Skip to main content
 
Történelem

A meg nem csúszó kerekek igaz története

2019-12-18 No Comments 7 perc olvasási idő

Ma már szinte minden járműkategóriában az alapfelszereltség része a világ minden táján az ABS, ezért sokan elképzelni sem tudják, hogy ez nem mindig volt így. Pedig közel egy évtized kellett ahhoz, hogy a Bosch el tudja készíteni a világ első, sorozatgyártásra alkalmas, elektronikus blokkolásgátló rendszerét. De miért ment ilyen lassan?

Aki rendszeresen vezet járművet, biztosan került már olyan helyzetbe, amkor vészfékeznie kellett. Ilyenkor lép működésbe a blokkolásgátló, vagy ismertebb nevén az ABS. Mivel ma már minden személygépjármű alapfelszereltségéhez hozzátartozik ez az eszköz, sokszor nem is tudjuk, mekkora segítséget jelent. Az idősebb járművezetők azonban még emlékezhetnek arra az időszakra, amikor az ABS nélküli gépek voltak többségben az utakon.

A tesztidőszak elején nagy volt a titkolózás, hiszen a siker egyáltalán nem volt garantálható

A tesztidőszak elején nagy volt a titkolózás, hiszen a siker egyáltalán nem volt garantálható

E nélkül határozott fékezéskor a kerekek blokkolnak és a jármű csúszni kezd, irányíthatatlanná válik. Ezen segít a blokkolásgátló, aminek köszönhetően nemcsak stabilabb, jobban irányítható marad a jármű, hanem még a fékút is rövidebb lesz. Felmerülhet a kérdés, ha ennyire fontos biztonsági eszközről van szó, miért kellett ilyen sokáig várni arra, hogy széles körben elterjedjen?

Nehéz kezdet

Nagyon komoly, évtizedes kutatások eredménye volt az első, sorozatgyártásra kész ABS, az üzembiztos működést ugyanis nem volt egyszerű a gyakorlatban megvalósítani. A Bosch már 1936-ban bejegyeztetett egy szabadalmat „gépjármű kerekek blokkolódásának megakadályozására szolgáló mechanizmusra”. A probléma csak az volt, hogy akkoriban a blokkolásgátló rendszerek mechanikai kezelőszervei túl lassúak voltak, nem tudtak időben reagálni a fékezés során bekövetkező rendkívül gyors változásokra.

Emiatt több évtizednek kellett eltelnie, mire a hatvanas években, az elektronika fejlődésével új lendületet kaptak a témával kapcsolatos kutatások. Az elektronika ugyanis már lehetővé tette a féknyomás csökkentését, vagy növelését megfelelő gyorsasággal. Ennek köszönhető, hogy éppen ötven évvel ezelőtt, 1969-ben a Bosch megkezdte az elektronikus blokkolásgátló fékrendszer fejlesztését.

A kezdeti időszakban különösen nehéz volt a mérnökök munkája

A kezdeti időszakban különösen nehéz volt a mérnökök munkája

Ezzel párhuzamosan egy másik vállalat, a heidelbergi székhelyű Teldix is végzett előrehaladott kutatásokat ezen a területen, és kifejlesztett egy ígéretes, elektronikusan vezérelt blokkolásgátló rendszert, amely mind a négy kereket egymástól függetlenül képes volt fékezni. Az autóipar nagy érdeklődéssel fogadta mindezt, és megkezdődtek a tömegtermelés előkészületei. Kiderült azonban, hogy az akkor elérhető analóg elektronika nem felel meg a fékrendszer biztonsági követelményeinek.

Egységben az erő

Kézenfekvő volt tehát, hogy a két cég tapasztalatait és tudását egyesítve folytassák az ABS-szel kapcsolatos munkát. Miután 1973-1975 között két lépcsőben a Bosch megvásárolta a Teldix tulajdonjogát, sikerült megfelelő elektronikai alkatrészeket készíteni. Ennek eredményeképp 1978-ban bemutatták az ABS 2-t, a Bosch első tömeggyártásra kész, elektronikusan vezérelt ABS-ét.

A C111 soha nem lett sorozatgyártású autó, viszont az ABS fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett

A C111 soha nem lett sorozatgyártású autó, viszont az ABS fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett

Ez a rendszer már megbízhatóan végezte a feladatát, megakadályozta a kerekek blokkolását, így irányítható maradt a jármű. Mivel az az autógyártók számára sem volt kérdéses, hogy egy fontos, sok esetben életmentő kiegészítő biztonsági berendezésről van szó, az ABS 2 és annak utódjai fokozatosan az alapfelszereltség részévé váltak minden gépjármű kategóriában.

Hogyan működik az ABS?

A hidraulikus egység az ABS rendszer központi eleme. Tartalmaz szelepeket, amelyek szabályozzák az egyes kerekekhez jutó nyomását, szivattyút és egy elektronikus vezérlőegységet. Ezen felül mind a négy kerék rendelkezik fordulatszám-érzékelővel, amelyek megmérik az egyes kerekek sebességét, és továbbítják ezeket az információkat a vezérlőegységhez. Ha egy kerék közel került a blokkoláshoz, a rendszer csökkenti annak a keréknek a féknyomását, amíg annak a veszélye el nem múlik. Amint a kerék ismét szabadon forog, a féknyomás ismét megnő. Ez a folyamat másodpercenként akár negyvenszer is megismétlődik, egészen addig, ­amíg a vezető csökkenti a fékpedálra kifejtett erőt.

Az egyik legelső ABS2-vel szerelt jármű komponensei

A legújabb Bosch ABS-ek

A legtöbb jármű esetében már a kilencedik generációs ABS-eket építik be. Ezekben optimalizált mikroprocesszor-felépítést, valamint nyomtatott áramkörön alapuló vezérlőegységet találhatunk. A jelenlegi rendszer a korábbi alapjaira épült, ezzel mára sokkal olcsóbbá vált a gyártás. Emellett komoly előrelépés, hogy a kilencedik generáció tömegét és méretét mintegy harminc százalékkal csökkentették az előző verziókhoz képest, a legkompaktabb ABS alig nyom többet, mint egy kilogramm.

Ma már a kerékpárokhoz is elérhető a blokkolásgátló, vagyis az ABS

Ma már a kerékpárokhoz is elérhető a blokkolásgátló, vagyis az ABS

Ráadásul ma már nem csupán a négykerekűek kiváltsága az ABS, a Bosch már évtizedek óta gyárt ilyen eszközt motorkerékpárokra, sőt, 2018-ban vállalatunk piacra dobta az eBike ABS-t, az első e-kerékpárokhoz fejlesztett elektronikus blokkolásgátló rendszert.