Skip to main content
 

Csupán 62 darab készült a Lotus-Radford Type 62-2 sportkocsiból, amely a hatvanas évek ikonikus versenyautójának újra gondolt utcai változata. Egy olyan időtlen szépséget alkotott a Radford tervezőcsapata, amely akár a hétköznapokban is használható, mégis minden részletében különleges sportautó.

A Radford modern korszakának első új modellje a Lotus sportautógyártóval együttműködésben készült. A középmotoros kétüléses kupét az 1960-as évek ikonikus versenyautója, a Lotus Type 62 modell ihlette. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Type 62-2 egyfajta tisztelgés az 1960-as évek versenyautóikonja előtt, megidézi az eredeti Lotus formai elemeit, ugyanakkor újra is értelmezi azokat.

A Radford elnevezés a legendás brit karosszériaépítő cégre utal, amely már egykor is sztároknak, például a Beatles tagjainak épített autókat. A brit alapítású globális cég jelenlegi tulajdonosai Mark Stubbs vezető tervező, aki a Type 62-2 dizájnját alkotta, Ant Anstead műsorvezető, a korábbi Formula 1-es világbajnok Jenson Button, valamint az elismert üzleti tanácsadó és ügyvéd, Roger Behle.

Időtlenre tervezve

A Type 62-2 esetében minden formai megoldás az időtlenségről szól. A külső kivételes megjelenést biztosít, legszembetűnőbb jellemzői a talajhoz simuló, alacsony építés, az elegáns kerékívek, a feltűnő oldalsó légbeömlők, a jellegzetes dupla hátsó kipufogó és a köztük elhelyezett diffúzor, valamint a felfelé nyíló ajtók. Az autó oldalsó profilja hű maradt a névadó elődhöz, a magas kerékívek és alacsony tetővonal, a karcsú oldalsó ablakok egyedi, összetéveszthetetlen megjelenést biztosítanak, csakúgy, mint a légbeömlők, amelyek a középen elhelyezett motorhoz vezetik a levegőt.

Két változat, de valójában mindenkié más

A Radford még 2021-ben két változatot mutatott be, a klasszikus dizájn az eredeti Type 62 Lotus autóhoz áll közel, a Gold Leaf sportosabb, ezt a szellemi előd Le Mans-i versenyautó ikonikus festése és jellegzetes szárnyai is jelzik. A két változat között könnyen különbséget tehetünk kerékméret alapján is. A Classic Type elöl 17, hátul 18 colos kerekeket kapott, a Gold Leaf pedig eggyel nagyobbakat, vagyis elöl 18 hátul 19 colos méretűeket.

Emellett a Gold Leaf hátulján szembeötlő a dupla ducktail légterelő, köztük az ikonikus Lotus felirattal. A Classic modellnél a szárnyak elmaradtak, a hátsó rész finomabb íve érdekében, ez is tisztelgés az eredeti autó előtt, amelyet így terveztek. A Lotus Type 62 ugyanis csak az első pályatesztek után kapott légterelőket, mert a szakemberek indokoltnak érezték a leszorítóerő növelését.

Két változat, de valójában mindenkié más

A kétféle modellváltozat azonban a Radfordnál csak a kiindulási alap, minden vásárló egyedi kéréseit is figyelembe veszik, így a tulajdonsok testre szabott járművet kapnak. Ebből adódóan kijelenthetjük, hogy nincs két teljesen egyforma Type 62-2.

Versenyautó utcai használatra

Elöl a központi légbeömlő és a két oldalsó nyílás gondoskodik az optimális hűtésről és légáramlásról. Az első kerékívek uralják a jármű dizájnját, a szélvédő alsó vonala fölé érnek. A vezető számára a kilátás olyan, mintha egy 1970-es években készült Le Mans-i versenyautóban ülne. Az egyetlen központi ablaktörlő kar teszi teljessé a korabeli megjelenést.

A két első kerékív tetején helyezték el az oldalsó tükröket, amelyek valójában inkább kameratartók, de ezzel a megoldással az eredeti Type 62 modellhez jobban hasonlít a mostani modellek megjelenése. A szögletes fényszórók és hátsó lámpák is a hatvanas évekre emlékeztetnek, de persze már LED-technikát kaptak.

Az autó oldalán szellőzőnyílások emelik ki a típusra jellemző „a forma követi a funkciót” elvet. Az ajtók felfelé nyílnak, ami megkönnyíti a be- és kiszállást. Emlékeztethet minket a Ford GT40 Le Mans prototípusára, amelynek kialakításában még az 1960-as években a Radford is segített.

A hátsó részen két szimmetrikus, széles furatú kerámia bevonatú kipufogócsővég található, valamint egy diffúzor, amelyből kiáramlik a levegő, leszorító erőt biztosítva és fokozva a stabilitást.

Versenyautó utcai használatra

A hátsó légterelők felett, a motortér tetején kialakított szénszálas panel található négy kivágással, ez a Lotus Europa öröksége, vagyis újabb tisztelgés egy régi, ikonikus modell előtt – miközben persze hűtési funkciót is ellát.

Ugyanaz, mégis más

Sok megoldás emlékeztet a nagy elődökre, de eközben sok minden eltérő. A kerekek nagyobbak és persze más a pilótafülke és a motor elhelyezése is. A Radford Type 62-2-t ugyanis tisztelgésnek szánták, nem másolatnak, a tervezők az eredeti Type 62 lényegét a mai, modern világban akarták újra értelmezni.

A Radford Type 62-2 le sem tagadhatná versenyautók világából örökölt génjeit, de szerencsére nem is akarja

A Radford Type 62-2 le sem tagadhatná versenyautók világából örökölt génjeit, de szerencsére nem is akarja

Könnyed biztonság

Ennek jegyében a Type 62-2 karosszériája a lehető legkorszerűbb és legkönnyebb anyagokból készült, alumíniumból, illetve szénszálas kompozitból. Ezeknek köszönhetően az autó tömege valamivel 1000 kilogramm alatt maradt. A kis tömeg persze nem ment a biztonság rovására. Az alumínium vázhoz ugyanis egy szénszálas kompozit szerkezet csatlakozik, ehhez rögzítik az autó külső paneleit, az ajtókat, szélvédőt és tetőszerkezetet is. A hihetetlenül merev karbon kompozit baleset esetén komoly védelmet nyújt az utasoknak. Kivételes merevsége és a torziós szilárdság csökkenti a további merevítések szükségességét az utastérben, és súlymegtakarításhoz vezet.

Az egyes modellek egyediségéhez kétség sem férhet

Az egyes modellek egyediségéhez kétség sem férhet

Igazi méregzsák

A Radford Type 62-2-t egy 3,5 literes, kompresszoros V6-os motor mozgatja, amelyet középen helyeztek el az autó egyedi segédvázához rögzítve. A cél az volt, hogy optimális legyen az autó súlyelosztása és úttartása.

Kíméletes vezetés közben a motor csendes és kiegyensúlyozott, de amikor a pilóta erősebben rálép a gázpedálra, a kompresszoros V6-os motor egészen más karaktert ölt, és azonnal reagál.

Ne feledjük, a Classic Type 62-2 motorja 430 lóerős, miközben a száraz tömege nincs 1000 kilogramm, így az autó lenyűgöző teljesítmény-tömeg arányt produkál, ami vetekszik a szupersportautók adataival. A Gold Leaf változat motorja ráadásul még kiemelkedőbb teljesítményt nyújt, mivel 500 lóerőt ad le, miközben a tömege ugyanannyi.

Kontrollált erő a Bosch segítségével

A Type 62-2 hatfokozatú kézi sebességváltóval vagy hétfokozatú kettős tengelykapcsolós, automatizált váltóval kapható. Az optimális fékerő biztosítása érdekében a Radford az AP Racing fékrendszerét építette be.

Az állítható lengéscsillapítók és a Lotus erényeihez méltó futómű olyan vezetési élményt biztosítanak, amely messze túlmutat a legtöbb közúti forgalomba szánt autó paraméterein. A Type 62-2 ezzel együtt egy olyan jármű, amely mindennapi használatra is alkalmas.

A kényelmet és zökkenőmentes vezetést az opcionálisan rendelhető hidraulikus emelőrendszer is segíti, ami városban és rossz minőségű utakon különösen praktikus. A Classic modell több fokozatban állítható, Bosch elektronikus menetstabilizáló rendszert (ESP) is kapott.

Tükrök helyett kamerák

A visszapillantó tükröket hátrafelé néző kamerák váltották fel részben azért, mert a hátsó szélvédő hiánya miatt nem is lehetett volna tükröt használni. Igaz, a múlt előtt tisztelegve a Type 62-2-n kívülről nem látszik mindez, a kameratartó elemek olyanok, mintha visszapillantó tükrök lennének. Ráadásul a kamerarendszer számára nincs holttér, az autó belsejében, az A-oszlopon található két képernyőn pedig folyamatosan figyelheti a vezető a jármű külső környezetét. Emellett minden lényeges információ egy nagy kontrasztú, TFT-kijelzőn jeleníthető meg.

Ha elég alaposan szemügyre vesszük, jól látható, hogy a tükörházak valójában kamerát rejtenek, az utastérben pedig ezek monitorai köszönnek vissza

Ha elég alaposan szemügyre vesszük, jól látható, hogy a tükörházak valójában kamerát rejtenek, az utastérben pedig ezek monitorai köszönnek vissza

Abszolút csúcstechnika egyetlen időtlen csomagolásban – ez a Radford Type 62-2.