A vállalat hidrogéngazdálkodási megközelítése túlmutat az egyszerű felhasználáson, teljes infrastruktúrában gondolkodik.
A hidrogén körüli ipari verseny már nem áll meg szimplán a felhasználás szintjén.
”Az elektrifikáció során szerzett tapasztalatok megmutatták, hogy az alternatív hajtások legnagyobb korlátja sok esetben nem maga a technológia, hanem az azt kiszolgáló infrastruktúra.
Éppen ezért a Bosch idén tavasszal bejelentette egy új, fejlesztési és tesztközpont megnyitását Farmington Hills városában (Michigan). Az amerikai autóipar egyik történelmi központja, ma a hagyományos járműgyártás és az új hajtástechnológiák olvasztótégelye.

Az ünnepélyes megnyitóval együtt rendezett konferencián a hidrogénipar több fontos szereplője is részt vett. Az egyik közülük Jordan Choby, a Toyota Motor North America kutatás-fejlesztési részlegének hajtásláncokért felelős csoportvezető alelnöke volt.
Bővül a kampusz
A Bosch kampuszán egy új elektrolizáló berendezést és krioszivattyút is üzembe helyeztek. Az ezek segítségével előállított, illetve tárolt hidrogént nem kereskedelmi célra termelik, hanem fejlesztési és alkalmazásvizsgálati feladatokra használják. A lépés jelentősége ugyanakkor túlmutat az autóiparon. A Bosch a jármű- és hajtásfejlesztés mellett, a hidrogén előállításához szükséges technológia egyik kulcselemét vizsgálja saját környezetében.
Meglévő technika új szerepben
Az elektrolizáló cellakötegek (electrolyzer stack) jelentik a berendezés lelkét. Ezekben zajlik az a folyamat, amelynek során elektromos áram segítségével a vizet hidrogénre és oxigénre bontják. A Bosch megoldása a saját tüzelőanyag-cellás tapasztalataira épít. Az ott használt PEM (protoncserélő membrános) technológia jelenik meg, csak fordított működési irányban. A tüzelőanyag-cella hidrogénből állít elő energiát, az elektrolízis ezzel szemben energia segítségével állít elő hidrogént. A rendszer azokra a Bosch Hybrion PEM kötegekre épül, amelyek partnereken keresztül a megnyitó esemény után már elérhetők kereskedelmi forgalomban Észak-Amerikában.

A létesítmény megnyitóján bemutatott alkalmazások között a hidrogén ipari, helyhez kötött energiatermelési és mobilitási felhasználása is hangsúlyosan megjelenik. A Bosch ennek megfelelően párhuzamosan dolgozik tüzelőanyag-cellás rendszereken, hidrogénnel működő belsőégésű motorokon, valamint az infrastruktúra kulcselemein is.
Minden téren zajlanak a fejlesztések
Utóbbihoz kapcsolódik a Bosch Rexroth által fejlesztett új generációs kriogén szivattyú (cryopump) technológia is, amely a folyékony hidrogén kezelését teszi hatékonyabbá. A megoldás célja az energiaveszteségek csökkentése, a megbízhatóság növelése és az üzemeltetési költségek mérséklése, különösen a hidrogéntöltő infrastruktúrában.
A Bosch ezzel a lépéssel rendszerbe szervezi meglévő hidrogéntechnológiáit, és még tudatosabban építi pozíciót a hidrogén-ökoszisztéma több pontján is: a termeléstől az infrastruktúrán át egészen a felhasználásig.
A Bosch és a hidrogénhez kapcsolódó kutatás képekben
Bizonytalan jövő, elkötelezett kutatók
A hidrogén jövője továbbra sem egyértelmű, még mindig rengeteg a kérdőjel. Az azonban egyértelmű, hogy a Bosch nem kívülről szemléli a folyamatot. A Michiganben üzembe helyezett elektrolizáló központ egy rendszerszintű gondolkodás kézzelfogható bizonyítéka. „A Boschnál elkötelezettek vagyunk a hidrogénalapú gazdaság kiépítése iránt, és készen állunk arra, hogy támogassuk növekedését” – mondta az új központ megnyitóján Peter Tadros, a Bosch észak-amerikai területért felelős elnöke.













