Skip to main content
 

Az idei modellével került piacra az első hibrid Maserati. A 48 voltos, enyhe rendszert és a megújult vezetéstámogató megoldásokat a Bosch szállította az olasz prémiumgyártónak.

A világ egyik legismertebb luxusautó gyártója, a Maserati folytatja az együttműködést vállalatunkkal. A 330 lóerős, 450 Nm nyomatékot biztosító Ghibli hibridekben a Bosch által gyártott 48 voltos megoldás (lítiumion-akkumulátor segítségével) gondoskodik a környezetbarát és energiatakarékos üzemeltetés mellett a biztonságról és a kényelemről is.

A felvillanyozott olasz

Fékezésből energia

Az olyan gyártók esetében, mint amilyen a Maserati is, különösen fontos a széndioxid-kibocsátás csökkentése. Az előírt kvóták szigorú büntetésekkel fenyegetik a márkákat, így ez még az erős és kényelemre hangolt modelleknél is fontos szempont lett az elmúlt években. A Bosch által fejlesztett megoldások segítenek a teljesítmény növelésében és az említett széndioxid-kibocsátás csökkentésében. Például úgy, hogy a lassítás közben keletkező energiát a rendszer tárolja, amelyet aztán a későbbiekben hasznosítani lehet az elektromos berendezések működtetéséhez, vagy akár a következő gyorsításhoz. A Bosch elektronikus motorvezérlő egysége (ECU) ugyanis összehangolja a generátor/villanymotor és a belső égésű motor működését, ezzel pedig a helyi károsanyag-kibocsátás is jelentősen csökkenthető. Ráadásul a 48 voltos akkumulátor új lehetőségeket kínál a járműben található olyan biztonsági és kényelmi berendezések használata kapcsán is, amelyek sok energiát fogyasztanak. Ez az oka annak, hogy a személyautók következő generációjában már ilyen rendszereket használnak majd. Ezzel együtt természetesen szükség van egy egyenáram-átalakítóra (DC-DC) is. Ez a rásegítéshez használt 48 voltos akkumulátor feszültségéből állítja elő a jármű hagyományos fogyasztóihoz szükséges 12 voltot.

A Maserati Ghibli legfontosabb Bosch termékei

A Bosch még 2018-ban kezdte meg az ilyen típusú akkumulátorok gyártását a kínai Wuxiban található üzemében. Alig több mint másfél év alatt több mint százezer darabot gyártottak belőle a kollégák, azonban a kereslet bővülése miatt 2022-től megduplázzuk a gyártási kapacitást. Az előrejelzések szerint 2025-re az új autók közel 20 százalékát már 48 voltos rendszerrel látják majd el.

Kicsi az akkumulátor, de erős

Ez az energiaforrás minden szempontból felülmúlja a hagyományos, 12 voltos társait. Vegyük például a méreteit: nem nagyobb, mint egy cipős doboz, ugyanis 309 milliméter hosszú, 175 milliméter széles, és mindössze 90 milliméter magas. Emiatt könnyen lehet tárolni, ráadásul még beépíteni is egyszerű és költséghatékony, mivel nem igényel külön hűtőrendszert. Kompakt méreteihez még kisebb tömeg is társul, mégis jóval hatékonyabban működik, mint az eddig megszokott áramforrások.

Majdnem önvezető

A hajtásrendszerhez kapcsolódó újdonságok mellett a hibrid Maserati modell esetében is fontos a biztonság és a kényelem. Természetesen ezekről is a Bosch gondoskodik: minden fontos vezetéstámogató rendszer megtalálható a bennük. Ilyen például a legújabb adaptív sebességszabályzó automatika, az automatikus vészfékrendszer, az újgenerációs sávtartó asszisztens, a közlekedési tábla felismerő rendszer és aktív holttérfigyelő is. Ezek a megoldások mind a Bosch új fejlesztéseit használják.

Majdnem önvezető

A legújabb felhasznált hardverek között megtaláljuk a nagy hatótávolságú radarérzékelőket, a hibrid rásegítést is felügyelő elektronikus menetstabilitást és az elektronikus rásegítéssel működő kormányrendszert is. Ezeknek köszönhetően a 2021-es Ghibli modellekben az adaptív sebességszabályzó szinte bármilyen körülmények között elboldogul. A jármű nemcsak biztonságos sebességgel és távolságban követi az előtte haladót, hanem magabiztosan a sáv közepén marad. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Ghibli teljesíti az önvezető rendszerek második szintjéhez kapcsolódó összes elvárást.

Fontos megemlítenünk egy másik újdonságot is, amelynek köszönhetően a jármű helyzetének meghatározásához még GPS sem feltétlenül szükséges. A minden eddiginél pontosabb MEMS (mikromechanikai) érzékelőknek köszönhetően a jármű oldalirányú elmozdulása precízen kontrollálható. Mivel az új kamerák már a sávjelzéseket, valamint az út szélét is azonosítják (felfestés nélkül is), a vezetéstámogató rendszerek már kanyarban is tökéletesen megbízhatóak. Ezek együtt eredményezik azt, hogy 0 és 145 kilométer/óra között tökéletesen működik a rendszer. Persze csak akkor, ha az ember felügyeli azt – ez ugyanis alapvető feltétel a kettes szintű önvezető rendszereknél.

Átértelmezett dinamika

Végezetül még egy fontos újdonság, amely a hatalmas erő biztonságos kihasználását segíti. Az integrált járműdinamikai vezérlés (IVC) az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) új kiegészítője. Működésének köszönhetően akár a versenypályán is megállja a helyét a Ghibli, de működése a hétköznapokon is sokat segít. Használatakor az ESP már a nyomaték és teljesítményleadás kiegyensúlyozottságára is figyel, így a beállításoknak megfelelően képes kontrollálni az autót. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jármű később csúszik meg és később avatkozik be fékezéssel a rendszer.

Átértelmezett dinamika

A menetdinamikai szabályzáshoz kapcsolódó feladatokat is a Bosch mérnökeire bízta a Maserati

A Maserati Ghibli tehát meglehetősen sok újdonsággal gazdagodott 2021-re. Az első szigonyos hibrid modell azonban nem csak teljesítményével hódít, hanem egyéb technikai megoldásaival is. Köszönhetően a Bosch mérnökeinek!