Skip to main content
 

Egy új autómárka megjelenése már önmagában is nagy dolog ebben az évszázadban, hiszen mostanában inkább beolvadnak, vagy épp megszűnnek egykor nagynevű gyártók. Ebbe a piaci környezetbe érkezett az Ineos, ami valósággal berúgta az autóipar ajtaját.

Nagyjából fél év múlva, 2022 júliusában 200 partner kezdi forgalmazni az Ineos első járművét, a Grenadier névre keresztelt terepjárót. A technológiai vállalat ugyan számára teljesen ismeretlen terepre téved ezzel, ugyanakkor a kiváló partnerválasztásnak köszönhetően jogosan bíznak a sikerben.

A szervizelést végző műhelyekre nehéz feladatok várnak…
…mert a tulajdonosok várhatóan nem kímélik majd a járműveket

Jól felépített modell

Az imént említett partnerek között a látszat ellenére nem szerepel a Land Rover. Bár a Grenadier nyomokban hasonlít a klasszikus Defernderre, az igazság az, hogy semmi köze nincs a két járműnek egymáshoz. A formás lemezek alatt részben BMW technika lapul. A hathengeres soros benzines és dízel erőforrások is a bajor márkától érkeznek. A tartósság jegyében átdolgozott motorok közül a benzines 285 lóerőt és 450 Nm nyomatékot, míg a dízel 245 lóerőt és 550 Nm nyomatékot állít elő. Kell is a teljesítmény, mert a vontatmánnyal együtt akár a 7 tonnát is elérheti a kőkemény terepjáró tömege.

Van közöttük hasonlóság, de valójában semmi köze a Land Rover ikonikus terepjárójához

Van közöttük hasonlóság, de valójában semmi köze a Land Rover ikonikus terepjárójához

A kiváló szervizháttér garantált

Ezzel együtt logikus lépésnek tűnne, hogy a bajor márka márkaszervizeire bízzák a karbantartási műveleteket is. Csakhogy a helyzet ennél egy picit összetettebb. Ugyan az értékesítési hálózatban komoly szerepet szánnak a BMW-kereskedőknek, a szervizelés kapcsán másképp gondolkodnak az Ineos szakemberei. Ebben a tekintetben ugyanis a Bosch Car Service hálózatra esett a választásuk, amely világszerte így rögtön 10 000 potenciális márkaszerviz meglétét biztosítja. Így az elsőként Európában, Afrikában, a Közel-Keleten és az ázsiai-csendes-óceáni térségben megjelenő modell alkatrész és szerviz ellátottsága is közel tökéletes lehet. Ráadásul a Bosch szakemberei komoly háttérrel és technológiai tudással is rendelkeznek, így a 200 kereskedésben eladott autók szervizelése semmilyen szempontból nem jelenthet gondot. Természetesen nem minden Bosch Car Service lesz automatikusan az Ineos-hálózat tagja, ezek kijelöléséről folyamatosan egyeztet a gyártó a Robert Bosch Gmbh illetékeseivel. Azt viszont célként tűzték ki, hogy az ügyfelek ne legyenek 50 kilométernél távolabb valamely márkaszervizhez viszonyítva. Az alkatrészellátás pedig a főbb piacokon azonnal, vagy legfeljebb 24 órán belül garantált lesz.

A szervizhátteret világszerte a Bosch Car Service műhelyek biztosítják majd

A szervizhátteret világszerte a Bosch Car Service műhelyek biztosítják majd

Akár online is foglalható

A járművek gyártása Franciaországban zajlik majd. A modern, nemrég vásárolt gyárban (korábban a Daimler tulajdona volt) bérmunkában továbbra is smart modellek készülnek, mellettük jól megfér majd a régivágású erényeket csillogtató terepjáró összeszerelése. A cég az értékesítés kapcsán is újszerű megoldásokban gondolkodik. Az érdeklődők akár online is megrendelhetik a konfigurált járműveket.

Az értékesítés kapcsán is egészen újszerű álláspontot képvisel az Ineos

Az értékesítés kapcsán is egészen újszerű álláspontot képvisel az Ineos

Az előfoglalás egyébként már el is indult és első körben 75000 érdeklődést rögzített az Ineos. A kiszállítások 2022 júliusában kezdődnek meg, addigra az első körben kiválasztott Bosch Car Service műhelyek is felkészülnek a terepjáró érkezésére. A 48000 fontos, tehát több mint 20 millió forintos vételára csekélynek egyáltalán nem nevezhető, de ebben a kategóriában nem is kirívóan magas. Már persze, ha beszélhetünk egyáltalán kategóriáról, hiszen a Grenadier egy olyan játéktérre érkezik, ahol mostanra szinte nem is maradt játékos.

Az Ineos is az üzemanyagcellában látja a jövőt

A terepjárók világában jelenleg ismeretlen az elektromos, valamint a hibrid hajtáslánc. Nem véletlenül, a mostoha körülmények okozhatnak problémákat az üzemeltetés során. Ezzel együtt azt látni kell, hogy az elektromos meghajtás beépítése hosszú, vagy akár középtávon elkerülhetetlen lesz. Az Ineos ráadásul Európa egyik legnagyobb vállalata, amely alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogént állít elő. Ebbe a technológiába a cégcsoport a közelmúltban kétmilliárd eurót fektetett be, pedig már most is az egyik legjelentősebb szereplő a tiszta hidrogén piacán. Jelenleg évi 400 000 tonna alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogént állít elő a vállalat, ami átszámítva kétmilliárd liter gázolaj kiváltását jelenti. Ezen számok fényében talán egyáltalán nem meglepő, hogy az Ineos is az üzemanyagcellás, elektromos technológiában látja a jövőt.

Az Ineos is az üzemanyagcellában látja a jövőt