Skip to main content
 
Okosvilág

Kísérlet járta parkolóház

2021-10-05 No Comments 11 perc olvasási idő
Kísérlet járta parkolóház

Újabb funkciókkal bővítik a Detroitban található, részben automatizált parkolóházat. A különleges garázst már felszerelték a Bosch AVP (Automated Valet Parking) rendszerével, amelynek segítségével emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni bizonyos autók, a további fejlesztésekhez pedig bárki csatlakozhat.

Fejlesszük együtt!

Detroitban most kezdik el a Bosch AVP rendszerével felszerelt parkolóház tesztelésének újabb szakaszát. Az amerikai nagyvárosban szeptembertől azt vizsgálják, hogy minden körülmény és forgalmi szituáció esetében hibátlanul működik-e a garázs. Eközben az egy évvel ezelőtt telepített rendszert tovább is fejlesztik, más cégeket, akár startupokat is bevonva a munkába. Michigan állam ugyanis létrehozott egy támogatási alapot, detroiti intelligens parkolási labor (Detroit Smart Parking Lab) néven, így a mérnökök, kutatók az épületben tesztelhetik az új ötleteket. Az intelligens parkolási labor nyílt innovációs platformja ugyanis többféle lehetőséget kínál, hogy a szakemberek önállóan használják a létesítményt, együtt dolgozhassanak az alapító tagokkal, így a Bosch csapatával is egy adott projekten, vagy pályázhassanak támogatásra.

Fejlesszük együtt

A fentieknek köszönhetően máris tesztelik a párhuzamos parkolást lehetővé tevő újabb, innovatív megoldásokat. Emellett az Enterprise, a világ legnagyobb autókölcsönző vállalata is teszteli a rendszert, többek között azt vizsgálják, hogyan alkalmazható az AVP technológia a bérautók esetében, mennyire növelhető az ügyfelek kiszolgálásának gyorsasága, de vizsgálják az elektromos töltési rendszereket is.

Amerikában az első

A mostani teszteket és további fejlesztéseket az tette lehetővé, hogy vállalatunk a Ford autógyártóval és az amerikai nagyvárosban parkolóházakat üzemeltető Bedrock vállalattal összefogott és megépítette az amerikai kontinens első, teljesen automatizált, emberi beavatkozást nem igénylő parkolóházát. A kísérleti üzemmód tavaly kezdődött. A feladatra felkészített Ford gépjárművek eddig az épület földszintjét használták, ezt a tesztelést terjesztik ki most az egész komplexumra.

Az eddig csak a földszinten működő rendszert, mostantól az egész parkolóházban használják majd

Az eddig csak a földszinten működő rendszert, mostantól az egész parkolóházban használják majd

Hogyan is működik?

A Bosch által kifejlesztett technológia támogatja a vegyes üzemmódú forgalmat, azaz az automatizált (Automated Valet Parking – AVP) és az emberi irányítást is. Vagyis mi magunk is parkolhatunk, de ha van megfelelő felszereltségű járművünk, akkor már nem kell a helykereséssel és a manőverezéssel bajlódnunk. Az AVP ugyanis lehetővé teszi, hogy a járművet a parkolóház bejáratánál egy arra kijelölt helyen hagyja a tulajdonosa, majd egy okostelefonos alkalmazás segítségével útjára indítsa. Innentől a Bosch által tervezett program veszi át az irányítást, kiszámítja a jármű méreteinek megfelelő parkolóhely felé vezető utat, majd be is parkol. Amikor pedig szükségünk van az autónkra, ugyanazon az útvonalon vissza is hozza azt nekünk. A rendszernek köszönhetően tehát nem kell helyet keresgélnünk, ráadásul húsz százalékkal több jármű fér el ugyanakkora területen, hiszen az AVP nem hagy feleslegesen üres tereket.

Cél az optimális kihasználtság elérése

Cél az optimális kihasználtság elérése

Fő a biztonság!

Az épületben elhelyezett érzékelők és kamerák pedig garantálják azt, hogy biztonságosan működjön minden, ugyanis folyamatosan közvetítik az adatokat a központnak, így tudja a program meghatározni, hol találhat szabad parkolóhelyet, valamint az oda vezető utat is figyeli. Ezért, ha váratlan akadály, például egy, az úton várakozó másik jármű vagy egy ott felejtett csomag, esetleg egy gyalogos bukkan fel, a rendszer azonnal reagálni tud és megállítja az autót.

A Bosch itteni rendszere lidar érzékelőket használ

A Bosch itteni rendszere lidar érzékelőket használ

Mindezt az teszi lehetővé, hogy az épületbe lidar érzékelőket telepítettek 30 centiméterenként, 80 centiméteres magasságban, ezek a szenzorok másodpercenként 25 alkalommal szkennelik az utat és irányítják a járműveket, folyamatosan ellenőrizve a környezetet. Az oszlopok LED kijelzői pirosan világítanak, ha problémát észlelnek, kék színűek, ha az érzékelőik felismerték a járművet és zöldre váltanak, amikor a rendszer készen áll és az autó indulhat a helyére.

A rendszert hibabiztosra tervezték mérnökeink: a szoftver folyamatosan figyelemmel kíséri az autót, hogy észleljen minden esetleges problémát, akadályt, zavaró körülményt. Ezt a megfigyelő szoftvert pedig egy másik ellenőrzi, így egy újabb biztonsági szintet hoztak létre a fejlesztők. Csak akkor indul el az autó, ha mindkét biztonsági szűrő úgy ítéli meg, minden rendben van. Ha bármi problémát észlelnek, a jármű azonnal megáll.

Lidar helyett kamera

A stuttgarti repülőtér kísérleti parkolóházában tesztelik a Bosch legújabb videokameráit is, amelyek képesek azonosítani az üres parkolóhelyeket, valamint észlelni az autó útjába kerülő gyalogosokat és bármilyen más akadályt is. Ezek az újfajta kamerák több helyen is kiválthatják a jóval drágább lidar szenzorokat.

Nem minden autóval működik

Külön kihívás, hogy a különböző projekteket összehangolják a szakemberek

Külön kihívás, hogy a különböző projekteket összehangolják a szakemberek

Ahhoz, hogy használni tudjuk a rendszert, automatikus, vagy automatizált sebességváltóval szerelt, elektronikus menetstabilizálót (ESP), elektromos rögzítőféket, elektromos, vagy elektrohidraulikus kormányművet, start-stop funkciót és megfelelő kommunikációs interfészt tartalmazó járművekre van szükség. Detroitban Ford Escape (Európában Kuga) modellek tudják ezt, míg a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában a feladatra felkészített E-osztályú és S-osztályú Mercedes-Benz járműveket alkalmaztak a tesztelés során.

Így működik a rendszer

Stuttgartban már élesben működik

Stuttgartban, a Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában idén tavasszal az összes engedélyt megkapta a Bosch által fejlesztett technológia. Így Németországban már működik a rendszer, ott a megfelelő műszaki felszereltséggel rendelkező autók „maguktól” képesek helyet keresni és leparkolni.