Skip to main content
 

Ibériában már jól ismert motorkerékpár márka a Macbor, Magyarországon vagy úgy általában Európa nagy részében azonban eddig nem sok ilyen gépet láthattunk az utakon. Most azonban ez változhat, miután a gyártó széles körű tapasztalatokat gyűjtött a spanyol, illetve az elmúlt három évben a portugál piacon is és kilép a szélesebb nemzetközi porondra.

Három az egyben

A Macbor a Motos Bordoy Group, Spanyolország egyik legjelentősebb motorkerékpár-gyártójának tulajdonában lévő márka. A Motos Bordoy Group három különböző üzletágat egyesít (importőr, forgalmazó, kiskereskedő), és a Macbor mellet számos más márkával is foglalkozik. Közéjük tartozik a SYM, QJ Motor, NIU, Kove, MV Agusta, Indian Motorcycles, Husqvarna, és jelentős, 8,5 százalékos részesedést ért el a spanyol motorkerékpár-piacon.

Egy kis márkatörténet

A Motos Bordoy 1971-ben indult útjára egy barcelonai motorkerékpár-üzlettel, amelyet Jaime Bordoy többszörös spanyol bajnok motorkerékpár-versenyző vezetett. A vállalkozás tíz évvel a megalakulása után márkakereskedőként kezdett tevékenykedni, és olyan ismert motorkerékpár-márkákat képviselt, mint a Malaguti, a Cagiva, a Ducati, az MV Agusta és a Husqvarna. A cég 1999-ben a kétkerekűek világában szerzett több évtizedes tapasztalattal a háta mögött úgy döntött, hogy megalkotja saját motorkerékpár-márkáját, a Macbort.

Kicsiből lett naggyá

A Macbor kezdetben gyermekeknek szánt motorkerékpárokat gyártott, majd 2017-től belépett a 125/250 köbcentis gépek piacára, és mindössze három év alatt sikerül Spanyolországban piacvezetővé válnia a 125ccm-es gépek piacán. Ugyanebben az évben, vagyis 2020-ban a Macbor már a nagyobb géposztályok felé is nyitott, először a kéthengeres trail – ez a Montana XR5 500 –, illetve az Eight Mile 500 Street és Scrambler bevezetésével, majd ezzel párhuzamosan belépett a portugál piacra is – a nemzetközi terjeszkedés első lépéseként.

2020-ban már a nagyobb géposztály felé kacsingatott a márka

2020-ban már a nagyobb géposztály felé kacsingatott a márka

Motorok, lélekkel

A cég eddigi sikereinek kulcsa többek között az, hogy kiváló ár/érték arányú gépeket kínál. A minőségről a nagyobb lökettérfogatú motorkerékpárok esetében a Bosch gondoskodik, elektronikus gyújtás és befecskendező-rendszereivel. A márka további előnye, hogy a minőségi gépek mellett nagy gondot fordít az értékesítés utáni szolgáltatásokra, például az alkatrész utánpótlásra és szervizelésre is. A cég jelmondata is erre utal: „motorkerékpárok lélekkel” és a felhasználók visszajelzései alapján ez nem csupán marketingfogás, hanem komolyan is gondolják ezt.

1999-es indulása óta ugyanis a Macbor mindvégig arra törekedett, hogy ne csupán egy motorkerékpármárka legyen a sok közül, hanem igazi közösséget is generáljon, olyan tagokkal, akik osztoznak a kétkerekűek iránti szenvedélyben.

A különböző modellek egyik közös metszete…
… hogy tartalmaznak Bosch alkatrészeket

Folyamatos megújulás

Visszatérve a napjainkig vezető úthoz: a barcelonai cég 2021-ben sem pihent, három modelljét is megújította. A Montana XR1, a Rockster és a Rockster Flat már 2017 óta a márka legkeresettebb darabjai voltak, ezek a modellek teljesen megújulva kerültek piacra.

A Macbor motorkerékpároknak sajátságos hangulata van

A Macbor motorkerékpároknak sajátságos hangulata van

Ezt követően, a tavaly novemberben megrendezett, 80. EICMA Nemzetközi Kétkerekű Kiállításon a Macbor tizenhárom gépet mutatott be – köztük a jelenleg Spanyolországban és Portugáliában forgalmazott kilenc modellt, valamint négy teljesen új vagy megújított változatot. Ezek a Montana XR3 250, a Montana XRE prototípus, a Rockster 410 és az Eight Mile 125 LC.

A Eight Mile 125 LC okkal népszerű…
… kortól és nemtől függetlenül

Újdonságokkal indul az európai hadjárat

A 250 köbcentis Montana XR3 az XR1 és az XR5 közötti rést hivatott betölteni. Ez a modell egy negyedliteres, négyütemű, négyszelepes, egyhengeres erőforrást kapott, és természetesen minden olyan felszereléssel és technológiával rendelkezik, amely megfelel a mai igényeinek.

És ha már a mai igényekről és a megújulásról van szó, természetesen nem maradhat ki a kínálatból az elektromos hajtás sem. Ezért is fejlesztették ki a Montana XRE prototípust, ami tulajdonképpen a Montana XR1 elektromos változata. Arról még nem döntött a cég, hogy ez mikor kerülhet kereskedelmi forgalomba, ugyanakkor azt jól reprezentálja, hogy a barcelonai cég fogékony az új trendekre és az innovációra.

A Rockster 410 újabb bizonyítéka a Macbor szilárd elkötelezettségének a közepes méretű és lökettérfogatú motorok iránt.  A nagytestvér a 125 köbcentis változat alapján készült. Kéthengeres, négyütemű, 8 szelepes motorja, 45 lóerős teljesítményt nyújt. Felszereltsége megfelel a legigényesebb vásárlók által elvárt szintnek is. Többek között digitális TFT kijelzővel, teljes LED-technikát felvonultató világítással és kipörgésgátlóval (TCS) is rendelkezik.

A digitális műszeregység, vagy ha úgy tetszik kijelző még abszolút nem megszokott a kategóriában

A digitális műszeregység, vagy ha úgy tetszik kijelző még abszolút nem megszokott a kategóriában

Az Eight Mile 125 LC, amely 2019-ben debütált, szintén teljesen megújult a felszereltség és dizájn tekintetében egyaránt. Új 124,2 köbcentis vízhűtéses erőforrása 12,64 lóerőt biztosít 9500 fordulat/perc mellett, a nyomatékadatnál pedig 9,6 Nm található, amit 7500 fordulat/perc esetén biztosít. Ami a futóművet illeti, az Eight Mile 125 a kiegyensúlyozott jelzőt kapta megálmodóitól.  Ez köszönhető a hátsó monoshock lengőkaros felépítésnek és CBS kombinált fékrendszernek. A leírás viszont egy picit szerénynek tűnik. Kategóriájában kifejezetten dinamikusnak számítanak menetteljesítményei és a hozzá kötődő vezetési élmény is az. Retró dizájnja épít a klasszikus vonásokra, például a fényszóróvédőre, a dombornyomott gyémántmintás nyeregkárpit és az oldalára gravírozott márkajelzésre.