kínálni a Bosch az olcsóbb változatokat is. Az egycsatornás rendszer az első féket felügyeli, már 2015-ben megjelent ilyen blokkolásgátlóval felszerelt típus az indai piacon, valamint Vietnámban is.

Még Európában is „csupán” minden harmadik új motorkerékpár rendelkezett blokkolásgátlóval 2015-ben – messze lekörözve minden más régiót. Sajnálatos módon a „fejlett nyugatot” a törvényi előírások szempontjából egyelőre egyedül az öreg kontinens képviseli

Ezért KELL a blokkolásgátló

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács statisztikái szerint egy motoros számára hússzor nagyobb egy halálos baleset veszélye, mint az ugyanazon a szakaszon közlekedő autós esetében. Csak a 2010-es évben világszerte 285 ezer ember veszítette életét motorbalesetben. A német baleseti adatbázis elemzése alapján a személyi sérüléssel járó vagy halálos kimenetelű motorbalesetek negyedét képes megakadályozni a blokkolásgátló. További harmaduk kimenetelét pedig mérsékelné, hiszen átlagosan kétharmadával csökkentheti az ütközési sebességet! Éppen ezért rendkívül fontos lenne a kötelezővé tétele.

A Bosch 2015-ig több mint kétmillió blokkolásgátlót készített motorkerékpárok számára, a tizedik generációs berendezések immár a fejlődő és a fejlett piacok igényeit is tökéletesen kiszolgálják

Az Európai Unió élen jár a törvényi szabályozás tekintetében, 2016 elejétől kötelező az Euro 4 környezetvédelmi minősítés és az ABS az új típusengedélyek kiadásához. Hamarosan, 2017 januárjától pedig minden újonnan forgalomba helyezett 125 köbcentinél nagyobb motorkerékpárt kötelező blokkolásgátlóval felszerelni, a kisebbek esetében ABS vagy kombinált fékrendszer szükséges. A számítások szerint az új törvények bevezetésével az évtized végéig 5000 életet menthetnek meg az európai utakon. A világ néhány más országban (például Indiában és Japánban) szintén éveken belül kötelezővé válik, azonban a piacok többségén még csak a tervekben szerepel e kérdés szabályozása.

A KTM 1190 Adventure motoron debütált az MSC a 2013-as évben – és ezzel új korszakba lépett a motorosok biztonsága

Motorkerékpár-menetstabilizáló

Akárcsak a személyautóknál és haszonjárműveknél, a kipörgésgátló a motorkerékpárok esetében is a blokkolásgátló funkcionalitásának kiterjesztése, hiszen annak érzékelőinek adataira épít. Ez jelentős biztonsági többletet nyújt a nagy teljesítményű motorok esetében és kedvezőtlen útviszonyok mellett. Azonban az igazi aduász a Bosch motorkerékpár-menetstabilizáló (Motorcycle Stability Control, MSC) rendszere, amely szintén a blokkolásgátló továbbfejlesztésével született. Talán még nagyobb biztonsági pluszt jelent, mint annak idején az elektronikus menetstabilizáló rendszer a személyautók esetében –  a Németországban a kanyarokban történő balesetek kétharmadában megmutatkozna az MSC pozitív hatása!

Hiszen míg a személyautó az ívről letérve alapvetően továbbra is négy keréken marad, addig a hibázó motoros könnyen bukhat is akár. Az MSC a dőlésszög-érzékelőnek köszönhetően kanyarmenetben képes az adott helyzetnek megfelelően szabályozni a fékezést: hirtelen hátsó fékezésnél megakadályozza a hátsó kerék megcsúszását, míg túlzott mértékű első lassításnál kiküszöböli a motorkerékpár felegyenesedését.

A visszagurulásgátló jelentősen megkönnyíti a nagy tömegű motorkerékpárok kezelését, különösen két személlyel, csomagokkal közlekedve

Az MSC a különböző irányú gyorsulások jelentette kiegészítő adatok jóvoltából további többletfunkciókat kínálhat: A hátsó kerék elemelkedésének meggátlása fékezéskor az első fék teljesítményét csökkenti, így a hátsó kerék is folyamatosan érintkezik a talajjal, lassít. Az első kerék elemelkedésének meggátlása segít gyorsításkor a stabilitás és irányíthatóság megőrzésében. Elsőként a Ducati Multistrada 1200 Enduro kínált visszagurulásgátlót – sík úton, lejtőn vagy emelkedő megállva a fékrendszer megőrzi a hátsó fékben a nyomást, és a kar vagy a pedál működtetése nélkül is megtartja a járművet. A BMW R 1200 GS pedig opcionálisan olyan terepes üzemmódot is kínál, amelyben csak elöl aktív a blokkolásgátló. Hátul sem az ABS, sem a kipörgésgátló nem aktív ilyenkor, így farolásokat és erőcsúsztatásokat is lehetővé tesz.

Ahogyan a személyautók esetében is már létezik „játékos” menetstabilizáló-üzemmód, úgy a motorkerékpárok is kínálnak ilyen, nagyobb mozgásteret engedő beállítást

ABS 10

A teljesen új, tizedik generációs Bosch ABS idén került először sorozatgyártásba a Kawasaki Versys-X 300 ABS típuson. Elődjéhez képest mérete nagyjából 45 százalékkal csökkent, és körülbelül 30 százalékkal kisebb a tömege. A csupán 0,45 kilogramm tömeg azt jelenti, hogy a tizedik nemzedék tömege pontosan a tizede a két évtizeddel ezelőtti második generációs rendszernek! Ráadásul lényegesen olcsóbb is lehet, ami nagyon fontos a fejlődő országokban népszerű kis köbcentis kétkerekűek esetében. Kifejezetten e piacokra fejlesztette ki a Bosch a kisebb egy- és kétcsatornás rendszereket.

Biztonság kicsiben is:a 2018-as modellévtől például már a Suzuki GSX-S125 ABS modelleken is megjelenik a legújabb nemzedékű Bosch blokkolásgátló

Ám a fejlesztés természetesen nem áll meg, a jokohamai központban további kényelmi és biztonsági funkciókon jár a mérnökök agya. Olyan előrelátó motorostámogató rendszeren dolgoznak például, amely belát a kanyarba, megérti a motor aktuális és várható pályáját, és ez alapján vezérli a jármű komponenseit. Ezenkívül számos megoldást dolgoztak ki a motorkerékpárok hálózatba kapcsolására, amelyekről a jövő tavaszi kollekció ismertetése során hamarosan beszámolunk majd. Így talán könnyebben elviselhető majd a jó időre való hosszú-hosszú várakozás.

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb bejegyzésekért:

[wysija_form id=”1″]

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Velünk fejlődő történelem

A technológia kifinomult érzékszervei

Újragondolt biztonság