Skip to main content
 
Technológia

Környezetbarát áruszállítás

2020-11-24 No Comments 12 perc olvasási idő
Környezetbarát áruszállítás

Személyautókban ma már egyre megszokottabb a helyi károsanyagkibocsátástól mentes hajtásláncok használata. A nagyobb méretű tehergépjárművek esetében azonban nagy kihívást jelent a környezetbarát technológia bevezetése. A Bosch azonban már hosszú ideje fejleszt azért, hogy ne csak a személyautók, hanem a teherjárművek is egyre „zöldebbek” legyenek.

A klímaváltozás elleni küzdelemben egyre fontosabb cél, hogy a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátást jelentősen csökkenteni lehessen. Erre több megoldás is született már, többek között a Bosch mérnökeinek is köszönhetően az elektromos autóktól a hibrid hajtáson keresztül az üzemanyagcellákig. Az alternatív, környezetbarát megoldásokat azonban egyelőre inkább a kisebb tömegű személyautóknál és a városi közlekedésben lehet hatékonyan használni, mivel az ilyen járművek hatótávolsága még mindig szerényebb, feltöltésük pedig nehézkesebb, mint a dízel- vagy benzinüzemű társaik esetében. A problémára azonban van megoldás, a Bosch több olyan fejlesztésen is dolgozik, ami a távolsági áruszállításban is hatékony válasz lehet a klímacélok eléréséhez.

Egyre több gyártó kínált a nehéz kategóriában is elektromos, vagy hibrid járműveket

Egyre több gyártó kínált a nehéz kategóriában is elektromos, vagy hibrid járműveket

Csendben a városban

A Bosch eCityTruck elektromos hajtáslánc első sorban a városi forgalomban lehet hasznos a kisebb, legfeljebb 7,5 tonna össztömegű haszonjárművek számra. A helyi károsanyagkibocsátás-mentes hajtáslánc egyetlen kompakt modul, amely egyesíti az elektromos motort és az erőátvitelt egy egységben. Az akkumulátorokkal nagyjából 200 kilométeres hatótávot lehet kivenni, úgy, hogy az ne menjen a hasznos terhelhetőség rovására. Ez egyben azt is jelenti, hogy a napi 80 kilométernél rövidebb szállítási útvonalak nagy részét egyetlen feltöltéssel könnyedén meg lehet tenni. Ha azonban a fel és lerakodók közelében villámtöltőket helyeznek el az üzemeltetők, ez a hatótávolság alaposan kibővíthető.

Csendben a városban
Egyetlen integrált egységben minden fontosabb komponens

Villanymotorral országúton is

Azonban ennél nagyobb járművekre és nagyobb távolságok leküzdésére is gondolni kell. Ahhoz, hogy a városon belüli áruszállítás mellett az országutakat és az autópályákat is meghódíthassák az elektromos teherjárművek, a Bosch ERegioTruck néven kínál hajtáslánc-megoldásokat 7,5 és 26 tonna közötti, közepes és nagy teherbírású teherautókhoz, valamint városi és távolsági autóbuszokhoz. Így a 250 kilométeres körzeten belüli regionális forgalomban is találkozhatunk hamarosan helyi károsanyagkibocsátás-mentes járművekkel. Az ERegioTruck hajtáslánc esetében az elektromos motor, az inverter és a vezérlőegység is része a rendszernek.

Villanymotorral országúton is
Ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a regionális áruszállításban is az elektromos hajtásé legyen a főszerep

Nehezet, messzire? A Bosch azt is megoldja!

De mi a megoldás, ha nem egy régión vagy országon belül, hanem ennél nagyobb távolságok leküzdésére keresünk környezetbarát megoldást? Vállalatunk arra is talált megoldást, ha még a fent említett 26 tonnánál is nehezebb tömeget kell nagy, akár több ezer kilométeres távlatokban mozgatni. A kulcs a Bosch eDistanceTruck hajtásláncban rejlik – ide tartoznak az üzemanyagcellák, valamint a hibrid hajtások – ezek segítségével még az akár 40 tonnás szerelvények is képesek lesznek emissziómentesen, vagy a jelenleginél jóval kevesebb szén-dioxid kibocsátással közlekedni. Kompakt kialakításuknak köszönhetően ezek a megoldások könnyen integrálhatók a meglévő járműplatformokra. A Bosch a tervek szerint 2022-ben kezdi meg az üzemanyagcellák nagy mennyiségű gyártását. Ezt követően valószínűleg nagyon gyorsan terjed majd ez a megoldás, ami forradalmasíthatja a közlekedést. Használatával gázolaj vagy benzin helyett hidrogént kell majd tankolni a járművekbe, kipufogógáz helyett pedig utazás közben egyetlen melléktermék keletkezik, ez pedig a víz. Ráadásul nem kell órákig tölteni az akkumulátorokat, nagyjából ugyanannyi idő alatt lehet majd ugyanis hidrogénnel feltölteni a járműveket, mint amennyi ideig mostanában egy-egy tankolás tart.

A dízel járművek mellett hamarosan az üzemanyagcellásoké lesz a főszerep A dízel járművek mellett hamarosan az üzemanyagcellásoké lesz a főszerep

Földgázzal is lehet

Az üzemanyagcellák használatához persze sok-sok hidrogén töltőállomást kell kiépíteni. De miért ne lehetne a jelenleginél hatékonyabban használni a közlekedésben a földgázt, ha azt már nagyon sok helyen lehet tankolni? A Bosch szerint a gázüzemű hajtásrendszer is életképes alternatívát kínál a hagyományos üzemanyagok mellett a nagyobb távolságok leküzdésére. Más jelenlegi üzemanyagokkal összehasonlítva a földgáz alacsonyabb szén-dioxid- és részecskekibocsátást produkál, és általában sokkal olcsóbb, mint a gázolja vagy a benzin. A Bosch ezért számos járműtípushoz gyárt gázüzemű hajtásrendszereket.

Azért még marad a dízel is

Bármilyen kategóriáról és tömegről is van szó, a Bosch szinte biztosan kínál megfelelő alternatívát

Bármilyen kategóriáról és tömegről is van szó, a Bosch szinte biztosan kínál megfelelő alternatívát

Akár tetszik, akár nem, a dízelmotor a domináns hajtáslánc a haszongépjárművekben, és belátható időn belül az is marad. Ráadásul kétségtelen, hogy vannak erősségei ennek a megoldásnak is: hatékony, nagy teljesítményre képes és jól kiépített az infrastruktúrája a szervízhálózattól a töltőállomásokig. A Bosch ezért továbbra is fejleszt dízelmotorokat és vannak is jelentős eredmények. A kínai Weichai Power céggel közösen például egy igazi újdonságot mutatott be vállalatunk. Sikerült ugyanis a haszongépjárművek dízelmotorjának hatékonyságát 50 százalékra növelni az eddigi 46 százalékról. Ez az új motor moduláris közösnyomócsöves-rendszerrel működik. Ez biztosítja az üzemanyag hatékony szállítását és befecskendezését, különböző méterekben gyártható, akár nyolchengeres motorokhoz is konfigurálható. Élettartama 1,6 millió kilométer, üzemórában mérve pedig körülbelül 15 000 óra.

A hatékonyság mellett a környezetvédelemre is gondoltak a Bosch mérnökei a fejlesztés során. Az új dízelmotoroknál a kipufogógáz karbamid-befecskendezéses kezelése – az SCR – azaz a kettős befecskendezés csökkenti a járművek károsanyag kibocsátását és gazdaságosabbá teszi az erőforrások felhasználását. A rendszer rugalmasan reagál a vezetési körülményekre, például a nagy és részterhelésű ciklusokra vagy épp a hidegindításra, és így hatékonyan és eredményesen csökkentheti a nitrogén-oxidok kibocsátását és az üzemanyag-fogyasztást is.

A Weichai Power és a Bosch közös fejlesztésű dízelmotorja átlépte a 50 százalékos hatásfokot

A Weichai Power és a Bosch közös fejlesztésű dízelmotorja átlépte a 50 százalékos hatásfokot

Távelemzéssel figyelik a rendszert

A Bosch a meghajtórendszerek fejlesztése mellett arra is figyel, hogy minél kevesebb meghibásodás forduljon elő, ezért adatfelhő alapú szolgáltatásokat is nyújt a járművek teljes életciklusára. Ilyen IoT alkalmazásra példa a webalapú hitelesítés. Ez a folyamat továbbítja az erőátviteli adatokat a járművekről. A távelemzés lehetővé teszi a különböző alkalmazások egyidejű ellenőrzését és értékelését, így időben észlelni lehet a meghajtórendszer esetleges meghibásodását. Ez tovább növeli a megbízhatóságot és jelentősen csökkenti a javítás, szervizelés miatti állásidőket.

A digitalizáció teszi még hatékonyabbá a fuvarozást

A digitalizáció teszi még hatékonyabbá a fuvarozást