Okosvilág

Itt a digitális közlekedés kora

2019-01-17 No Comments 11 perc olvasási idő

Amikor a Bosch csoport részt vett az első CES (szórakoztató elektronikai) kiállításon Las Vegasban, talán senki nem gondolta, hogy mindössze néhány évvel később, 2019-ben, legalább annyira szól a kiállítás az autóiparról, mint a televíziókról, mobiltelefonokról, számítógépekről.

A Bosch egy új reklámkampányt indított a CES kapcsán

Akkoriban a Bosch stand kimondottan kicsinek számított, egy parkolóban berendezett sátorban is elfért, ahogy a többi autóipari szereplőé is. Idén azonban már a legnagyobbak között volt a Bosch stand, igaz a kiállított technológiáknak csak egy része kapcsolódott a járművekhez. Hasonló a tendencia több nagy autóipari vállalatnál is, hiszen a Mercedes-Benz például idén itt tartotta a Magyarországon is gyártott CLA kupé világpremierjét, az Audi egy különleges tanulmányautót mutatott be (olyat, amit eddig csak autószalonokon volt szokás), és még a teherautókat gyártó PACCAR-csoport is saját standot készített üzemanyagcellás és elektromos tehergépkocsikkal.
A világ tehát elég alaposan megváltozott, az autók már leginkább egyfajta „hordozó” szerepet töltenek be, nem a forma, a teljesítmény a legfontosabb, sokkal inkább azok a digitális megoldások, amelyek segítenek jobbá és könnyebbé tenni az életet. Ez pedig számunkra különösen ismerős, hiszen Robert Bosch épp ezeket a jelzőket használta, amikor a cég céljairól és jövőbeli találmányairól beszélt.

Kecskemétről
Las Vegasba

A CES kiállításon tartotta a Mercedes-Benz az új CLA kupé világpremierjét. A Kecskeméten gyártott négyajtós kupé természetesen új külsőt kapott, de talán a belső tér az, ahol igazán jelentőset változott. A modell megkapta az A-osztályban már megismert nagy méretű kijelzőket és hálózatba kapcsolt rendszereket. Ezek jelentős részét a Bosch mérnökeivel közösen fejlesztették a Mercedes-Benz szakemberei, és természetesen gyártásukban, terméktámogatásukban és kiszolgálásukban is oroszlánrészt vállal a Bosch.

Ennek szellemében készítette el a Bosch a kiállítás egyik legnagyobb sztárját, az IoT Shuttle névre keresztelt tanulmányjárművet. Ha magyarra kellene fordítanunk a nevet, talán az iránytaxi lenne a legmegfelelőbb kifejezés. A négyszemélyes elektromos meghajtású és hálózatba kapcsolt jármű külsőleg leginkább egy minibuszra hasonlít, működését tekintve viszont sokkal közelebb áll egy minden eddiginél modernebb taxihoz. A belső térben négy fotel kapott helyet, az oldalablak pedig egy hatalmas kijelző, amihez egy szempillantás alatt hozzá tudjuk kapcsolni mobiltelefonunkat, vagy épp laptopunkat. Így utazás közben kényelmesen dolgozhatunk, szórakozhatunk, vagy akár vásárolhatunk is.

Az IoT Shuttle az idei CES egyik különlegessége volt

Persze azoknak sem kell aggódniuk, akik egyelőre megtartanák az irányítást. A CES-en több járművekhez kapcsolódó érdekességet is prezentált a Bosch. Például azt a már szériagyártásban is elérhető kamera és kijelző rendszert, amely kiválthatja a járművek külső visszapillantó tükreit. Szintén újdonság volt az az elektromos járművek töltését szolgáló hardver és szoftvercsomag, amely megkönnyítheti a töltőpontok telepítését a szolgáltatóknak. A Bosch ugyanis itt sem a csak fizikális eszközökre gondolt, hanem a szoftveres háttérre is. A legtöbb országban már tervezik a fizetős töltőpont-hálózatok kiépítését. Nem meglepő ez, hiszen minél több felhasználó él az elektromos autók által nyújtott előnyökkel, annál több töltőpontra lesz szükség, ezek kiépítése pedig pénzbe kerül. A törvényi hátteret már Magyarországon is megteremtették ehhez, így várhatóan nálunk is megkezdődik az ilyen jellegű töltőoszlopok telepítése. A Bosch megoldása egy olyan komplex rendszer, amelynek segítségével a töltőpontokon pont olyan egyszerűen tudunk elektromos áramot vásárolni, ahogy most a tankolást intézzük. A hálózatba kapcsolt gyorstöltő azonosítja a jármű akkumulátorkapacitását és a lehető leggyorsabban, ugyanakkor a legkíméletesebben tölti azt föl. Persze csak annyira, amennyire a felhasználó engedélyezi, hiszen akár a töltöttségi szintet, vagy a töltésre szánt összeget is megadhatjuk. Ezek után akár mobiltelefonunkkal is fizethetünk, a számlát pedig elektronikusan kérhetjük, vagy tölthetjük le később.

Az új elektromos autókhoz kapcsolódó töltési megoldás már nem csak a hardverből áll, komoly szoftveres háttér is van mögötte

Tanulmány a kijelzőkről

Az Audi is egy különleges tanulmányjárművel készült a CES kiállításra. Ennek elsődleges feladata az volt, hogy bemutassa, hogyan képzeli a négykarikás márka a jövő autójának belső terét. A kijelzők természetesen egy hálózatba kapcsolt rendszer információit jelenítették meg, minden eddiginél látványosabb formában. A különleges megoldásokról hamarosan talán még többet is elárulhatunk, hiszen az Audi legnagyobb beszállítója kijelzők kapcsán éppen a Bosch.

A jövő belső tere, ahogy az Audi képzeli

Az eddigi megoldások mindegyike elismerésben részesült a 2019-es CES-kiállításon, hasonlóan a Bosch Perfectly keyless rendszerhez. A megoldás lényege, hogy járművünk kulcsa néhány perc alatt integrálható a mobiltelefonba, így az mindig nálunk lehet, sőt akár különböző jogosultságokat is adhatunk más felhasználóknak. Így nem fordulhat elő, hogy a reggeli kapkodásban elviszi egy másik családtag az autó kulcsát, keresztbe húzva a napi rutint. Sőt, ha a csomagtartó jól elszeparálható az autó többi részétől, egy futárnak is adhatunk jogosultságot, hogy oda kézbesítse a várva-várt csomagot. A megoldás technológiai kidolgozottsága végtelenül részletes. A telefonos applikáció segítségével valós időben adhatunk, vagy vonhatunk meg jogosultságokat és amiatt sem kell aggódnunk, ha lemerül a készülék, hiszen a passzív NFC megoldásnak köszönhetően ekkor is nyitható, vagy indítható az autó. Mindezt természetesen szintén prezentálták mérnök kollégáink Las Vegasban, stílusosan egy V8-as Ford Mustang segítségével, igaz nem központi standunkon, hanem egy külső helyszínen, ahol nem csak nyitni és zárni, de akár indítani is lehetett a legendás amerikai izomautót a telefon segítségével. A mérnökök elmondása alapján a rendszer legnagyobb előnye ez esetben is a hálózatba kapcsolt szoftverben rejlik. „Szinte mindegy, milyen platformon jelentkezünk be, ha megvan a megfelelő jogosultságunk, akár távolról is adhatunk hozzáférést más készülékeknek. Ennek köszönhetően akár nagyobb flották is könnyedén kezelhetőek, anélkül, hogy bonyolult kiegészítő szoftvereket kellene használnunk. Így akár a család több autója, vagy céges járművek is könnyedén menedzselhetők anélkül, hogy a jármű kulcsát elő kellene venni” – árulta el a fejlesztést végző csapat egyik tagja.

Amikor a Bosch először vett részt a CES kiállításon, alig volt nagyobb a standja, most csupán egyetlen új innovatív megoldást rejtett az egykori stand sátra

Szintén kiemelt figyelmet kaptak a Bosch CES-standján a kétkerekű járművek. A kerékpárok világába új teherszállító eBike koncepcióval, illetve egy olyan megoldással lépett be a Bosch, ami a felhasználó okostelefonját teszi az elektromos kerékpár központi kijelzőjévé. A motorkerékpároknál pedig egy új biztonsági sisakrögzítő rendszert, valamint olyan radar alapú megoldásokat mutatott be a Bosch, amely minden hetedik motoros balesetet megelőzhet. Ezekről azonban részletesen is olvashattok egy következő bejegyzésünkben.

A motorkerékpárok kapcsán is sok újdonságot mutatott be a Bosch az idei CES kiállításon

Járműipari szempontból igazán izgalmas volt az idei CES. A Bosch továbbra is úttörő szerepet vállal az elektromos és hálózatba kapcsolt járművek meghonosításában. Tesszük mindezt azért, mert hisszük, hogy ezzel könnyebbé, tisztábbá és élhetőbbé válhatnak az egyre bővülő nagyvárosok. Ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítunk, a vezetőt támogató rendszerek fejlesztésére, hiszen az önvezető autók elterjedéséig is szeretnénk egyre biztonságosabbá tenni az autókat. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a lehető legjobban megkönnyítjük az autóvezetők dolgát.

Iratkozz fel hírlevelünkre