Skip to main content
 
Okosvilág

Öreg villamos nem vén villamos

2022-09-20 No Comments 10 perc olvasási idő
Öreg villamos nem vén villamos

Valószínűleg nem a címben szereplő gondolat cikázott a Budapesti Közlekedési Vállalat szakembereinek fejében, amikor kijelölték azt a két Tatra szerelvényt, amelyekre végül telepítették a Bosch rendszerét. Sokkal inkább arra gondolhattak, hogy a fonódó villamoshálózat részeként a 41-es az egyik legtöbb kihívást tartogató vonal.

A Bosch nem először teszteli részben Magyarországon fejlesztett rendszerét a hazai kötöttpályás közlekedésben. Korábban a debreceni villamosok kapcsán már bizonyított az az ütközésmegelőző rendszer, ami most a Tatra villamosokba is került. Persze a szakemberek folyamatosan fejlesztik a megoldást, amely nem veszi át az irányítást (tehát nem fékez önállóan), csupán figyelmezteti a jármű vezetőjét.

Fővárosi kihívások

A villamosok sok esetben szenvednek olyan baleseteket, amelyek kapcsán komoly anyagi kár keletkezik. Az autóutakat közvetlenül keresztező csomópontok mellett a parkolók környéke, de még a gyalogos és kerékpáros forgalom is lehet potenciális veszélyforrás. Ráadásul a budapesti 41-es villamos útvonala több helyen is kimondottan nagy figyelmet kíván. A kamaraerdei végállomás közelében ugyanis van olyan kereszteződés, ami gyakorlatilag nincs biztosítva és egy szakaszon a gyalogos/kerékpáros forgalom is közvetlenül a sínpálya mellett halad. Ráadásul külvárosi részről lévén szó, a kóbor, vagy épp vadállatok is potenciális veszélyt jelentenek. Kevesen tudják, de a villamosbalesetekben a legtöbben nem is az ütközéskor, hanem a vészhelyzet észlelését követő vészfékezéskor sérülnek meg. A korai észlelés pedig több időt biztosít a reagálásra a jármű vezetőjének.

Kulcsfontosságú, hogy a szerelvény vezetője időben észlelje az előtte lévő akadályokat

Kulcsfontosságú, hogy a szerelvény vezetője időben észlelje az előtte lévő akadályokat

Régi ismerős

A fővárosban közlekedők számára régi ismerős a Tatra (T5C5/T5C5K) villamos. A közlekedési vállalat 1980 és 1984 között vásárolta ezeket a járműveket, majd a 2000-es évek elején és 2010-ben is korszerűsítették azokat. Ennek köszönhetően lehetővé vált az energiavisszanyerés és olyan hasznos kiegészítőkkel látták el, mint a kipörgésgátló. A közel 15 méteres villamosok üresen is 18,5 tonna tömegűek, megállításuk egyáltalán nem egyszerű feladat, ugyanakkor egyszerre akár 100 embert is mozgathat a szerelvényben található, négy darab, egyenként 45kW teljesítményű villanymotor.

Régi ismerős

A korábbi adatok biztatóak

Az eddigi teszteredmények azt mutatják, hogy a villamosvezetők komoly koncentrációt igénylő munkáját nagyban segítheti a rendszer. A tesztek alapján, használatukkal akár felére is csökkenhet azoknak a baleseteknek a száma, amelyekben villamos is érintett. Ez a sérülések megelőzése mellett komoly anyagi megtakarítást is jelent egyben. A rendszer hivatalos bemutatásán erről beszélt Szőke Zoltán, a Bosch automatizált vezetés fejlesztéséért felelős alelnöke is.

Szőke Zoltán (középen) a Bosch automatizált vezetés fejlesztéséért felelős alelnöke kiemelte, hogy a technológia biztonságosabbá teszi a villamosokat

Szőke Zoltán (középen) a Bosch automatizált vezetés fejlesztéséért felelős alelnöke kiemelte, hogy a technológia biztonságosabbá teszi a villamosokat

És ezt erősítette meg Borbás Péter, a BKV villamos üzemigazgatója is, aki hangsúlyozta, a cég vezetése elkötelezett amellett, hogy biztonságosabbá tegye a közösségi közlekedést. „A BKV mindig is támogatta azokat a módszereket, amelyek a balesetmentes közlekedést szolgálják, így részvételünk – a tesztelésbe vont villamos és a fővárosi tesztkörnyezet biztosításával – a jelenlegi projektben sem volt kérdéses” – mondta el a szakember.

Részben hazai

A most próbára tett rendszert a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának mérnökei és a Bosch Engineering GmbH szakemberei közösen fejlesztették. További érdekesség, hogy az alapját biztosító kamerát és radarszenzort egyaránt Magyarországon, a cégcsoport hatvani telephelyén gyártják. Kis túlzással a megoldás kétharmadát adják a magyar termékek, hiszen a két említett alkatrész mellett „csupán” egy vezérlőegységre van szükség a működéshez. A kamera képének feldolgozása és a visszaverődő radarhullámok együttesen biztosítják, hogy a vezérlő mindent észleljen, ami a szerelvény útját keresztezheti. Fontos azonban kiemelni, hogy a technológiát a villamosvonalhoz szabják a mérnökök.

Kamera és…
…radar közösen vigyáznak a szerelvényre

Feltérképezett vonal

A Tatra villamosokon szolgáló rendszert egyedileg kalibrálták a Bosch budapesti mérnökei. Erre azért is szükség volt, mert sok olyan tereptárgy van az útvonal mentén, amit a technológia potenciális veszélyforrásként értékelhet (például a fák villamospálya mellett, amelyeket a szél mozgat). A beüzemelési fázisban többezer kilométert tett meg a jármű, hogy ezeket a finomhangolásokat elvégezzék a mérnökök.

Ezt követően nem volt más hátra, mint az éles próba. A rendszer az első útján több mint 10 alkalommal figyelmeztetett. Az elmúlt három hónapban pedig már több mint 1000 jelzést adott, amiből 500 esetben segített a villamosvezetők figyelmének megerősítésével a megtett 12 000 kilométer alatt.