Egy érdekes téma kapcsán tudunk nektek kulisszatitkokat mutatni. A közelmúltban a Bosch egyik ipari kazánokkal foglalkozó partnere a Kazantrade Kft. leszállította Magyarország legnagyobb Bosch gőzfejlesztő gázkazánját. Bejegyzésünkben megmutatjuk nektek, hogy a 106,5 tonnás berendezés, hogyan ért célba.

Több hetes, kalandos utazást követően került el a különleges berendezés a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyére. A több száz millió forint értéket képviselő projekt kapcsán a szállítási költségek is jelentősek voltak, ami annak fényében egyáltalán nem csoda, hogy a túlméretes kazán teherautón, hajón, majd újra teherautón tette meg a Németország-Magyarország viszonylatot.

Németországban nappal, az autópályán is közlekedhetett a szállító szerelvény

Németországban nappal is közlekedhetett a szállító szerelvény

Az amúgy 11,5 méter hosszú, 4,5 méter széles és 5,1 méter magas berendezést a Bosch Gunzenhausenben található gyárában készítették el a szakemberek. Június elején itt került teherautóra, hogy elinduljon a légvonalban nem egészen 800 kilométerre lévő Mátrai Erőműbe. Csakhogy a teljes közúti szállítás lehetetlen lett volna, így került a Tokaj 3 nevű folyami teherhajóra. Ez a Dunát az egyik legnagyobb forgalmú csatornán keresztül közelítette meg és itt szembesültek a szakemberek az első nem várt problémával. Ezen a csatornán is van ugyanis van egy zsilip, amely normál esetben biztosítja az összeköttetést a folyóval. Ezt a zsilipet rongálta meg egy másik hajó, amikor néhány órával a teherhajó tervezett átkelése előtt nekiment annak.

A kazán hajón érkezett Németországból Budapestre

Az első hírek arról szóltak, hogy bizonytalan időre a zsilipet lezárják, így a csatornán lévő hajók ott is ragadnak. Végül nagyjából egy hét alatt ideiglenesen helyreállították az átkelőt és a hajó elindulhatott a budapesti kikötő felé. A hajózás szerencsére nem tartogatott több meglepetést, június 25-én megkezdődött a kazán átemelése a Tokaj 3-ról, a Bau Trans Kft. által összeállított ütemterv szerint, a Kárai Trans Kft. speciális szerelvényére. A következő problémával – amivel előzetesen számoltak a szakemberek – itt szembesültek a szállítócsapat tagjai. A több mint 11 méteres kazán egyetlen centi híján ugyan, de nem fért be a mélybölcsős pótkocsi szállítási felületébe.

Mindössze néhány centin múlott, de az első emelés sikertelen volt

Mindössze néhány centin múlott, de az első emelés sikertelen volt

Azt tudták a szakemberek, hogy nagyon közel lesznek a fizikai határokhoz, hiszen pontos műszaki rajzok alapján dolgoztak a kazán és a tréler kapcsán is. Azzal viszont nem lehetett számolni, hogy mennyire lehet majd pontosan bánni a 106,5 tonnás monstrummal, amikor az a levegőben lóg. Így az első emelés sikertelen volt, és a Bau Trans és a Kazantrade szakemberei inkább leszerelték a kazán elektromos vezérlő egységeit, valamint az égőfej csatlakozóit. Ez néhány órás munka volt, ami azonban valódi csúszást nem eredményezett, hiszen a szerelvény a méretei miatt egyébként is csak este 11 óra után indulhatott.

Az indulás előtti pillanatok: a kazán méreteit jól szemlélteti a mellette elhaladó autóbusz

A nap tehát a terveknek megfelelően folytatódott, este a rendőri kíséret megérkezése után a kazán megkezdte két napos utazását az alig 70 kilométerre lévő végcélja felé. Egyértelmű volt, hogy az út legkritikusabb része rögtön az eleje lesz, vagyis az, hogy nagyobb gond nélkül kijusson a konvoj Budapestről. Ehhez rögtön a forgalmas Váci úton kellett áthajtani, majd Újpesten és a Rákospalotán keresztül a Régi Fóti úton és a Külső Fóti úton keresztül elhagyni a várost. Ez így leírva nem tűnik túl bonyolult feladatnak, de az igazság az, hogy számtalan helyzetre és még több akadályra kellett felkészülnie a 10 autóból és több tucat emberből álló konvojnak. Több útkereszteződésben is hosszú perceket vett igénybe a manőverezés, és jó néhány helyen az úttest azon szakaszát kellett igénybe venni, ahol a szemből érkező forgalom közlekedett volna.

Az ilyen jellegű fuvarfeladatokhoz Magyarországon kötelező a rendőri felvezetés

Sőt, ezen felül szükség volt kommunikációs és elektromos vezetékek emelésére, villamos és vasúti átjárók áramtalanítására jelzőtáblák ki/le- és visszaszerelésére. Nem csoda tehát, hogy a konvoj csupán hajnal egy órára hagyta el Budapest közigazgatási határait, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy ez egyben azt is jelentette, hogy tartották az ütemtervet. Gyors haladásról azonban továbbra sem beszélhettünk, hiszen nem lehetett megoldani, hogy a 172 tonna össztömegű szerelvény az autópályán folytassa útját. Magassága meghaladta azt a szintet, ami miatt ez lehetetlen volt, maradtak tehát az alsóbbrendű utak.

Normál esetben így nem közlekedik tehergépjármű Újpesten

Persze a fővárosihoz hasonló nehéz szakaszok már nem voltak, de a falvakban, illetve Gyöngyösön hasonlóan sok vezeték nehezítette a csapat dolgát. Igaz a megrongált hajózsilip miatti csúszás pozitív hozadékaként az erőmű előtt húzódó szállítószalag megemelésével végül nem kellett megküzdenie a csapatnak, azt ugyanis az erőmű saját hatáskörben megoldotta az újonnan nyílt időablakban.

Végül tehát két éjszakányi utazás után megérkezett Visontára a gőzfejlesző kazán, amit egyelőre az erőmű által kijelölt helyen tároltak le, mert a kazánház még most készül hozzá. Méreteit jól mutatja, hogy a végső helyére emeléshez újabb két napra lesz még szükség, hiszen szükség lesz egy ipari autódarura, amit a helyszínre kell szállítani, a trélerre, amelyre ismét fel kell emelni, azzal megtenni a hátralévő 350 métert, majd átszerelni a darut, hogy megkezdődhessen a végső beemelés.

Rengeteg dologra kellett felkészülni, itt épp egy áramtalanított villamospályán halad át a szerelvény

Egy évben mindössze 3-4 ilyen fuvarfeladat van Magyarországon. Közel egy éves előkészítő munka előzte meg, a Bosch legnagyobb kazánjának utazását, amelynek keretében szükség volt az érintett közutak kezelőivel, a távközlési, áramszolgáltató cégekkel való egyeztetésre. A Budapesti Közlekedési Központtal és a MÁV területileg illetékes igazgatóságával való egyeztetésre, tucatnyi önkormányzattal való kapcsolattartásra és természetesen rendőri felvezetésre. Az összességében néhány órás út legbonyolultabb része – a nem várt csúszás ellenére is – az utolsó két nap volt. Ezzel együtt kijelenthető, hogy a hatalmas monstrum a szakemberek terveinek megfelelően megérkezett rendeltetési helyére.

Az óriás

A Bosch UNIVERSAL ZFR-X 55.000 gőzkazán a Bosch legnagyobb ilyen jellegű berendezése. Gyártása közel 4 hónapot vett igénybe a németországi Gunzenhausenben. Teljesítménye 55 tonna/óra (gőz), akár 30 bar üzemi nyomáson és 300 Celsius fokos hőmérsékleten is dolgozhat. Üzemanyagként olajat, vagy földgázt használhat, Visontán ez utóbbi működteti majd.

Zsilipzár

A történethez kapcsolódó érdekesség, hogy a szállítmány megérkezésének napján egy másik hajó is nekiment a Riedenburgnál lévő zsilipnek. Ez pedig azt eredményezte, hogy azt a teljes javításig, azaz előre meghatározhatatlan időre le kellett zárni.

Iratkozz fel hírlevelünkre