Skip to main content
 
Technológia

Minden próbát kiállt az „önvezető parkolóház”

2020-06-23 No Comments 12 perc olvasási idő
Minden próbát kiállt az „önvezető parkolóház”

Néhány éven belül hétköznapjaink részévé válhat az automatizált, emberi beavatkozást nem igénylő parkolás. Az egyelőre még csak a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában működő rendszer egy nemrég elvégzett teszt szerint annyira biztonságos, hogy még egy, az autó útjába helyezett kis plüssnyúl sem fogott ki rajta. Így néhány éven belül több ezer parkolót alakíthatnak át automata működésre.

Önmagukat leparkoló autók? Ez már nem a távoli jövő, hanem – legalábbis Stuttgartban, a Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában – a jelen. A legtöbb, új, vezetéstámogató rendszerekkel felszerelt járműben ugyanis az ehhez szükséges technológia nagy része már adott. Így amelyik autó rendelkezik automatikus, vagy automatizált sebességváltóval, elektronikus menetstabilizálóval (ESP-vel), elektromos rögzítőfékkel, szervokormánnyal, kommunikációs interfésszel és távirányítású start-stop funkcióval, az elméletben a Mercedes-Benz parkolóházában már „magától” képes helyet keresni és leparkolni. A Bosch és a Daimler-Benz által fejlesztett automatizált parkolás funkció (Automated Valet Parking – AVP) használatával ezért a stuttgarti garázsban már nem kell szabad helyek után kutatnunk és bepréselni az autónkat egy éppen üres parkolóhelyre. A fenti kritériumoknak megfelelő járművek, – amelyek képesek kommunikálni a rendszerrel – mindezt képesek saját maguk is megoldani helyettünk.

A stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum egy igazán különleges építmény, az új rendszer pedig még a parkolóházat is egyedülállóvá tette

Minden négyzetméterre figyel az AVP

A parkolóház intelligens infrastruktúrája ismeri az épület minden négyzetméterét, azonosítja az akadályokat és képes elnavigálni az autónkat a legközelebbi szabad parkolóhelyre. Mindezt úgy, hogy bármilyen váratlan helyzetben biztonságosan működjön, és ha akadályt észlel – legyen az gyalogos, várakozó autó, vagy akár egy elveszített és az úton felejtett táska – megfelelően reagáljon.

Az automatizált parkolás lényege, hogy az épületbe lidar érzékelőket telepítettek 30 centiméterenként, 80 centiméteres magasságban, ezek a szenzorok másodpercenként 25 alkalommal szkennelik az utat és irányítják a járműveket, folyamatosan ellenőrizve a környezetet. Az oszlopok LED kijelzői pirosan világítanak, ha problémát észlelnek, kék színűek, ha az érzékelőik felismerték a járművet és zöldre váltanak, amikor a rendszer készen áll és az autó indulhat a helyére. A rendszer hibabiztos: a szoftver folyamatosan figyelemmel kíséri az autót, hogy észleljen minden esetleges problémát, akadályt, zavaró körülményt. Ezt a megfigyelő szoftvert pedig egy másik szoftver ellenőrzi, így egy újabb biztonsági szintet hoztak létre a fejlesztők. Csak akkor indul el az autó, ha mindkét biztonsági szűrő úgy ítéli meg, minden rendben van. Ha bármi problémát észlelnek, a jármű azonnal megáll.

Minden próbát kiállt az „önvezető parkolóház”

A rendszert a Daimler és a Bosch fejlesztette ki, de bármilyen arra alkalmas autóval együttműködik

Telefonnal parkolhatunk

Az AVP lehetővé teszi, hogy a járművet a parkolóház bejárata közelében a kijelölt helyen hagyja a tulajdonosa, majd miután aktiválta okostelefonján a megfelelő alkalmazást, a Bosch által tervezett program veszi át az irányítást, kiszámítja a jármű méreteinek megfelelő parkolóhely felé vezető utat, majd be is parkol. Amikor pedig szükségünk van a járművünkre, ugyanazon az útvonalon vissza is hozza azt nekünk.

Plüssnyúllal teszteltek

A plüssnyúl azóta is jól van, köszöni szépen!

A plüssnyúl azóta is jól van, köszöni szépen!

Nemrég elvégeztek egy tesztet, hogy a szakemberek meggyőződjenek arról, tényleg minden apróságra felkészült a rendszer. Ezért egy plüssnyulat helyeztek el az egyik, kísérletben résztvevő jármű útjába. Az AVP átment a próbán, ugyanis észrevette a játékot és lefékezett előtte. Mindez valószínűleg még egy figyelmes és gyakorlott sofőrnek sem sikerült volna, mert a gyerekjátékot olyan helyre rakták, hogy nehezen látható legyen az amúgy is kis méretű tárgy. Persze nemcsak plüssnyulakra készítették fel a rendszert, hanem természetesen arra is, ha egy ember kerül hirtelen az útjába. Mindenki biztonsága érdekében az önvezető jármű automatikusan leáll, amikor egy mozgó tárgy vagy élőlény négy méteres távolságnál közelebb kerül. Csak akkor folytatja útját, amikor az akadály eltávolodott ebből a tartományból. A visszatérő jelek olyan nagy pontossággal működnek, hogy az érzékelők még a jármű útjában lévő viszonylag kis akadályokat is felismerik. Így kijelenthető, hogy az AVP már most figyelmesebb és precízebb, mint az ember.

Így működik a rendszer

AVP-re felkészülni!

Bár jelenleg még csak a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában üzemel a rendszer – amely tavaly kapta meg az összes hatósági engedélyt – a várakozások szerint 2022 végéig világszerte mintegy három tucat parkolót szerelnek fel intelligens parkolási technológiával. 2025 végére ez a szám várhatóan eléri a több ezret, és az önvezető parkolás a hétköznapjaink részévé válik, a járművezetőknek pedig nem kell több időt pazarolniuk parkolóhely keresésére. Mindez azt is jelenti, hogy a parkolóházakba akár 20 százalékkal több járművet is beengedhetnek, hiszen jóval közelebb állhatnak meg egymáshoz az autók, mivel az ajtókat nem kell többé kinyitni, ha leparkolt a jármű.

Egyszerű és felhasználóbarát a működés

Egyszerű és felhasználóbarát a működés

Nem csak önvezetőknek

Fontos része a Bosch által fejlesztett AVP rendszernek, hogy nem egy lezárt, kísérleti területen működik, hanem a hagyományos forgalom mellett, vagyis továbbra is használhatják gyalogosok, vagy járművezetők által irányított személyautók is az automatizált garázsokat. Ez tehát nem egy laboratóriumi körülmények között bizonyító megoldás, hanem az élet minden kihívásának megfelelő rendszer.

A parkolóházat továbbra is használhatják a hagyományos járművek is az önvezetők mellett

A parkolóházat továbbra is használhatják a hagyományos járművek is az önvezetők mellett