Június elején került sor a magyarországi Bosch csoport éves sajtótájékoztatójára, ahol a 2014-es év eredményei mellett természetesen sok minden más is szóba került. A múltról, a jelenről, s persze az eredmények láttán kifejezetten kecsegtető jövőről egyaránt beszéltem.
Szeretem az éves sajtótájékoztatókat, mert ilyenkor mindenképpen leltárt von az ember. Nem csupán a cég eredményeit veszem számba, hanem a sajátomat is. Persze, ha jól megy a cégnek, akkor könnyen méltatják a vállalatvezetőt, 2014-ben a Budapest Business Journal és a Nemzeti Befektetési Ügynökség még „Az év külföldi vállalatvezetője” díjra is személyemet találta a legmegfelelőbbnek. Megható ez, annál is inkább, mert tavaly ítélték oda először ezt az elismerést. Én azonban látom az eredmények mögötti tetteket, tudom, miből, mit tanultam, hogyan lehet majd legközelebb még jobban csinálni, kezelni hasonló szituációt. Mindenekelőtt pedig soha nem feledem, hogy ez a díj és az egész cégcsoport fantasztikus eredménye legalább annyira annak az itt dolgozó tízezer embernek köszönhető, mint nekem. Kezet rázni ugyan nincs alkalmam mindegyikőjükkel, ezúton azonban mindenkinek megköszönöm a magyarországi Bosch csoport fejlődéséért tett erőfeszítéseiket.
Mindannyiunk munkája visszaigazolásaként a nemzetgazdasági miniszter is elismerte eredményeinket, hiszen ez év elején „A hónap beruházója” címmel illette a miskolci autóipari üzemünket. A miskolci kéziszerszámgyár szintén kiemelten jól teljesített, és három rangos szakmai díjat is kapott. Az egyik ilyen az átfogó minőségvezetési rendszer bevezetésében kitűnő cégek elismerésére alapított „Shiba-díj”, míg a másik a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság elnöksége által odaítélt „Logisztikai Kiválóság” Díja. Ezek után pedig, idén áprilisban az Európai Logisztikai Szövetség díjkiosztóján második helyezést ért el az üzem. Gratulálok ehhez a fantasztikus díjesőhöz.
Persze, be kell vallanom, nem vagyok meglepve az elismerések láttán, hiszen tudom, hogy nálunk dolgoznak a legjobb szakemberek, akik a piac legjobb termékeit fejlesztik és gyártják. Így pedig nem is csoda, hogy a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. munkatársainak kezei közül kerül ki a világ legkeresettebb elektromos kéziszerszáma, az IXO legújabb generációja.
Hasonlóképpen, a mellettük tevékenykedő Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. munkája is új termékekben nyilvánul meg, amilyen például a gazdaságosságot és a biztonságot egyaránt fokozó, az automatikus fékrendszerekhez kifejlesztett iBooster elektromechanikus fékrásegítő. Persze ugyanez mondható el az új generációs eBike meghajtásról, amellyel a felhasználó kétszer annyi rásegítést kap, mint az elődjével.
E termékünk méltatása kapcsán pedig már nem csak a miskolci kollégákat dicsérem, hanem a fővárosiakat is, hiszen az eBike fejlesztése a Budapesti Fejlesztési Központban történik. A folyamatos újítás és fejlődés jegyében pedig természetesen a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. is számos új termékplatform gyártását kezdte meg, amelyek szintén a fokozott gazdaságosságot és biztonságot, valamint a kényelmet szolgálják.
Az Egerben és Makláron kormányrendszereket gyártó részlegünk, a Robert Bosch Automotive Steering Hungary Kft. számára is új korszak kezdődött idén. A Bosch ugyanis felvásárolta a korábban ötven-ötven százalékos vegyesvállalatként működő ZF Lenksysteme GmbH vállalatot, csakúgy, mint a háztartási gépeket gyártó BSH Bosch und Siemens Hausgeräte GmbH céget, s ezek immár BSH Hausgeräte GmbH, illetve Robert Bosch Automotive Steering GmbH néven öregbítik a Bosch hírnevét. Így a Bosch már 10500 munkatársat foglalkoztat jelenleg Magyarországon, miután 2014-ben ezer fővel gyarapodott csapatunk. Ebben az évben pedig további 700 új kollégának biztosítunk munkahelyet, hiszen a fejlődés nem állhat meg.
Magyarország fontos kutatási-fejlesztési központ a Bosch számára, amit az is alátámaszt, hogy 2014-ben 24 milliárd forintot, vagyis az előző évinél 26 százalékkal többet fordítottunk a helyi kutatás-fejlesztésre. A hazai dolgozók száma ezen a területen már közel 1500 fő, s közülük több mint 1200 mérnök a Budapesti Fejlesztési Központban dolgozik, míg további 225 kolléga Miskolcon. Az elmúlt tíz évben folyamatosan fejlődött és bővült a Bosch budapesti fejlesztőbázisa, amelynek új helyszínét augusztusban adjuk át ünnepélyes keretek között.
Annak érdekében, hogy a jövőben is a legjobb szakemberekkel dolgozhassunk együtt, már most sokat teszünk a mérnökképzésért. Százhetven millió forintos beruházás eredményeként ezért is nyitottunk új, évente 56 diákot fogadó oktatási központot a hatvani autóelektronikai gyárunk területén, amely így az autóelektronikai képzés egyik központjává lépett elő. Emellett továbbra is támogatjuk a Hatvanban már 15 éve működő középfokú duális képzést, sőt 2015-től már felsőfokú duális képzést is kínál majd a Bosch a hatvani gyárban. Ebben a programban 2015 szeptemberétől a gödöllői Szent István Egyetem gépészmérnök hallgatói és a Budapesti Gazdasági Főiskola logisztikai menedzser hallgatói vesznek majd részt. Tavaly szeptemberben pedig a Bosch miskolci gépjárműipari gyárának irányítása mellett indult felsőfokú lean menedzsment képzés a Miskolci Egyetem és a magyarországi Lean Enterprise Institute együttműködésével.
Igyekszünk tehát megalapozni a magyarországi Bosch csoport további növekedését, amely 2014-ben is kimagasló volt, hiszen magyarországi tevékenységünk minden területén két számjegyű árbevétel-növekedést értünk el, s a magyar piacon realizált forgalom 14 százalékkal nőtt. A 2014-es üzleti évben a Magyarországon kilenc leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 825 milliárd forint volt, míg magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 183 milliárd forintot tett ki. Mindemellett 2014-ben számos területen tovább javítottuk piaci pozíciónkat és versenyképességünket. A további fejlődés jegyében a nemzetközi Bosch csoport 2015-re három és öt százalék közötti árbevétel-növekedést vár (az árfolyamhatások nélkül), és azt, hogy új piaci területek nyílnak meg számunkra. Komoly hangsúlyt kapnak a fejlesztések során az internetes termékek és szolgáltatások, valamint az újfajta, hálózatba kapcsolt megoldások kidolgozása. Az e területeken már 2014-ben megvalósult újdonságok mentén a Bosch tovább erősíti pozícióját az intelligens otthonok és az automatizált vezetés úttörőjeként. Nagy örömömre szolgál, hogy ebben mi is aktívan részt vehetünk. Érdemes néhány percet szánni az alábbi videóra, amelyből az idei eredmények mellett az is kiderül, mit terveznek a következő üzleti évben a magyarországi Bosch csoport telephelyeinek vezetői.
Javier González Pareja