Skip to main content
 

Talán fura lehet ezt így olvasni, de az idei müncheni IAA kiállítás egyik legnagyobb szenzációja a parkolóházban kapott helyet. A csillogó standoktól távol egész nap autók parkoltak. És hogy ebben mi a különleges? Az, hogy senki sem ült bennük!

Annyi kritikát és ostorozást kapnak szegény önvezető autók, pedig igazából még nincsenek is közöttünk. Vagy mégis? Tulajdonképpen igen és a technológiai vállaltok ezt bizonyították az idei évben Münchenben.

Így parkolnak ők

Kik és mit?

Több cég közösen épített ki ellenőrzött környezetet a kiállítás mellett lévő parkolóházban, így a Valeo, a Continental és persze a Bosch is megmutatta, hol tart most a fejlesztésekkel – legalábbis ami az automatizált parkolást illeti.
Ne ugorjunk azonban ennyire előre, nézzük miről is van szó egészen pontosan. Európában kevésbé, az Egyesült Államokban azonban nagyon is jellemző, hogy az autót nem maguk a tulajdonosok parkolják le. A „Valet parking” egy megszokott intézmény arrafelé, lényege, hogy az autót átadjuk a személyzetnek, akik elviszik, leparkolják, majd amikor szükségünk van rá, visszahozzák. Hatalmas előnye a rendszernek, hogy nincs parkolóhely keresgélés, nincs elfelejtett emelet vagy sor és nincsenek parkolási sérülések a szűk helyek ellenére sem.

Jól látszik a rendszer kiépítéséhez szükséges utólagos kábelezés, igaz, itt egyszerre több gyártó megoldásai is helyet kaptak

Jól látszik a rendszer kiépítéséhez szükséges utólagos kábelezés, igaz, itt egyszerre több gyártó megoldásai is helyet kaptak

Ezt a rendszert gondolták újra a technológiai vállalatok – közülük is elsőként a Bosch – és megoldásaikat be is mutatták Münchenben. És bár a rendszerekben sok a hasonlóság, az igazsághoz hozzátartozik, hogy vállalatunk már valós körülmények között is üzemeltet ilyen rendszert, Németországban kettőt, az Egyesült Államokban pedig egyet.

Mit tudnak?

Azt gondolnánk, ez egy egyszerű feladat. Az autót letesszük a kijelölt ponton, az fogja magát és elgurul egy üres helyre, majd beáll. Így elmondva tényleg nem bonyolult dolog, de ne feledjük el, hogy a parkolóházban mások is közlekednek: autók, gyalogosok, sőt időnként motorosok, rolleresek, kerékpárosok is. Azt is meg kell oldani, hogy időben előguruljon a jármű, ha dolgunk végeztével szükség van rá. Ez utóbbi problémát egy mobilapplikációval oldják meg a gyártók. Ennek segítségével küldhetjük, hívhatjuk vissza az autót, vagy fizethetjük ki az igénybe vett szolgáltatásokat, de erről mindjárt bővebben is értekezünk.

A bemutatón sokszor szándékosan provokálták a járműveket a mérnökök

A bemutatón sokszor szándékosan provokálták a járműveket a mérnökök

Az is egy fontos szempont, hogy az autóknak és persze magának a rendszernek is pontosan kell tudnia azonosítani a szükséges méretű parkolóhelyet. Ha az megvan, már sokkal közelebb is állhat, mint ahogy egy ember meg tudná tenni, hiszen itt nem száll ki vagy be senki a megállás után.

Nem csak parkolnak

Érdekes volt látni, hogy mennyit fejlődött és hogyan alakul a koncepció. A bemutatón ugyanis helyet kapott az EON kísérleti robotja és a Karcher autómosója is. Előbbi a beálló hibrid, vagy elektromos autóra önállóan csatlakoztatta a töltőkábelt, utóbbi pedig lemosta az önállóan érkező járművet. Ezeket persze mind a felhasználó kérte a mobilapplikáció segítségével. A töltés, vagy a mosás végén a jármű önállóan elgurult a hosszabb távon elérhető helyek egyikére. Gondoljunk csak bele, milyen jó érzés, ha munka végeztével egy tiszta és feltöltött autó vár bennünket. Ráadásul ezeket a műveleteket mindvégig nyomon tudjuk követni az applikációból és ki is tudjuk fizetni a parkolással együtt.

Automatizált autómosó, töltőkábelt csatlakoztató ipari robot és a szükséges kellékek

Miben tud többet az egyik a másiknál?

A Bosch első rendszere még lidarokat és kamerákat is használt, a Münchenben felépített változat azonban szimplán kamerákkal működik, hiszen ebben a parkolóházban szinte mindig állandó fényviszonyok uralkodnak. Vállalatunk rendszere volt az, ami a töltőrobot és a mosó funkciókat is támogatta, e mellett pedig számos figyelmességet kínál. Ez például az egyetlen rendszer, amely ügyel arra, hogy visszaérkezéskor a gépkocsit úgy adja át, hogy azzal már ne kelljen manőverezni. Elég beülni és máris irányban vagyunk a kijárat felé. A rendszer szintén figyel arra, hogy ennek ellenére a csomagtartót is mindig kényelmesen meg tudjuk közelíteni, hiszen a bepakolás is nehézkes lehet enélkül. Végül ismeri az autókat is, hiszen tudnia kell például azt, hogyan közelítse meg a töltőrobotot, merre van a járművön a töltőnyílás.

Fő a biztonság

Bár voltak apróbb eltérések, egyvalami minden fejlesztő rendszerében közös volt: a biztonság. A bemutatók során sok olyan helyzetet szimuláltak, amely normál esetben be sem következhet. Bár a parkolóban közlekedő autók bárgyúnak tűnhettek a sebességhatárok betartása miatt, egy két tonnás autó 10 kilométer/óra sebességgel haladva is komoly károkat tud okozni járműben, emberben egyaránt. A bátor mérnökök sokszor saját maguk léptek az autók elé, vagy mentek közel hozzájuk oldalról. A rendszerek ezt időben felismerték és azonnal megállították a járművet. Ha a veszély elhárult, automatikusan folytatták útjukat. A Bosch mérnökei azonban ennél is tovább mentek. Készítettek egy henger alakú tárgyat, amelynek külső burkolata megegyezett a padló burkolatával. A textúrájában, színében, sőt anyagában is azonos tárgyat letették az egyik jármű elé, ami gond nélkül észrevette és megállt előtte. Mégis, hogyan lehetséges ez?

Tényleg minden észrevesznek

Nos, a rendszerek többsége nem csak saját kameráira épít. Bár azok is sűrűn helyezkednek el és mindent figyelemmel kísérnek (némelyiknél még az árnyékokat is elemzi egy mesterséges intelligencia algoritmus), a jármű, mint adatforrás szintén bekapcsolódik a körbe. Azok szenzorjai, radarjai, ultrahang érzékelői is dolgoznak, így elérve a teljes biztonságot. Ezek után azon már talán nem is csodálkozik senki, hogy az ottfelejtett roller, hátizsák, plüssfigura, vagy a figyelmetlen ember nem okozott gondot egyik megoldásnak sem.

Mikor és kinek lesz ez elérhető?

Korábban, amikor erről beszámoltunk, még arról szóltak a hírek, hogy Stuttgartban csupán néhány Mercedes-Benz modell számára elérhető a rendszer. A bemutatón azonban láthattunk már más, nem csak prémium modelleket is. Az sem kizáró tényező, ha nem hibrid, vagy elektromos, hanem hagyományos, belső égésű motorral szerelt járműről van szó. Persze vannak kritériumok, ilyen például az automatikus, vagy automatizált váltó, a hálózatba kapcsoltságot biztosító alrendszer, vagy épp néhány érzékelő. Természetesen a rendszer agyát a parkolóházaknak kell telepíteniük, ami nagy befektetés, de ezt követően bővül a kapacitás az említett szorosabb parkolás miatt. Alapvetően két informatikai fejlesztés egyikére lehet szükség. Vagy egy nagy teljesítményű wi-fi szükséges az automatizált parkolás működéséhez, vagy egy 5G mobilhálózat, az elképesztő mértékű adatforgalom miatt. Na, és persze a saját szenzorok, amelyek kívülről követik a jármű mozgását, vagy épp azonosítják az üres helyeket.

Mikor és kinek lesz ez elérhető?

Ahogy említettük Németországban és az Egyesült Államokban ezek a különleges szektorok már épülnek és a trendeket elnézve hamarosan jöhetnek hozzánk is. Ez pedig nem is baj, hiszen a parkolóhely keresgéléssel egy újabb teher kerül le az autósok válláról és jóval kevesebb lesz a pakolási sérülés is, ami pénztárcánknak és lelki világunknak is kedvező lesz majd.