Sikeresen debütált a sajtó képviselőinek a Nikola Two nyergesvontató. Ebben oroszlánrészt vállalt a Bosch, valamint a Nikola Two „keresztapja”, a Bosch ügyfélkapcsolati vezető mérnöke (customer chief engineer), Christian Appel. Kétség sem férhet ahhoz, hogy ő tud a legtöbbet a Nikola-projektről, és ezt a tudást most végre meg is osztotta.

Christian Appel matematikusi tanulmányait követően, 25 évesen, hét évvel ezelőtt érkezett csapatunkba, Németországban. Az elmúlt közel egy évet azonban Arizonában, Phoenix városában töltötte, ahol a Nikola prototípusainak tesztelése zajlik. A hosszú távú fuvarozást is forradalmasító, minden tekintetben teljesen új alapokra épített Nikola járműveiről és együttműködésünkről már írtunk korábban. Christian jóvoltából viszont most még inkább betekintünk a kulisszák mögé, egy olyan területen, ami számunkra is teljesen új. Hiszen a Nikola a világ első sorozatgyártású, üzemanyagcellás nehéz-teherautóján dolgozik.

Közös munkával pár éven belül sorozatgyártásba kerülhet a világ első, 40 tonnás üzemanyagcellás nehéz-teherautója

Közös munkával pár éven belül sorozatgyártásba kerülhet a világ első, 40 tonnás üzemanyagcellás nehéz-teherautója

Mark Russell, a Nikola Motor Company elnöke úgy fogalmazott, hogy „Christian Apple ugyan nem az apja, de legalábbis a keresztapja a Nikola Two vontatónak. A Bosch pedig a Nikola legfontosabb beszállító partnere, amely nélkül nem sikerült volna eljutni oda, ahol most tart a projekt”. Christian számára a legnagyobb feladatot a fejlesztés során felmerülő újabb és újabb kihívások kezelése, megoldása jelenti. Persze mindez érthető, hiszen itt nem „csupán” továbbfejlesztünk egy már bevált terméket, hanem az alapoktól építjük újjá a távolsági fuvarozást. Részt veszünk egy álom megvalósulásában. Mindeközben persze mi is rengeteget tanulunk, még több és több tapasztalatot szerzünk a jövő hajtáslánc-technológiájával.

Több mint 200 Bosch-munkatárs vesz részt a Nikola fejlesztésében

Több mint 200 Bosch-munkatárs vesz részt a Nikola fejlesztésében

Már munkaköre megnevezéséből is kitűnik, hogy Christian Apple nem csak a Nikola vontató műszaki kihívásaival foglalkozik. Ő felel az újdonság Bosch alkatrészeinek technikai koordinálásáért, valamint egyeztet a Nikola és a Bosch munkatársaival, hogy mindig a megrendelői igényeknek leginkább megfelelő megoldás és végeredmény szülessen. Csupán ezen a projekten több mint kétszáz munkatársunk dolgozik, hat üzletágban. Bármilyen felmerülő kérdésre megvan a megfelelő szakemberünk, aki tudja, vagy megtalálja a választ. Kevés ilyen vállalat akad a világban, és Christian még azt is hozzátette, hogy itt fantasztikus a csapatszellem, „valóban mindenki a legjobbat nyújtja, hogy megvalósuljon ez a különleges jármű”.

Üzemanyagcellás vontatójában 35 Bosch terméket alkalmaz a Nikola

Üzemanyagcellás vontatójában 35 Bosch terméket alkalmaz a Nikola

Mára elmondhatjuk, hogy 35 Bosch termék működik a Nikola vontatójában, és ezek közül többet kifejezetten ehhez a járműhöz fejlesztettünk. Az elmúlt bő két és fél évben egy terrabájtnyi adat gyűlt össze a világ első 40 tonna össztömegű üzemanyagcellás nehéz-teherautójának szimulációi, beállításai és tesztelései során. A beépített Bosch alkatrészek közül korábban már írtunk az eAxle elektromos tengelyről, a visszapillantó tükröket helyettesítő kamerarendszerről, a járművezérlő rendszerről, no és persze az üzemanyagcelláról. Ez utóbbi cellák a rendszer központi elemei, hiszen itt lép reakcióba a hidrogén és az oxigén. 419 cella alkot egy köteget, amelynek működés közben az üzemi hőmérséklete 80 Celsius fok.

A Nikola fejlesztése során egy terrabájtnyi adat halmozódott fel eddig a Bosch rendszerében

A Nikola fejlesztése során egy terrabájtnyi adat halmozódott fel eddig a Bosch rendszerében

Az üzemanyagcella-vezérlőegység szintén Bosch termék, és ez felel a cella helyes működéséért. Vezérli, hogy mindig a kellő mennyiségű hidrogén és oxigén jusson a rendszerbe, valamint felel az üzemanyagcella hűtéséért, működéséért. Hiszen a rendszer nem folyamatosan termel energiát, csupán akkor, ha az akkumulátorokban tárolt energiamennyiség alapján szükségesnek ítéli a vezérlőegység. A kellő mennyiségű oxigénről a szintén Bosch fejlesztésű elektromos levegőkompresszor gondoskodik, amely percenkénti 120 ezres fordulaton juttat oxigént az üzemanyagcellákhoz. A hidrogént ugyancsak a Bosch – kifejezetten ehhez a járműhöz fejlesztett – befecskendezői biztosítják, legfeljebb 16 bar nyomással. Ezek a kilenc darab, egyenként kilenc kilogramm „üzemanyagot” nagy nyomáson tároló tartályból juttatják a hidrogént az üzemanyagcellákba.

A projekt kezdete óta Christian Appel vezető mérnök körülbelül 1500 pohár kávét ivott

A projekt kezdete óta Christian Appel vezető mérnök körülbelül 1500 pohár kávét ivott

A bejuttatott hidrogénadag nem teljes mennyiségében lép azonnal reakcióba az oxigénnel. Ám annak érdekében, hogy ilyenkor se vesszen kárba egyetlen hidrogénatom sem, kifejlesztettük az anód visszatérítő fúvókát (anode recirculation blower). Ez tulajdonképpen egy aktív, elektromosan vezérelt szivattyú, a minden hasonló rendszerben megtalálható passzív szivattyú kiegészítéseként. Ennek köszönhetően a hidrogén gyorsabban visszajut a cellába, valamint a rendszer így rugalmasabban reagál a leállításra, összességében pedig hatékonyabban és biztonságosabban üzemel. Márpedig az üzemanyagcellás rendszer alkalmazásának a Nikola vontatójában éppen ez a célja, a hatékonyság növelése környezetbarát módon. A következő kihívás a Nikola sorozatgyártásának beindítása 2022-ben, évi 35 ezer darabos gyártási mennyiséggel. A továbbiakban ennek megvalósításán is dolgozik Christian Appel és csapata.

Az üzemanyagcella-vezérlőegység, az elektromos levegőkompresszor, a hidrogénbefecskendező és az anód visszatérítő fúvóka is Bosch termékek a Nikola vontatójában

Az üzemanyagcella-vezérlőegység, az elektromos levegőkompresszor, a hidrogénbefecskendező és az anód visszatérítő fúvóka is Bosch termékek a Nikola vontatójában

Miért éppen üzemanyagcella?

A Nikola alapítói szerint egy legfeljebb negyven tonna össztömegű közúti áruszállító károsanyag-kibocsátástól mentes meghajtása nehezen, kompromisszumok árán valósítható csak meg pusztán akkumulátorok és villanymotorok alkalmazásával. Túl sok nehéz akkumulátorra lenne szükség kellő hatótáv eléréséhez, a hasznos tömeg rovására. Ezért döntött a Nikola üzemanyagcellás rendszer beépítése mellett, a segítségünkkel. Az üzemanyagcellákból érkező elektromos energia ugyanis közvetlenül a jármű hajtására használható, ami jelentősen csökkenti a jármű saját tömegét. Ugyanakkor akkumulátorban is tárolható a termelt energia, illetve kombinálható e kettő megoldás. Mindeközben pedig csupán vízgőz távozik a jármű „kipufogóján” át a szabadba.

Iratkozz fel hírlevelünkre