Skip to main content
 
Okosvilág

Elveszítjük az irányítást?

2016-11-24 No Comments 7 perc olvasási idő

Az automatizált vezetés kapcsán sokan amiatt idegenkednek, mert attól félnek, hogy az autózás számukra fontos része, a vezetési élmény tűnik majd el. Ha egy picit jobban megvizsgáljuk a kérdést, akkor jól látszik, hogy a közeljövő egészen másról szól majd!

Nem titok, hogy az autonóm gépjármű megalkotásában a Bosch csoport évtizedek óta oroszlánrészt vállal. Tesszük mindezt azért, mert hiszünk abban, hogy egy jól működő rendszer megkönnyítheti, sőt bizonyos esetekben meg is óvhatja az emberek életét. A következő két héten összefoglaljuk honnan indultunk és milyen távlati tervek látszanak már most az autóiparban az autonóm technológiák kapcsán.

A Bosch lassan megvalósítja amiről K.I.T.T. idejében még csak álmodtunk

A Bosch lassan megvalósítja amiről K.I.T.T. idejében még csak álmodtunk

Talán sokan emlékeznek az 1980-as évek kultikus, Knight Rider című filmsorozatára. Szinte az egész világ tátott szájjal nézte, ahogy K.I.T.T (Knight Industries Two Thousand) önállóan közlekedett. Utópiának tűnt ez akkor, hiszen abban az időszakban még az autórádiók nagy része is mechanikus volt. A teljes képet vizsgálva viszont már akkor is látszott, hogy technikailag egyáltalán nincs szó megvalósíthatatlan feladatról. A járművek mechanikus alkatrészei – a kormányszerkezet, fékrendszer, vagy a motorvezérlés – ugyan nehezen kezelhetőek voltak távolról, de az elektronikus kezelőszervek könnyedén távirányíthatók voltak már akkor is. A fejlődés igazi kulcsa tehát tulajdonképpen az elektronika térhódítása volt. Ez megoldást jelentett a mechanikus komponensek kiváltására, és ahogy később kiderült az irányítás biztosítására is.

Az EVA névre keresztelt navigációs rendszer tesztje 1983-ban

Az EVA névre keresztelt navigációs rendszer tesztje 1983-ban

A mikroelektronika fejlődése volt az igaz kulcs

A mikroelektronika fejlődése volt az igaz kulcs

Megkezdődtek az első kísérletek az elektronikus gázpedál és az elektrohidraulikus, majd később teljesen elektronikus szervokormány fejlesztése kapcsán. Az persze nem lenne igaz, ha azt állítanánk: már akkor az önvezető autó lebegett a mérnökök szeme előtt. Ezek a rendszerek a kényelmesebb és biztonságosabb személyautókhoz készültek, egészen pontosan azért, hogy a vezető komfortosabban és biztonságosabban irányíthassa a járművet. Ezzel párhuzamosan jelentősen fejlődni kezdett a gépjármű-navigációs iparág is. Persze a Bosch itt is úttörő szerepet vállalt. Mindez nemcsak azért fontos, mert szeretnénk kiemelni a vállalat sokoldalúságát, hanem azért is, mert magyarázatként szolgál arra, hogyan vált úttörővé az autonóm technológiák fejlesztésében a cégcsoport.
Mielőtt azonban a komplex rendszerekhez érnénk, emeljük ki a legfontosabb technológiai szektort, amely nélkül mindezek semmit sem értek volna. Ez nem más, mint az informatika és mikroelektronika területe. Az 1990-es és a 2000-es években robbanásszerűen fejlődött a mikroszámítógépek számítási kapacitása. Ezzel egyrészt a járművek esetében megnövekedett a feldolgozási kapacitás, másrészt a fejlesztési központban is jelentőse felgyorsultak a fejlesztések. Gondoljunk csak bele, az elmúlt 25 évben gyakorlatilag folyamatosan érkeztek azok a komponensek, amelyekből mára technológiai szempontból gyakorlatilag összeállt az autonóm autó.

Az önmagát irányító jármű gyakorlatilag az évezred elejétől létezik, a technológiát azonban folyamatosan fejlesztették a mérnökök

Az önmagát irányító jármű gyakorlatilag az évezred elejétől létezik, a technológiát azonban folyamatosan fejlesztették a mérnökök

Az elektronikus gáz és fékpedál-kezelés, az elektronikus szervokormány, a nagy hatótávolságú radarok (amelyeket eredetileg az adaptív sebességszabályzóhoz fejlesztettek), a gázkisüléses, LED-technológiás, vagy lézeres világítóberendezések, a nagy felbontású kamerarendszerek (amelyek sötétben és világosban egyaránt nagyszerűen üzemelnek, tökéletesen együttműködve az előbb említett világítóberendezésekkel), és a műholdas navigációs rendszerek, amelyek valós idejű forgalmi információkat fogadnak és dolgoznak fel, mind-mind szerepet kapnak. Ez persze még nem minden: az önvezető jármű annyira komplex, hogy sok olyan kiegészítőnek is szerepe van, amire az emberek nagy része nem is feltétlenül gondol. A szélvédőre telepített kamera működéséhez elengedhetetlen a tiszta szélvédő, amit például esőérzékelős ablaktörlő képes biztosítani, a járműveken található ajtókat pedig az elektronikus ajtóbehúzó és reteszelő rögzítheti megfelelően. Talán már ebből is látszik, hogy mennyire bonyolult és komplex technológiailag az autonóm személyautó, és akkor még a legfontosabb jogi kérdéskörről egy szót sem ejtettünk.

Közel vagyunk ehhez, de az irányítás a vezető kezében marad

Közel vagyunk ehhez, de az irányítás a vezető kezében marad

Mindez azonban még mindig azt jelenti, hogy az autózás középpontjában a járművezető áll, hiszen az autonóm autó nem átveszi az irányítást, hanem lehetőséget kínál arra, hogy átadjuk, ha szeretnénk! A Bosch fejlesztésért felelős igazgatósági tagja, dr. Dirk Hoheisel ezt így fogalmazta meg a közelmúltban: „Az automatizált autók nem csupán használati tárgyak, személyes kísérővé lépnek elő. Ez nem csupán a közlekedésbiztonság javulását eredményezi, elsősorban a vezető lehetőségei változnak majd meg”.
És ezzel elérkeztünk oda, ami talán a legfontosabb ma ebben a témakörben. Ha erről beszélünk, hajlamosak vagyunk egyoldalú gondolkodásra – amelynek fókuszában csupán saját környezetünk van – és megfeledkezünk arról, hogy nem öncélú fejlesztésekről van szó. Egy németországi felmérés szerint a megkérdezettek 42 százaléka még mindig a füléhez tartott telefonnal vezet, 44 százalékuk olvas, 23 százalékuk pedig ír is üzeneteket menet közben. Pedig aki 120 kilométer/óra sebességnél 3 másodpercig a telefonjával van elfoglalva, az nagyjából 100 métert tesz meg vakon haladva! Összehasonlíthatatlanul biztonságosabb, ha eközben inkább az autó irányít…

A Bosch jelenleg is több gyártóval fejleszt és tesztel a világ szinte minden kontinensén

A Bosch jelenleg is több gyártóval fejleszt és tesztel a világ szinte minden kontinensén

Az tehát, hogy van létjogosultsága az autonóm autónak, nem kérdés. Hogy hogyan használjuk, az viszont majd rajtunk múlik. A Bosch tervei szerint az arra képes járművek önállóan jelzik majd a vezetőnek a megadott úti cél alapján az „önvezető módban” megtehető útszakaszokat, aki gombnyomásra aktiválhatja, vagy deaktiválhatja a rendszert. Amikor az aktív, egészen új lehetőségek nyílnak meg. Ellenőrizheti leveleit, válaszolhat üzeneteire, vagy akár megnézhet egy filmet is. Egy hosszú és unalmas autópálya, vagy autóút-szakaszon ezzel rengeteg időt megspórolhat a felhasználó és sokkal pihentebben érkezhet meg úti céljához, mintha a vezetésre koncentrált volna.
Mindehhez persze komoly technológiai és megfelelő törvényi háttér szükséges. Előbbi gyakorlatilag már megvan, utóbbi pedig hamarosan Európában és Magyarországon is megszülethet. Utóbbi persze várhatóan a közeljövőben többször is módosul majd, hiszen egy olyan járműipari forradalom ez, amely még soha nem látott léptékben alakítja át a közlekedést. Hogy pontosan mit tudnak ma az önvezető rendszerek, kiderül a következő blogbejegyzésünkből!

Egy rövid (angol nyelvű videó) amelyben bemutatjuk az autonóm járművek technológiáit

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb bejegyzésekért:

[wysija_form id=”1″]

Kapcsolódó bejegyzések:

Automatikus (ön)uralom

Csúcstechnológia az utak óriásaiban