Skip to main content
 
Történelem

50 évnyi feszültség

2021-08-24 No Comments 14 perc olvasási idő
50 évnyi feszültség

Sokak számára meglepő lehet, de közel ötven éve készít elektromos járműveket a Volkswagen. Az első elektromos Transportert még 1972-ben gyártották, 2,2 tonna volt a tömege és 16 kW-os (22 lóerős) villanymotor hajtotta.

Előztek a villanybuszok

A müncheni olimpia villanybusza

A müncheni olimpia villanybusza

Az autómobilok hajnalán még fej-fej mellett fejlődtek az elektromos és a belső égésű motorral szerelt járművek, később azonban utóbbiak terjedtek el. Ennek fényében talán meglepő lehet, de az elektromos hajtású buszok néhány évvel előbb érkeztek, mint a személyautók. Az 1960-as évek végén Németországban ugyanis létrehoztak egy kísérleti programot, amelyben több nagyvállalat, így az MAN, az RWE, a Varta és a Bosch is részt vett. Az együttműködés gyümölcse az 1970-ben bemutatott MAN 750 HO-M10 E típusjelű városi autóbusz lett.

Villanyautó-kísérletek

Első hallásra hihetetlennek tűnik, de a Bosch már 1967-ben elkezdett foglalkozni az elektromos hajtással! Különálló kutatás foglalkozott a fékenergia-visszanyeréssel, a nagyobb kapacitású akkumulátorokkal és a villamos hajtás szabályozására szolgáló elektronikával. Fontos mérföldkő volt az 1971-es év, ekkor ugyanis a Bosch egy Opel GT sportkupét alakított át és épített bele elektromos hajtásláncot. A tesztjármű lenyűgöző bizonyítéka volt az alternatív hajtásban rejlő lehetőségeknek, bizonyos korlátok miatt azonban nem volt esélye teret nyerni.

Villanyautó-kísérletek

1972: Az első – T2 Elektro Transporter

Ahogy sok más téren, a Volkswagen ezen a fronton is úttörő volt. A német gyártó első elektromos hajtású járműve egy T2 Transporter volt, amelyet a Bosch, a Varta és az RWE német energiaszolgáltató együttműködésével fejlesztették ki. Az Elektro Transportert a jármű hátsó traktusába szerelt egyenáramú motor hajtotta, és folyamatosan 16 kW teljesítményt nyújtott. Áramforrásként ólomakkumulátorokat használtak, amelyeket a jármű padlójára szereltek és összesen 850 kilogrammal terhelték meg az áruszállítót. Ez egyben azt is jelenti, hogy az akkumulátorcsomag önmagában nehezebb volt, mint egy bogárhátú Volkswagen. A padlószerelvényt és az alvázat a nagy terhelés miatt több helyen is meg kellett erősíteni, így a T2 Elektro Transporter összesen 2,2 tonnát nyomott. A Volkswagen a T2 ezen változatát több éven át gyártotta, összesen mintegy 120 jármű készült.

Sok minden volt, de praktikus nem igazán – ez azonban nem a mérnökökön, sokkal inkább a rendelkezésre álló technikán múlott

Sok minden volt, de praktikus nem igazán – ez azonban nem a mérnökökön, sokkal inkább a rendelkezésre álló technikán múlott

1976: A kísérlet – Elektro Golf I

Alig két évvel a Volkswagen Golf bemutatkozása után a legnépszerűbb kompakt autót már elektromos hajtáslánccal is gyártani kezdték. Az 1976-ban indított projekt során azonban csak néhány tesztjármű készült el, amelyeket az akkori olajválságra adott válaszként, illetve az olajkészletek szűkösségének tudatában építettek. Az első e-Golfokat a Transporterekhez hasonlóan egyenáramú villanymotor hajtotta. Ezeket a járműveket már otthoni hálózaton keresztül, konnektorról is fel lehetett tölteni, mintegy tizenkét óra alatt.

1981: Mindennapi használatra – Golf I CitySTROMer

1981: Mindennapi használatra - Golf I CitySTROMer

Az Elektro Golf I alapján, RWE vállalattal együttműködve készült összesen huszonöt CitySTROMer, amelyeket az első, mindennapi használatra alkalmas elektromos járművek között tartanak számon. Az autó négyszemélyes volt, és ólomakkumulátorai miatt közel másfél tonna volt a tömege. Hatótávolsága körülbelül 60 kilométer volt, de egy napközbeni töltéssel akár napi 100 kilométert is meg lehetett tenni vele.

1985: Az RWE flotta – Golf II Citystromer

A CitySTROMer második generációja a Golf II-n alapult, és 1985-ben mutatták be. A CitySTROMer II-ből már többet gyártottak, mint elődjéből, ugyanakkor ez a szám itt is mindössze 70 darab, amelyeket az RWE számára építették. A cél az volt, hogy a szakemberek gyakorlati tapasztalatokat nyerhessenek a villanyhajtással kapcsolatban a mindennapi felhasználás során. Az autókat a teszteket követően magánszemélyeknek értékesítették.

1993: Innovatív megoldások – Golf III Citystromer

A Golf III megjelenésekor az elektromos autó új verziója a Siemens együttműködésével készült, és először 1993-ban dobták piacra. 1996-ig összesen 120 autót gyártottak. Akár 90 kilométert is képes volt megtenni egy feltöltéssel és már csak másfél órába telt az akkumulátor 80 százalékos feltöltése. Annak ellenére, hogy a CitySTROMer csak a töredékét tudta elérni annak a hatékonyságnak, ami ma jellemezi az elektromos autókat, olyan előremutató megoldásokat alkalmaztak elsőként ezekben a járművekben, mint például a fékenergia-visszanyerés – ami ma már minden villanyautónál alapkövetelménynek számít.

2010: A következő generáció – Golf VI Blue-e-Motion

A Volkswagen által 2010-ben bemutatott Golf Blue-e-Motion a Golf hatodik generációjára épült és hatalmas ugrást jelentett a hatótávolság (150 kilométer) és a vezetési kényelem szempontjából. Elődeivel összehasonlítva a Blue-e-Motion a kibocsátásmentes vezetés új korszakának kezdetét jelképezi a Volkswagennél: a legkorszerűbb lítium-ion technológiával (26,5 kWh), a fékerő visszanyerésére szolgáló rekuperációs üzemmóddal, valamint egy nagyfeszültségű áramot használó gyors töltési rendszerrel szerelték fel. Emellett három különböző vezetési profil közül választhatott a sofőr, a jármű dinamizmusának és hatótávolságának szabályozásához. Piaci igény azonban még ekkor sem mutatkozott az elektromos járművek kapcsán, így gyakorlatilag ez is megmaradt kísérleti járműnek.

2010: A következő generáció - Golf VI Blue-e-Motion

2013: Zéró kibocsátás sorozatban – e-Golf

A Golf VII-re épülő e-Golf az első, tisztán elektromos rendszerrel felszerelt Volkswagen modell volt, amellyel már széles tömegeket céloztak meg és nagyobb mennyiségben készült. Erőteljes, a Bosch által fejlesztett és gyártott szinkron villanymotorja 85 kW-os (115 lóerős) volt és 270 Newtonméter nyomatékot nyújtott, csakúgy, mint elődjében. A hajtásrendszerhez hasonlóan a lítium-ion akkumulátor is házon belüli fejlesztés és a jármű padlólemezére szerelték fel, hogy a lehető leghelytakarékosabb legyen. Az áramforrás kapacitásának 80 százalékáig 20 perc alatt feltölthető volt a CCS csatlakozóval (kombinált töltőrendszerrel) ellátott töltőállomásokon. A Golf VII modell frissítésekor az e-Golf is átalakult: hatótávolsága később már akár a 300 kilométert is elérhette, míg az elektromos motor 100 kW-os (136 lóerős) lett.

Az e-Golf már mindenki számára elérhető volt

Az e-Golf már mindenki számára elérhető volt

2020: Az új korszak – ID modellek

A német gyártó nemrég új korszakot hirdetett, egy új, tisztán elektromos modellcsaláddal jelezte, mennyire elkötelezett a klímaváltozás elleni harc kapcsán. Golf méretosztályú kompakt, SUV, mikrobusz, sőt, még versenyautó is épült az ID típusnév égisze alatt. Ráadásul a következő években többtucatnyi újdonság érkezik még, ez azonban már egy egészen más történet.

2020: Az új korszak – ID modellek