Skip to main content
 

Stuttgartban, a Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában már nincs szükség vezetőre ahhoz, hogy az autónkat leparkoljuk – persze csak ha megfelelő járművel érkezünk. A Bosch és a Daimler-Benz közös fejlesztéseként ugyanis teljesen automatizált, emberi beavatkozás nélküli parkolásra is alkalmas rendszer működik.

Jelentős mérföldkő az önvezető autózás történetében ez, amit a Bosch és a Daimler-Benz nemrég megvalósított. A két vállalatnak sikerült minden fontos hivatalos engedélyt megszerezni közös fejlesztésükhöz, a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában található automatizált, négyes szintű (vagyis egy adott területen belül emberi beavatkozás nélkül használható) önvezető parkolórendszerhez. Így a világon elsőként az épületben olyan önvezető autók is közlekedhetnek, amelyek kormánykereke mögött már nem ül ember. Ráadásul mindez nem egy lezárt kísérleti területen működik, hanem a hagyományos forgalom mellett, vagyis továbbra is használhatják gyalogosok, vagy járművezetők által irányított személyautók is a parkolót.

A stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum egy igazán különleges építmény, az új rendszer pedig még a parkolóházat is egyedülállóvá tette

Hogyan működik?

A cégünk által kifejlesztett technológia támogatja a vegyes üzemmódú forgalmat, azaz az automatizált (Automated Valet Parking – AVP) és az emberi irányítást is, vagyis hagyományos módon is parkolhatunk, de ha van megfelelő felszereltségű járművünk, akkor már nem kell a helykereséssel és a manőverezéssel bajlódnunk. Az AVP lehetővé teszi, hogy a járművet a parkolóház bejárata közelében a kijelölt helyen hagyja a tulajdonosa, majd miután aktiválta okostelefonján a megfelelő alkalmazást, a Bosch által tervezett program veszi át az irányítást, kiszámítja az ingyenes és a jármű méreteinek megfelelő parkolóhely felé vezető utat, majd be is parkol. Amikor pedig szükségünk van a járművünkre, ugyanazon az útvonalon vissza is hozza azt nekünk. Így amellett, hogy nem kell helyet keresgélnünk, húsz százalékkal több jármű fér el ugyanakkora területen, hiszen a rendszer nem hagy feleslegesen üres tereket.

A Bosch által fejlesztett szoftvernek az épületben elhelyezett érzékelők és kamerák szolgáltatnak adatokat, így tudja a program meghatározni, hol találhat szabad parkolóhelyet, valamint az oda vezető utat is figyeli: így, ha váratlan akadály, vagy például egy gyalogos bukkan fel, a rendszer azonnal reagálni tud.

Sikeres összefogás

Egyelőre a Mercedes-Benz személyautói használják a Bosch szoftverét, az önvezető parkolórendszer megvalósítása során ugyanis a Daimler-Benz vállalta, hogy olyan járműveket biztosít a fejlesztéshez, amelyek megfelelnek a Bosch által támasztott követelményeknek. A működéshez automatikus, vagy automatizált sebességváltóval szerelt,  elektronikus menetstabilizálót (ESP), elektromos rögzítőféket, elektromos, vagy elektrohidraulikus kormányművet, start-stop funkciót és megfelelő kommunikációs interfészt tartalmazó járművekre van szükség.

A rendszert most már bárki használhatja, de természetesen speciális felszereltség szükséges hozzá

Így kezdődött

A Bosch és a Daimler-Benz 2015-ben kezdte meg a teljesen automatizált parkolás fejlesztését, és 2017 nyarán a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolójában be is mutatták a nagyközönségnek valós körülmények között, hogyan működik mindez. A további teszteléseket követően 2018-tól kezdve a múzeum látogatói képzett biztonsági személyzet kíséretében saját maguk is használhatták a szolgáltatást és megoszthatták tapasztalataikat. Most, miután a rendszer megkapta a szükséges hatósági engedélyeket, nem lesz már szükség arra, hogy biztonsági személyzet felügyelje a használatot és minden arra alkalmas jármű használatba veheti az automatizált parkolót.

És akkor lássuk a rendszert működés közben