Skip to main content
 

Ma már elképzelni is nehéz, hogyan lehetne autózni ablaktörlő nélkül. Pedig ez az eszköz sem volt mindig volt az alapfelszereltség része, amikor pedig elkezdték használni, még egészen máshogyan működött, mint jelenleg. Következzen az ablaktörlő rövid története.

Ma már teljesen természetes, hogy akkor sem kell elhalasztanunk az utazást, vagy menet közben kényszerpihenőt tartanunk, ha esik az eső, havazik, vagy sűrű köd borítja a tájat. Az autózás kezdeti évtizedeiben azonban a mostoha időjárási körülmények jelentősen megnehezítették a sofőrök életét, akár az utazást is lehetetlenné tették. Az 1910-es és 1920-as években ugyanis még nem volt a maihoz hasonló ablaktörlő a járműveken, ahogyan például önindító vagy zárható ajtó sem. Bár ma már el sem tudjuk képzelni a járműveket ablaktörlő nélkül, ez a találmány csak azután terjedt el, hogy a Bosch 1926-ban piacra dobta a villanymotorral működtethető ablaktörlő rendszert.

Ugyan az ablaktörlőt már 1903-ban szabadalmaztatták az Egyesült Államokban, 1926-ig a legtöbb autón egyáltalán nem vesződtek velük a gyártók

Egy fagyos szélvédő adta az ötletet

Magát az ablaktörlőt ugyan már 1903-ban szabadalmaztatták az Egyesült Államokban, de tökéletesítése és elterjedése több mint két évtizedet váratott magára. Az eszköz feltalálója, az alabamai Mary Anderson azután készítette el az első ablaktörlőt, hogy egy hideg, esős téli napon, amikor éppen New York-ban járt, megpillantott egy sofőrt, aki járműve szélvédőjét törölgette, hogy tovább tudjon menni. Anderson ezután látott neki egy, az utastérből is működtethető szélvédőtisztító-berendezés megtervezésének. Az első ablaktörlő már képes volt anélkül letörölni a szélvédőt, hogy a sofőrnek ki kellett volna szállnia az utastérből, viszont kézzel kellett mozgatni.

Egy fagyos szélvédő adta az ötletet

A legelső ablaktörlőket még kézzel kellett működtetni

A következő években ehhez képest már jóval kényelmesebb lett az eszköz használata, mivel már nem kézi erő mozgatta a karokat, de mai szemmel még mindig megmosolyogtató volt a működése. Nem volt ugyanis külön motorja a rendszernek, a porlasztóban keletkező vákuum mozgatta a lapátokat. Emiatt ezek a kezdetleges modellek változó sebességgel törölték a szélvédőt, attól függően, hogy milyen gyorsan járt a motor. Miután azonban az autó elérte a legnagyobb sebességét, a lapátok vagy túl lassan mozogtak, vagy teljesen leálltak.

Egy fagyos szélvédő adta az ötletet

A nagy áttörést a Bosch hozta el

Szerencsére ez a rendszer hamar a múlté lett, mivel 1926-ban a Bosch piacra dobta a villanymotorral működtetett ablaktörlőt, amely már szép egyenletesen törölt, nem függött a karok mozgási sebessége attól, milyen gyorsan haladt éppen az autó. Vagyis, miután elterjedt a rendszer, már nyugodtan útra lehetett kelni esős időben is. Nem is meglepő, hogy az elektromos ablaktörlő hamarosan az alapfelszereltség része lett, és mint tudjuk, azóta is nélkülözhetetlen.

A nagy áttörést a Bosch hozta el

Az egyik legelső hirdetés a Bosch akkor forradalminak számító termékéről 1926-ban

Már nem csak törölni tud

Az 1960-as évektől több újítás tette kényelmesebbé és persze főként biztonságosabbá a rendszert. Ilyen fontos és jelenleg is használt újítás volt a szélvédőmosó fúvókák beépítése, majd ezt követően az intervallumkapcsoló, a hátsó ablaktörlő, vagy az esőérzékelő piacra dobása.
Persze ahogyan az egész rendszer fejlődött, a lapátok is jelentős átalakuláson mentek keresztül. 1994-ben jelent meg a két különböző keménységű gumiból készült Twin, A keményebb ablaktörlő ajak kivételes tisztítást és hosszú élettartamot nyújtott. A lágyabb, szintetikus kaucsukból készült hátsó elem pedig jól bírja a nagy hőmérséklet-ingadozásokat. A Bosch a jól sikerült Twin modell után sem hagyott fel a termék tökéletesítésével, ennek köszönhetően 1999-ben elkészült a ma már elterjedtebb, elődjénél áramvonalasabb, könnyebb és egyszerűen felszerehető Aerotwin.
A fejlődés azóta is töretlen, és mérnökeink ma is fejlesztenek, hiszen erre az eszközre a jövő autójában is fontos szerep vár. Vállalatunk 2015-ben mutatta be a legújabb ablaktörlő megoldását Bosch Jet néven. Az újdonság lényege, hogy a fúvókák a lapátokra rögzítve nedvesítik a felületet működés közben, így gyakorlatilag nem képződik szórási köd. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vezetőt és például a vezetőtámogató rendszerek kameráit egy pillanatra sem vakítja el a folyadék, az ugyanis közvetlenül a törlőmozdulat előtt kerül a lapátok elé. Ráadásul nemcsak a fúvókák elhelyezése, hanem a fecskendezés időzítése is pontosan szabályozott, vagyis csak a karok felfelé irányuló mozgásakor jut folyadék a szélvédőre. Szintén nagyon fontos, hogy a menetsebesség sem befolyásolja a folyadék eloszlását, így nem fordulhat elő, hogy nagy sebességnél a szélvédő felső részére már nem jut a tisztítószerből. A zavartalan téli működéshez szükséges a fúvókák fűtése, amelyet integráltak a Bosch rendszerébe, így a legnagyobb hidegben sem jelent problémát az ablakmosó használata.

Már nem csak törölni tud

Itt készülnek az ablaktörlők

Ötven évvel ezelőtt, 1970 őszén állapodott meg a Bosch a belgiumi Tienen városával egy gyár létrehozásáról. Az építkezés 1973 nyarán kezdődött, és az első ablaktörlő lapátok már 1974 áprilisában el is készültek. A következő években a helyet kibővítették, így Tienen lett az ablaktörlő lapátok és karok fejlesztési és gyártási központja. A különféle típusú gumik gyártása éppúgy feladata a tieneni gyárnak, mint a festés és a felületkezelés, összeszerelés és természetesen a termékfejlesztés. Ma már persze a világ több pontján is gyártanak ilyen Bosch termékeket, de a termékfejlesztési központ továbbra is Belgiumban található.

Itt készülnek az ablaktörlők