Skip to main content
 

Nemrég újra felbukkant a világ egyik legritkább és leggyorsabb, közúti közlekedésre is alkalmas járműve, a Schuppan 962 CR P1. A rajongók idén nyáron a London Concours rendezvényen – ahol a világ legelismertebb gyártói voltak jelen mintegy 50 járművel – csodálhatták meg ezt a minden részletében különleges sportautót.

Hatból az első

Az idei London Concours bemutató középpontjában egy rendkívül ritka, 1991-es Schuppan 962 CR P1 állt. Nemcsak azért, mert ez az egyik leglátványosabb közúti forgalomban is használható szupersportautó, hanem azért is, mert nagyon kevés alkalommal nyílik lehetőség menet közben megcsodálni. Összesen hat példányt gyártottak belőle még 1991 és 1994 között, de ezekből ma már csak négy létezik. A londoni eseményen az elsőként elkészült, 1991-es prototípust mutatták be. Mivel a Schuppan 962 korának egyik legmodernebb sportautója volt, génjeit pedig egy legendás Porsche versenyautótól örökölte, nem meglepő, hogy egy sor alkatrészt a Bosch szállított hozzá. Így Bosch logó van többek között a fényszórókon, a gyújtásrendszer több komponensén, köztük a gyújtógyertyákon.

Még mai szemmel is elképesztő a forma

Még mai szemmel is elképesztő a forma

Versenypályáról közútra

A különleges gépeket Vern Schuppan ausztrál versenyző építette, aki 1983-ban megnyerte a legendás 24 órás Le Mans-i versenyt egy Porsche 956 pilótájaként.

Alkotása a Porsche 962-es vázán alapult. A karosszéria és a futómű azonban teljesen új és egyedi volt. Igaz, az első, az Egyesült Királyságban regisztrált példányt a versenyváltozathoz képest még alig módosították. Ez az autó 1988-ban Le Mans-ban versenyzett, és Schuppan műhelyében volt, amikor úgy döntöttek, hogy közúti használatra alakítják át.

Vern Schuppan 1983-ban a legendás 956 pilótájaként nyert Le Mans-ban

Vern Schuppan 1983-ban a legendás 956 pilótájaként nyert Le Mans-ban

Méregzsák az utcán

A középmotoros, hátsókerék-meghajtású Schuppan 962 tömege mindössze 1050 kilogramm volt. A 3,3 literes, 600 lóerős, ikerturbós erőforrásnak köszönhetően – amelyet Porsche 962-től kölcsönöztek, enyhe lökettérfogat-csökkenéssel – a teljesítménye meglehetősen vad, 100 km/órára mindössze 3,5 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége pedig 370 km/óra. A Schuppan 962-esek ezekkel az értékekkel a rendszámtáblával felszerelt legvadabb autók közé tartoznak még ma is – hiába telt el közel harminc év a gyártásuk óta.

A Schuppan modellek alapját a 962 versenyautó adta

A Schuppan modellek alapját a 962 versenyautó adta

Csak hat példány készült

A 962CR az 1981-87 között, zsinórban hétszeres Le Mans-győztes Porsche versenyautókon alapul, Schuppan is egy ilyen, 956-os Porschéval győzött 1983-ban. (A 956 továbbfejlesztett változata volt a 962, ez 1984-ben mutatkozott be). Az vázat a Reynard Motorsport, a karosszériát pedig Schuppan építette. A végső összeszerelést Angliában, a Vern Schuppan gyártóüzemben végezték. A pénzügyi hátteret japán befektetők biztosították, akik támogatták Schuppan versenycsapatát is. Az utolsó két autót azonban már nem tudták kifizetni, ezért és az eközben kibontakozó világméretű gazdasági recesszió hatására Schuppan csődöt jelentett. Mindössze hat elkészült jármű után a gyártás végleg leállt. Persze a fentiekhez nagyban hozzájárult az is, hogy finoman fogalmazva is méregdrága autókról van szó, a Schuppan 962CR vételára 1994-ben meghaladta az 1,5 millió dollárt, így a valaha eladott legdrágább járművek közé tartozik, azzal együtt, hogy az egyik legritkább is.

Akkoriban is drága járműnek számított, de ma megvehetetlen. Igaz ebben az is közrejátszik, hogy nagyon kevés épült csak belőle

Akkoriban is drága járműnek számított, de ma megvehetetlen. Igaz ebben az is közrejátszik, hogy nagyon kevés épült csak belőle

Ritka pillanatok

Nem is csoda, hogy a Schuppan 962-esek felbukkanása nyilvános eseményen a rajongók körében komoly hírértékkel bír, hiszen legutóbb például 2014 novemberében lehetett találkozni a 6-os számú példánnyal a daytonai 24 órás versenyen. A Schuppan modellek megjelenése azért is egyre nagyobb esemény, mert annak ellenére, hogy hatot építettek belőlük, már csak négy példány létezik.

A legendás előd

Ahogyan korábban már említettük, a Schuppan 962 a Porsche 962 átalakított, utcai használatra (is) szánt változata. A Porsche 962 pedig lényegében a 956 modell továbbfejlesztésével született meg, amelyet 1984 végén mutattak be a daytonai 24 órás versenyen. Az autó sokáig vezette a futamot, de a 127. körben motor- és sebességváltó-problémák miatt ki kellett állnia.

Utolsó évében még az utódjának szánt 962 sem tudta legyőzni a 956-ot

Utolsó évében még az utódjának szánt 962 sem tudta legyőzni a 956-ot

A bemutatkozást követő évben, 1985-ben váltotta fel hivatalosan a 956-ost az IMSA GTP osztályában, de érdekes módon az újdonság egy régebbi 956-os ellen veszített.

Halmozta a sikereket

Később azonban már jöttek a sikerek és pályafutása első éveiben a 962, elődeihez, így a 917K-hoz, 935-höz és 956-hoz hasonlóan a motorsport egyik legdominánsabb autójává vált, és hatékonyságának és megbízhatóságának köszönhetően a privát csapatok körében is nagyon keresett versenyautó lett.

A 962-vel versenyző csapatok 1985-ben és 1986-ban sportautó világbajnokságot nyertek, emellett győztek többek között az IMSA GT Championshipben 1985 és 1988 között, ahogyan az Interserie bajnokságban 1987 és 1992, a Supercup sorozatban pedig 1986 és 1989 között. Ráadásul az autó megnyerte az 1986-os és 1987-es 24 órás Le Mans-i versenyt, így neki is köszönhetően a Porsche sorozatban hét győzelmet aratott a legendás francia futamon.

A Schuppan modellek kidolgozottsága a kis széria ellenére is nagyon látványos volt

A Schuppan modellek kidolgozottsága a kis széria ellenére is nagyon látványos volt

Nem csak a Schuppan ment utcára

Az autó versenyéletének vége felé megkezdődött a 962 átalakítása közúti használatra. Az elgondolás az volt, hogy a 962, amely olyan jól teljesített a pályán, szupersportautóként használható közúton is. A Schuppan mellett így több átépített változata is létezik a Porsche 962-nek.

A Koenig Specials értelmezésében sem kevésbé látványos a 962

Az első cég, amely egy 962-t közúti autóvá alakított, a Koenig Specials volt. A C62 néven ismert autó 1991-ben készült el, és teljesen új karosszériát kapott, hogy jobban alkalmazkodjon a német szabályokhoz. A német DP Motorsports 1992-ben összesen három, DP62 néven ismert autót készített, amelyek a meglévő 962 modellek versenyalvázra épültek. Jochen Dauer is eredeti versenyalvázat használt a Dauer 962 Le Mans modellhez. A karosszéria teljesen új volt, de sok elem megmaradt az eredeti 962-ből. A korábbi országúti autókkal ellentétben azonban Dauer Le Mans-ban is indult és az 1994-es futamot meg is nyerte. A legnépszerűbb magángyártású 962 a Kremer Racing „962CK6”, ezeken az eredeti Porsche alumínium vázat a Schuppan megoldásához hasonlóan szintén szénszálasra cserélték.

Kis túlzással: Schuppan 962-t látni legalább olyan nehéz, mint fehér hollót találni

Kis túlzással: Schuppan 962-t látni legalább olyan nehéz, mint fehér hollót találni

Így lett a motorsport egyik legsikeresebb versenyautója a közutak legritkább sportautója is egyben. Megjelenésük máig ünnep az autók szerelmeseinek. Különösen igaz ez úttörő Schuppan példányokra.