Skip to main content
 

Ha csak önmagában az érzelmi töltetet nézzük, a Ducati az egyik legnagyobb erővel rendelkező szereplő a motorkerékpárok piacán. Így amikor az olaszok háza tájáról újdonság érkezik, arra érdemes odafigyelni. Nekünk pedig különösen, hiszen az utóbbi években mindig akadt bennük néhány Bosch fejlesztés is.

A közelmúltban a Multistrada sorozat megújulását jelentették be. Sőt, a 2022-es modellévre több eddig nem létező modell is bekerült a típusválasztékba. Ezeket vesszük most górcső alá.

Olaszországból szeretettel

Multistrada V2 és V2 s:

Az ikertestvérek

Igen, az elnevezésből levont következtetés helyes, a Multistrada is megkapta a legendás 937 köbcentis, kéthengeres erőforrást. Ez mindkét kivitelben 83 kW (113 lóerő) teljesítményt biztosít. A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a tömegcsökkentésre (5 kilogrammal könnyebb, mint a korábbi Multistrada 950) és az ergonómia tovább javítására. Így az akár 96 Nm nyomatékot szavatoló erőforrás is meglehetősen agilissá teszi az újdonságot.

A V2 s igazi mindenes, így mindenhol jól érzi magát

A V2 s igazi mindenes, így mindenhol jól érzi magát

Ráadásul a karbantartási előírások is kedvezőbbek lettek. Az olajcsere periódus immár 15000 kilométer és a szelephézagot is elég 30000 kilométerenként ellenőrizni. A fejlesztések azonban a hajtáslánc további részeit sem kerülték el. Új a sebességváltó és a futómű több eleme is. Ezek együttesen igazi mindenessé varázsolják a Multistrada V2-t. Itt kell kiemelnünk az egyik jelentős különbséget az alap és az s-kivitel között. Ez pedig nem más, mint a Ducati Skyhook Suspension EVO felfüggesztés. Az elnevezés egy félaktív futómű megoldást takar, ami tökéletesen palástolja az úthibákat is, így téve biztonságosabbá és kényelmesebbé a motorozást.

Ahogy korábban már említettük, a mérnökök az ergonómiára is kiemelt figyelmet fordítottak. 830 milliméterre csökkentették a motorkerékpár magasságát, így az üléspozíció is kényelmesebb lett és a lábletétel is egyszerűbbé vált. Persze a tervezéssel elért fejlődés mellett új vezetéstámogató megoldások is jelen vannak a Multistrada kisebb verzióiban. Példaként kiemelhető a Bosch által szállított rendszer, amelyben a legújabb elektronikák dolgoznak. Ez fékezés közben is magabiztosan üzemelteti a blokkolásgátlót, biztosítja a visszagurulást gátló funkciót és vészfékezéskor intenzíven villogtatja a féklámpát. Az útviszonyokhoz igazodó LED-fényszórók pedig szintén megtalálhatók a felszereltségi listán, csakúgy, mint az ötcolos központi kijelző, amit úgyszintén a Bosch szállít.

Az s-kivitel a V2 alapfelszereltségén túl alapáron magáénak tudhatja az integrált kihangosító rendszert, a már említett különleges felfüggesztést, a gyors sebességváltásokat támogató rendszert, a LED-fényszórókat és az adaptív sebességszabályzót (tempomat), a színes központi kijelzőt, valamint a háttérvilágítással ellátott kezelőszerveket.

Multistrada V2 és V2 s

Multistrada V4 Pikes Peak:

Hegyi király

A kínálat csúcsán trónoló Multistrada egy teljesen új változatot kapott. A Pikes Peak névre keresztelt motorkerékpár a valaha volt legerősebb túramodell a Ducati kínálatában. Természetesen a négyhengeres változat is megkapta a kistestvér ergonómiai fejlesztéseit. Sőt, számtalan új szénszálas alkatrészt is magáénak tudhat a kategória királya, amely alapáron kínálja az Akrapovič titánból és karbon elemekből készülő kipufogórendszerét is. Ha ez sem lenne elegendő az azonosításhoz, akkor a különleges, kéttónusú fényezésről szinte biztosan megismeri majd szinte minden rajongó.

A V4 Pikes Peak duzzad az erőtől, ez rögtön látszik

A V4 Pikes Peak duzzad az erőtől, ez rögtön látszik

A finomítás a keréktárcsákat sem kerülte el. Az újdonság 2,7 kilogrammal kisebb tömeget tudhat magáénak ebből a szempontból, mint a V4 s-kivitel. A futómű itt már nemcsak aktívan segíti a vezetőt, hanem meg is tanulja annak stílusát, így tökéletesen alkalmazkodik.

A fékrendszer is érdemel néhány mondatot, már csak azért is, mert a pályaváltozatok csúcsából, a Panigale V4-ből érkezett. Elől 330 milliméter, míg hátul 265 milliméter átmérőjű Brembo féktárcsák gondoskodnak a lassításról. Mindez kell is, hiszen az erőforrás 125 kW (170 lóerő) teljesítményt és 125 Nm nyomatékot mozgósít. A mindössze 66,7 kilogramm tömegű blokk karbantartási periódusai is példások (szelephézagot állítani csak 60000 kilométerenként szükséges). A menetvezérlés tekintetében a mérnökök elmozdultak abba az irányba, ami szavatolja, hogy a Pikes Peak akár versenypályán is megállja a helyét.

A szériafelszerelés része az adaptív sebességszabályozó és a szintén radarérzékelő segítségével működő holttérfigyelő rendszer. Ezek adatait is a 6,5 colos, színes Bosch kijelzőn követheti a pilóta, sok egyéb funkcióhoz hasonlóan. A vezetéstámogató rendszerek teljesítményorientált beállításokat kaptak, így például a szintén Bosch által szállított menetstabilizáló és blokkolásgátló rendszer is megállja a helyét akár a versenypályán is.

V4 Pikes Peak

Készen az új szezonra

A 2022-es modellévre a Ducati Multistrada motorkerékpárjai tovább finomodtak. Ez egyrészt olyan mérnöki átalakításoknak köszönhető, amelyek kényelmesebbé teszik a motorozást, másrészt olyan segédrendszereknek, vagy épp kijelzőknek, amelyek biztonságosabbá. És ki ne tartaná fontosnak akár az egyik, akár a másik szempontot?